A terror öröksége: bántalmazott gyerekből bántalmazott felnőtt

Natasa | 2016. Május 27.
Az éjszakába nyúló barátnős beszélgetések a legjobbak, mert kiderül belőle mindig, hogy milyen sok közös mozzanata van az életünknek. Ráébredtünk a barátnőimmel nemrég, hogy mindegyikünk bántalmazott gyerek volt valamilyen módon, és mind beleléptünk felnőttkorunkban legalább egy bántalmazó kapcsolatba.

Nyilvánvaló, hogy van összefüggés a mi történeteinkben a bántalmazott gyerekkor és aközött, hogy később, felnőtt fejjel olyan férfit választottunk magunk mellé, aki bántalmazóként lépett fel velünk szemben. Egyértelmű, hogy a magunkban hordozott gyerekkori sebek olyan mélyen belénk égtek, hogy hurcoljuk tovább a kapcsolatainkra őket. Tudat alatt olyan férfiakhoz vonzódunk, akik ugyanolyan sebeket kínálnak, mint anno apáink és anyáink.

Hogy lehet az ördögi kört megtörni?

Éva és Kata történetéről szakértői véleményt kértem Bibók Bea pszichológus, párkapcsolati tanácsadó és szexuálterapeutától, hogy tisztábban lássunk a kérdésben.

Éva története – lelki terror, brutális mostoha apa, mártír anya

Évának halmozottan jutott a bántásból. Olyan családba született, ahol apuka masszív alkoholista volt, az a fajta, aki tényleg semmi mással nem törődik, csak a piával, hogy már reggelire meglegyen az adagja. Az anyja pedig a tipikus áldozat volt a történetben, aki mártírként vitte a hátán a gyerekeit, miközben őket hibáztatta a kialakult helyzetért.

Az apuka nem volt agresszív, inkább az a csendes, minden-pénzt-eliszik fajta, aki sosem adta haza a pénzt, hanem a kocsmában költötte el a fizetését. Éva egészen kicsi gyerekként azt látta anyjától, hogy minden áldott este átkutatja a hullarészegen alvó apa zsebeit némi apró után, hogy másnapra legyen nekik kenyérre való. Annak ellenére, hogy apa nem verte őket, a lelki terror mindenféle formáját kiélte a családon.

Ahogy Éva elmesélte, olyan volt, mintha tojáshéjon járkálnának, sosem lehetett tudni, apa min sértődik meg. Egy nagy sértettségburok vette körül egyfolytában, ő pedig megtanult valahogy a radar alatt kúszni, hogy nehogy valamiért pont ő legyen aznap a sértődés oka. 

Később a szülők elváltak, és anya hozzáment egy másik bántalmazóhoz, akinek az egyetlen erénye az volt, hogy nem ivott alkoholt. Ez a mostohaapa minden segédeszköz nélkül volt brutális és agresszív. 

A tojáshéjon mászkálás folytatódott Éva kamaszkorában is, mert sosem tudhatta, hogy min robban fel a mostoha apa feje, és miért kezdi el őket ütni-verni. Ami tegnap még rendben volt, az másnap simán lehetett egy szíjjal verés kiváltója.

Tizenhat éves korára már rutinja volt abban, hogyan hívja ki a rendőrséget, amikor a mostohaapa verte az anyját vagy az öccsét. Anya közben minden felelősséget átpakolt a gyerekei vállára, mindig azt mondogatta, hogy azért kell elviselniük a veréseket, mert nem tudná eltartani a két gyereket egyedül. Ezzel tulajdonképpen azt mondta, hogy a gyerekek miatt van az egész őrület, bántalmazás az életükben, pusztán a létezésükkel okozzák ezt a sok szenvedést.

Huszonévesen aztán Éva hozzáment egy olyan férfihez, akiről az első időkben nem derült ki, hogy igazából szociopata.

Mert egy tünemény volt, mindent megadott Évának, a tenyerén hordozta. Csak az esküvő után derült ki róla, hogy milyen manipulatív lelki terrorista.

Az első intő jel az volt, mikor Éva hazament levágott hajjal, a férfi pedig magából kikelve ordított vele, hogy az ő engedélye nélkül hogy merte levágatni. Napokig nem szólt Évához utána. Abban volt a legprofibb, hogy addig beszélt és mondta a magáét, amíg Éva már elhitte, hogy vele van a baj. Elhitte neki, hogy értéktelen, semmirekellő, hogy nélküle nem élné túl az életben, mert döntésképtelen és egy nagy nulla.

A nőiségében is sikerült alattomosan, módszeresen megaláznia, addig gúnyolódott rajta, míg tényleg azt gondolta magáról, hogy milyen szerencsés, amiért a férje még hozzá akar nyúlni egyáltalán. Hiszen ő annyira gusztustalan, hogy más rá se nézne, és annyira elviselhetetlen ember, hogy más férfi menekülne tőle.

Titokban találkozhatott csak a családjával, mert a férje szerint ártalmasak neki. Az ő szempontjából tényleg rossz hatással voltak rá, mert addig beszéltek Éva lelkére, míg sikerült elrángatni őt egy pszichológushoz, akihez elkezdett járni úgy, hogy a férje ne tudjon róla. Azt hazudta otthon, hogy az edzőterembe megy, amikor pszichológushoz ment, aztán hazafelé két buszmegállóval előbb leszállt, és teljes erőbedobással futott, hogy izzadva és kipirosodva érjen haza, mint ahogy egy edzőteremből kell.

Évának abból a szempontból szerencséje volt, hogy nem születtek gyerekeik, bár a férje nagyon akart volna, de valahogy nem jött össze. Azóta már azt is tudja, hogy a gyerekekkel akarta volna bebiztosítani magát a férfi, hogy Éva ne hagyja el, mert úgy azért nehezebb kilépni a házasságból.

Amikor ráébredt a pszichológusnál, hogy ugyanolyan férfit választott, mint az apja és a mostohaapja összegyúrva, akkor felgyorsultak az események, pár hónapra rá már el is költözött a férjtől. Nehezen, de összerakta a kis önbizalmát. Most még ott tart, hogy soha többé nem akar pasit látni, mert biztos benne, hogy az elbaltázott szülői mintái miatt megint egy olyan férfit választana, aki csak bántja.

A szakértő véleménye Éváról:

Éva történetéből jól látszik, hogy a kisgyermek, aki próbál megfelelni a szüleinek, még akkor is szenved, amikor fizikai bántalmazás nem történik, “csak” csendes lelki terror. A csendes alkoholista apa és a mártír anya látványa a gyermeknek nehéz érzéseket okoz. Bizonytalannak érzi magát és nem tudja, hogyan fog megfelelni szeretett szüleinek. Hiszen bármilyenek is a szülők, a gyerekek hálát éreznek irántuk azért, mert életet kaptak tőlük. Éppen ezért igyekeznek mindent a legjobban csinálni, úgy, hogy szüleiknek örömet okozhassanak, meghálálva ezzel a tőlük kapott életet. Ám Éva esetében a két szülő egyáltalán nem foglalkozott a gyerekkel, Éva magára maradt kétségeivel és félelmével, megtanulta, hogy a legjobb csendben maradni és rettegni attól, hogy kiszámíthatatlan az élet a családban.

Majd kapott egy agresszív, bántalmazó mostohaapát, aki táplálta a már korábban kialakított félelmét, végig kellett néznie, hogy apja mikor veri meg az édesanyját, vagy éppen őket. Ezért már kamasz korában letörték kialakuló önbizalmát, hiszen a bántalmazó mostohaapa tetteivel azt üzente, nem vagy jó semmire. Édesanyja pedig a felelősség átruházásával azt kódolta Évába, hogy “Te vagy a hibás, te tehetsz mindenről!”. Évában a szülők elültették a bántalmazás miatt érzett bűntudatot, amit a szülők a felelősségre vonások alkalmával alakítottak ki. A gyermek küzd a szülők figyelméért és szeretetéért, és ez a küzdelem nagyon erősen láncolja őket a bántalmazó közeghez. A szidalmak, a gyermekre vonatkozó csúnya szavak, a negatív kritikák, a becsmérlő vélemények mind aláássák a felnövekvő gyermek önbizalmát. Egy idő után a gyermek elhiszi, hogy ő egy senki, akit nem lehet szeretni.

A bántalmazott gyermekek teljesen tudattalanul választanak olyan párt, ahol hasonló dinamikát tudnak létrehozni, mint az eredeti családjukban. Nagyon tudatosnak kell ahhoz lenni, hogy elkerülhető legyen ennek felnőttkori ismétlődése.

Hogy miért is van ez így? A bántalmazás dinamikája szerint a bántalmazó fél a szidalmakkal és a becsmérléssel letöri áldozatának önbizalmát, ami miatt az áldozat elhiszi magáról, hogy értéktelen ember, aki nem szerethető és senkinek sem kell. A bántalmazó a bántalmazások közötti szünetben úgynevezett “mézeshetekben” áldozatát magához édesgeti, magához láncolja szép szavakkal, bocsánatkéréssel, megbánással, és elhiteti vele azt, hogy ezután minden rendeződik. Az áldozat mindezt elhiszi, és mivel azt érzi, hogy ő értéktelen ember, aki senkinek sem kell, ezért benne marad a bántalmazó kapcsolatban. Csakhogy a forgatókönyv újra ismétlődik. Ez olyan, mint egy érzelmi hullámvasút, amiből szinte lehetetlen kiszállni külső segítség nélkül. 

Kata története: verés, lelakatolt hűtő, kukkolás

Katának »csak egy« alkoholista apa jutott. Négyévesen már olyan helyzeteket kellett megoldania, hogy hogyan lássa el a kétéves kishúgát, hogyan pelenkázzon, etessen, kérjen a szomszédoktól tejet… mert apa kiütötte magát, anya meg ki tudja hol, melyik pasijával mászkált.

Kata borzasztó gyorsan nőtt fel. Anya nem volt jelen, ha igen, akkor két lábon járó bűntudatkeltés volt, akinek a gyerekek tették tönkre az életét. Miattuk nem érte el azt, amit el akart érni, és miattuk kellett egy ilyen férfi mellett szenvednie. Apa közben szintén a gyerekeket okolta a saját nyomoráért, miattuk volt kénytelen inni minden nap addig, míg dühtől habzó szájjal valamelyiket el nem verte.

Kata abban nőtt fel, hogy mindenért ő a hibás, minden felelősség az övé, minden rossz a világban miatta és a húga miatt van.

Apa a fizikai bántalmazás mellett lelki terrorral is szívesen élt: lelakatolva tartotta a hűtőt, az ő engedélyével lehetett belőle kivenni azt az ételt, amit ő kiválasztott a lányoknak.

Kata azt is elmesélte, hogy sokáig nem is emlékezett a gyerekkora részleteire, mintha az agya önvédelemből blokkolta volna a történteket.

Felnőttkorában derült ki számára az is, hogy azért vált olyan szégyellőssé, mert az apja tinikorában rendszeresen leskelődött utána.

Amikor fürödni ment, egyszer csak résnyire nyílt az ajtó, és az apja csak állt ott, bámulva, ahogy zuhanyozik.

Vagy amikor átöltözött a szobájában, az erkélyen látta az apját az ablaknál kukkolni. Szerencsére sosem nyúlt hozzá, nem molesztálta, de már akkor, kamaszként érezte belül, hogy ezzel nem stimmel valami, hogy így nézze őt az apja.

