A Bálint testvérek öt éve “már akaratos, nagy kamaszgyerekként” együtt kerültek állami gondozásba. Szüleik válása után édesanyjuk nem tudta fizetni az albérletet, és hamarosan az utcán találták magukat.
Egy nap azt mondta, menjünk el iskolába, és ő mindent megold. Amikor jöttünk ki az iskola kapuján, megláttunk egy piros autót, egy idegen nőt és anyukámat. Beültettek minket az autóba, anya elsírta magát, és a nő elkezdte mondani, hogy egyelőre nem megoldható az, hogy anyával lakjunk.
Így emlékszik vissza a kezdetekre a lány. A testvérek életében nem sokkal később a következő csapást édesapjuk elvesztése jelentette. Az előző életükből ma már nem tartják senkivel a kapcsolatot, egymásnak viszont nagyon fontosak. “Összetartóak lettünk, tett róla az élet” – mondja Sára.
A lánynak sokáig voltak kötődési problémái, nem szereti, ha hozzáérnek. Egy nevelőtől kapta meg az első ölelést, ami jól esett neki. Ma egyetemi hallgató, és épp önálló életet kezd a fővárosban. Kollégista, s már csak a hétvégéket tölti otthon a kecskeméti ifjúsági házban, a testvéreivel. Az ELTE szociális munkás szakára jár, a gyermekvédelemben szeretne dolgozni.
További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:
- “Hetven felnőtt nevelt engem az évek során“
- “Anyám hozott be, hogy csak nyaralni jövünk”
- “Amikor meglátták a sebeimet, megsimogattak. Akkor múlt el az én szégyenem.”
- “Szeretném egyszer majd én is élvezni a terhességet”
- Kedves szüleim, jó lett volna, ha fontosabb vagyok nektek, mint az alkohol”
- “Végigcsináltuk az örökbe adást, de közben belehaltunk” – egy nevelőanya hétköznapjai