Család

A szökőév miatt nőtt a születések száma

A KSH közlése szerint fél százalékkal több gyermek született és 18 százalékkal kevesebben haltak meg az év első két hónapjában a 2015. január–februári adatokhoz képest, és így összevetve csökkent a természetes fogyás.

Az utóbbi fél évben aggasztó adatok érkeztek Magyarország népességével kapcsolatban:

Azaz a tavalyi év a népességfogyás éve volt, de a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelenlegi adatai (ha nem vesszük figyelembe a szökőévet) reményre adhatnak okot, mivel

2016 első két hónapjában 14 843 gyermek született, ami 70-nel, azaz 0,5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

De most akkor nézzük meg úgy, hogy idén szökőév van (azaz egy nappal többet számolhatunk), és a remény szerte is foszlik, mert a növekedés pont ennek köszönhető. Innen nézve pedig más az adat, mivel

a szökőnaphatástól megtisztított születésszám 1,2 százalékos csökkenést mutat az előző év azonos időszakához képest.

Na de kevesebb a haláleset

Az elhunytak száma 21 588 volt  (ami 4751-gyel kevesebb, mint tavaly), és ez az előző évi kiugróan magas bázishoz képest 18 százalékos visszaesést jelent. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások számának csökkenése jelentősebb, 19 százalék volt. A születések számszerű emelkedése és a halálozások visszaesése következtében a természetes fogyás a 2015. január–februári 11 566-tal szemben 2016 első két hónapjában 6745 főre mérséklődött.

Kijelenti-e ön, hogy az itt…? Igen.

A 2016 első két hónapjában anyakönyvezett 3430 házasság 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának növekedése ebben az időszakban kisebb mértékű, 20 százalékos volt. Ha több a házasság, akkor pedig nagy eséllyel több gyerek születik majd.

(via MTI, Híradó)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top