Család

Lekövérezte az orvos a kismamát, pedig tüdőembóliája volt

Embertelen módon bánt az orvos egy kismamával egy magyar kórházban. Nem ismerte fel, hogy tüdőembóliája van, ehelyett durva szavakkal lekövérezte.

Egy 35 éves kismama, Némedi Ibolya a terhessége 30. hetében úgy érezte, hogy nem kap levegőt, emellett az arca is puffadni kezdett. A terhesgondozóból a szülészetre küldték, ahol az orvos minősíthetetlen módon bánt vele. Lekövérezte a nőt, és azt mondta neki, hogy “ha nem zabálna sonkát szalonnával, akkor nem így nézne ki” – számolt be a felháborító esetről a Blikk.

Az orvos fogyókúrát javasolt a 75 kilós kismamának, aki hiába mondta, hogy néhány héttel korábban még nem így nézett ki.

Ezt követően a szüleihez ment, náluk kezdett vért hányni, ekkor hívtak hozzá mentőt. A kórházban kiderült, hogy tüdőembóliája van, és a bal oldali szívkamrája is megnagyobbodott.

Ibolya kislánya végül Budapesten született meg, újra kellett éleszteni, de már az anya és a baba is jobban vannak.

A nő nem mer perelni az őt ért embertelen bánásmód miatt, a levélre pedig, amit a kórháznak írt ahol lekövérezték, nem kapott választ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése