Család

Ingyentelek is járhat a csok mellé

Több település is szeretné a javára fordítani a családi otthonteremtési programot, a csokot.

Több baranyai önkormányzat is ingyenes telkekkel csábítja településére az építkezni, letelepedni vágyókat – írja a bama.hu.

Ócsárdon ingyen telkeket kínálnak a beköltözőknek. Egyelőre néhány, a falu belsőbb részein lévő telekről döntöttek, s olyanról is, amelyre akár társasházat is építhetnek az ebben gondolkodó vállalkozók. A cél, hogy fiatalítsák a települést, és hosszabb távon gondolkodnak.

Ingyentelek is járhat a csok mellé

Birjánban ingyen kínálják közművesített építési telkeiket a hozzájuk beköltözni vágyóknak, de emellett még plusz támogatást is hajlandók nyújtani a családoknak. Mintegy 30, családi ház építésére alkalmas telek van, és több olyan, amelyre társasház épülhet. Sőt Birjánban az új családi házat építő családok az ingyen telkek mellett egymillió forint támogatást is kapnak az önkormányzattól.

Szentlőrincen ingyen telkeket nem kínálnak, ugyanakkor vannak építési telkeik, amiket kifejezetten alacsony, versenyképes áron kaphatnak meg a beköltözők.

Kozármislenyben egyre több telket értékesítettek már akkor, amikor bejelentették az új csokot, és azt is, hogy folytatják a közművesített telkek kialakítását, mert igény mutatkozik rá. Azóta már konkrét, a csok miatt épített családi házakat is árulnak beruházók.

Olvass még a csokról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése