Pedig olyan szépen kezdődött. Miután rájöttünk, hogy még a kormányunk szerint is egy több ezer éves magyar hagyományt ápoló családot akarunk alapítani, gondoltuk, semmi akadálya nem lehet annak, hogy gyorsan egybekeljünk. Lassan hét éve vagyunk együtt, amiből bő másfél évet jegyben jártunk, és ugyan semmi konkrét akadálya nem volt annak, hogy előbb lépjünk, mi csak most, az év elején döntöttük el: márpedig bárhogyan is alakul, mi idén tavasszal össze fogunk házasodni. Nem sokat pepecseltünk: január végén már jártuk az éttermeket, hogy teszteljük a helyszíneket és a konyhákat, február vége felé pedig már megvolt a helyszín és az időpont, mi pedig boldogan telefonáltunk a helyi önkormányzat anyakönyvi osztályára, hogy a kiszemelt délutánra foglaljunk magunknak időpontot. Májusra lőttük be a nagy napot, de a mosolyunk csak a hívás pillanatáig volt őszinte.
Egyszerűnek tűnt
A barátaink közül már rengetegen házasodtak, és mindenki jött a
csak beviszed az anyakönyvi kivonatod, és már kapod is az időpontot
dumával, szóval ezzel a kincstári optimizmussal felvértezve vágtunk neki a projektnek, egyetlen apró bakival: jómagam, bár nemzetiségileg magyar vagyok, az állampolgárságom nem az, de gondoltuk, hogy ezt az apróságot majd az anyakönyvi kivonatom magyar fordításával orvosoljuk, nem lehet gond. A telefonban az amúgy nagyon készséges ügyintéző rögtön felvilágosított bennünket, hogy
csak az OFFI (Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda) által készített hiteles fordítás az egyetlen, amit elfogadnak, és persze mindez nem elég: hozzak egy igazolást a helyi szlovák konzulátustól is arról, hogy a hazámban nem vagyok házas.
Legalább nem kell hazautaznom, és intézhetem Budapesten az egészet, vigasztaltam magam. Telefonálás, ügyintézés, időpontfoglalás – mentek flottul a dolgok. Az OFFI-ban várt az első meglepetés:
a nagyjából öt mondatot, és ezen kívül háromsornyi információt tartalmazó anyakönyvi kivonatomat tíz munkanapos határidővel vállalják, nem csekély összegért, illetve ha ennél gyorsabb tempóra vágyom, jelentős ráfizetéssel kell számolnom.
A zavarom ennél komolyabb volt a konzulátuson, ahol közölték, hogy már egy ideje nem létezik olyan igazolás, ami azt bizonyítaná, hogy nem vagyok házas, viszont örömmel adnak helyette egy papírt, amiben büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy odahaza nincs feleségem, ők pedig ezt papírra vetik, pecsételik, és elvileg ezzel felvértezve már semmi sem állhatja utunkat az anyakönyvi hivatalban a közös jövő felé. Hát jó, legyen!
Az álmok szertefoszlanak
Három héttel később, már a megfelelő papírok birtokában indultunk el az önkormányzatunk anyakönyvi hivatalába, azzal a biztos tudattal, hogy már nem lehet gond. Tévedtünk. Diadalittas mosollyal az arcunkon csúsztattuk oda a szükséges dokumentumainkat az ügyintézőnek, és mondtuk be a kinézett májusi napot (ekkor még bő másfél hónapunk volt addig), ő pedig nem túl biztatóan mosolygott vissza: nagyjából egész nyárra alig néhány szabad időpontjuk maradt, de nem is ez az igazi baj. A gond az, hogy
mi ugyan lelkesen beszereztünk minden dokumentumot, azonban még ez is kevés ahhoz, hogy jogosultak legyünk időpontot foglalni. Ez a kiváltság ugyanis csak akkor jár, miután állam bácsinak elküldtük az igényünket a dokumentumok csatolásával, és ő harminc napon belül visszaszól, hogy áldását adta a frigyünkre.
Addig nincs időpontfoglalás, hiába nézünk óriásira nyílt őzikeszemekkel az ügyintézőre, akinek már akkor sem igazán voltak szabad időpontjai, nemhogy majd harminc nap múlva… Eddig még csak a nehézségeket éreztük, de ez volt az a pillanat, amikor rájöttünk: jó eséllyel nem lesz esküvőnk májusban, és ha még idén nyáron akarjuk kimondani a boldogító igent, akkor az önkormányzatunk házasságkötő terméről is lemondhatunk. Győzött a bürokrácia?
Egy kisebb pánik
Mivel az étteremre az előleget már kifizettük, enyhe pánikhangulat lett rajtunk úrrá.
Ha maradunk a májusnál, és még meg is kapjuk az engedélyt, alig lesz időnk bármit is intézni. Vajon ha áttetetjük egy másik időpontra az eseményt, akkor benyelik a teljes előleget? Fizethetünk rá büntit? Miért kell harminc nap arra, hogy a dokumentumok birtokában valaki egy igennel vagy egy nemmel feleljen? És ha már így alakult, akkor ezt a felelősséget miért nem kaphatják meg az anyakönyvi hivatal helyben ülő, amúgy döntésképesnek tűnő munkatársai?
Megannyi kérdés cikázott a fejünkben, de szerencsére az általunk kinézett étterem rugalmasabbnak bizonyult a hivataloknál. Lemondhattuk az időpontot azzal a feltétellel, hogy egy hónap múlva jelentkezünk a következővel, és egy fillérünk sem bánta. Yesssss!!! Ennek tudatában
már csak találnunk kellett egy olyan anyakönyvi hivatalt a fővárosban, amit nem érint a nagy házasodási láz,
nincsenek teli egész nyáron, és van esélyünk arra, hogy ha nem is májusban, de legalább júniusban összeházasodhassunk. Elsőre a központi házasságkötőt ajánlották, ám miután ottjártunkkor azt számoltuk, hogy durván négy órát kellett volna várnunk, hogy aznap sorra kerüljünk az ügyintézőnél – még hogy a magyarok nem akarnak házasodni…,
lendületből elmentünk egy külvárosi hivatalba, ahol bár a házasságkötő termük olyan randa volt, hogy az a szocialista építészet csúnyaságai közül is kirívónak számít, de legalább – talán pont ezért – egész sok hely volt a naptárukban.
Bár hivatalosan nem kaphattunk időpontot tőlük, azért azt kedvesen jelezték, hogy a kiszemelt napunkra puszta jófejségből félretesznek nekünk egy helyet. Feltéve, ha odafentről a nagyfőnök is jóváhagyja a dolgot.
Itt a vége?
Ekkor már “csak” annyi dolgunk volt, hogy otthon kivárjuk valahogy a harminc napot, és ha megjött az értesítő, akkor berohanva gyorsan hivatalossá tegyük az időpontunkat, és végre valóban elkezdhessük bátran szervezni az esküvőt – fotóst foglalni, rokonokat/barátokat meghívni stb.,
amit egy gyors kis eseménynek szántunk, ehhez képest két hónapunk elment azzal, hogy a rendszerből kicsikarjunk magunknak egy időpontot.
Elképzelni sem tudom, milyen idegállapotban lettünk volna akkor, ha nem csak egy szimpla önkormányzati esküvőt szerettünk volna, egy relatíve kis létszámú baráti/rokoni vacsorával kísérve, hanem templomos/zenekaros/vőfélyes régimódi lakodalomban gondolkodnánk. A levél megjött, az időpontot megkaptuk, és bár ilyen rövid idővel az esküvő előtt nem kis feladat mindent megoldani, minket már semmi sem tántoríthat el.
Tanulság: ha magyarként gyorsan akarsz házasodni, kerüld a külföldieket!
