nlc.hu
Család
3 dolog, amit taníts meg a lányodnak a testéről, hogy szeresse magát

3 dolog, amit taníts meg a lányodnak a testéről, hogy szeresse magát

Manapság ahhoz, hogy egy lánynak pozitív testképe legyen, nagyjából a születése pillanatában el kezdeni önteni bele az önbizalmat. Már oviban összehasonlítják magukat egymással, az iskolában pedig csak fokozódik a helyzet, és nyolcéves korukra már általában túl is esnek az első fogyókúrán.

Nem normális világ ez, semmi értelme nincs, hogy pici lányok azon problémázzanak, hány kilók és milyen vastag a combjuk. Mégis, ebben a világban kell helytállniuk, és itt kell nekik megtanítanunk, hogyan álljanak a saját testükhöz, hogy aztán ne legyen belőlük véletlenül sem önbizalom-hiányos, testkép- és evészavaros kamasz, majd felnőtt nő. A társadalmi nyomás nagy rajtuk, hogy vékonynak, izmosnak és tökéletes testűnek kell lenni, mert csak akkor ér valamit az ember lánya, ha legalább kicsit hasonlít a címlaplányokhoz. De szülőként fel kell vennünk ez ellen a harcot, hiszen a lányunk önbizalma a tét. A legfontosabb dolgunk például ennek a három alapigazságnak a tudatosítása bennük.

1. Nem a teste határozza meg, hogy ki ő valójában

Azt látja maga körül, hogy a külső jelent mindent, ahogy öltözünk, ahány kiló vagyunk, amilyen vastag a karunk és lapos a hasunk: ennek alapján ítélnek meg a körülöttünk élők minket. Ezért olyan fontos tudnia, hogy azon túl, ahogy kinéz, ő egy értékes emberi lény. Megvannak a maga erősségei, tehetsége, személyisége, ami egyedivé teszi, és amitől megismételhetetlen ebben a világban. Nemcsak egy testből áll, hanem lélekből, reményekből, álmokból, kíváncsiságból… Mutasd meg neki, hogy mennyire lenyűgöző személyiség, és hogy a teste csak másodlagos.

3 dolog, amit taníts meg a lányodnak a testéről, hogy szeresse magát

2. Az, hogy jó élete legyen, fontosabb, mint hogy jó teste legyen

Az egészség fontos. A tanulás fontos. A szenvedéllyel végzett munka fontos. Az, hogy hányas méretet hordunk, egyáltalán nem fontos. Tanítsd meg neki, hogy az egészséges életmódot nem a fogyásért kell követni, hanem azért, hogy energikus legyen. Az edzés azért kell, hogy jól érezze magát a bőrében, nem azért, hogy beleférjen a nullás méretű nadrágokba. Mi az, ami érdekli? Mi az ő szenvedélye? Milyen céljai és álmai vannak? Segíts neki, hogy ezekre a tényleg fontos kérdésekre koncentráljon, és tudatosuljon benne, hogy a vékonyság nem érdem, és nem tesz boldogabbá. Az viszont boldoggá teszi majd, ha olyan munkája van, amit szeret, és olyan emberekkel veszi körül magát, akik szeretik.

3. A társadalom nem határozhatja meg a lányod külsejét

Senkinek semmi köze hozzá, hogy ő milyen testben szeretne élni. A társadalmi elvárások évtizedről évtizedre változnak, most épp az izmos nő a divat, de előtte még a férfinak kinéző női test volt az ideál. Nem kell követnie semmilyen trendet, csak az az egy cél legyen a szeme előtt, hogy örömmel nézzen tükörbe. Ha önmagának tetszik úgy, ahogy van, akkor ne törődjön azzal, hogy abban az évtizedben épp milyen női alkat a divat. Képtelenség neki megfelelni. Minek egy olyan ideált kergetni, ami pár éven belül úgyis megváltozik?

Meg kell értetnünk a lányainkkal, hogy a szépségük nem attól függ, hogy mit mondanak róluk mások, az újságok és a filmsztárok. A saját értéküket ne azon mérjék, hogy mennyit mutat a mérleg. Meg kell nekik tanítanunk, hogy a szépség nem külsőségekben mutatkozik meg, hanem a személyiségükben, egyediségükben, különlegességükben. Abban, hogy belőlük csak egy van ezen a világon. Tudatosítanunk kell bennük, hogy milyen öröm az, ha úgy élhetünk, hogy vállaljuk önmagunkat. Mert ez az egy sosem megy ki a divatból.

Olvass még többet a lányok pozitív testképéről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top