Szerinte azért nem került sor végül a molesztálásra, mert 17 évesen teherbe esett és összeköltözött a nála 10 évvel idősebb pasijával.

Most már azt is tudja, hogy azért menekült egy férfi karjaiba, és adta oda neki magát minden tapasztalat nélkül, túl korán, mert így akart megszabadulni a szüleitől, és így akart kicsikarni valakiből egy kis szeretetet, amit nem kapott meg születése óta.

Szinte törvényszerű, hogy sikerült egy bántalmazó kapcsolatban kikötnie. Gyermekének apja agresszív volt, aki már a terhessége alatt is megütötte, mert Katára valaki ÚGY nézett szerinte.

Eszelősen féltékeny férfi volt, aki általában azzal vádolta Katát, hogy mindenkivel, még a nőkkel is flörtöl.

Rendszeressé vált a verés, Kata pedig nem látta a kiutat, hiszen ott volt egy pici gyerekkel, 19 évesen, nulla családi háttérrel, barátai nem nagyon voltak, elszigetelten élt. Végül az mentette meg ebből a kapcsolatból, hogy összebarátkozott a szomszédasszonnyal, aki nemegyszer még szemtanúja is volt a bántalmazásnak. Az ő nagyszülei fogadták be végül Katát és gyermekét.

Velük élt két évig, amíg letette az érettségit, dolgozni kezdett, és sikerült egy kis albérletbe költöznie. Azóta is őket tartja a családjának, a saját szüleivel nincs semmilyen kapcsolata.

A szakértő véleménye Katáról:

Kata történetében egy duplán bántalmazó szülői kapcsolatról beszélhetünk. Az apa az alkoholizmusával, agressziójával és lelki terrorjával, az édesanyja pedig a gyermek érzelmi elhanyagolásával bántalmaz. Kata “parentifikálódni” kényszerül, tehát idő előtt kénytelen volt a szülői szerepet ellátni, hiszen kistestvéréről neki kellett gondoskodnia. Ez egy érzelmi teher egy gyermeknek, hiszen sem lelkileg, sem érzelmileg még fizikailag sem érett a szülői feladatok ellátására. A felelősség vállalása még egy külön plusz terhet rótt rá. A szülő ilyenkor figyelmen kívül hagyja azt, hogy a gyermek fejlettsége, képességei még nem elég érettek ahhoz, hogy szülői feladatokat lásson el. Ezáltal Kata elvesztette gyermeki identitását. Ennek egyik formája, amikor a gyermek a kisebb testvérről gondoskodik, a másik ismert formája, a mikor a tehetetlen szülőről kell gondoskodnia a gyermeknek.

Kata nagyon fiatalon megtanulta, hogy ő egy két lábon járó csődtömeg, aki a családban bekövetkező nehéz helyzetért felelős. Negatív gyermekkori élményeinek hatása ellen elfojtással védekezik, ami azt jelenti, hogy a bántó tudat tartalmakat száműzi a tudatából, tehát nem emlékszik rájuk. A szexuális abúzus egyik formája, amit Kata apja elkövetett. Szerencse, hogy tettlegességig nem fajult a helyzet, de ennek a kukkolásnak is vannak felnőttkorban meglévő következményei, ami akár a szexuális életben jelentkező nehézségekben öltenek testet. Katának is sikerült egy bántalmazó férjet találnia.

Az ő esetében is érvényes az, hogy a negatív önértékelés, a menekülési lehetőség vágya áldozattá tette a felnőttkori kapcsolatában is, ahol hasonló érzéseket élhetett meg, mint az eredeti családjában. Hiszen a gyermekként megtanult, családban megélt érzéseket keressük a felnőttkori párkapcsolatunkban akkor is, ha ezek a megélt érzések nehéz vagy rossz érzések voltak. De az érzések ismerős volta adja meg azt a löketet, ami miatt egy bántalmazott gyermek felnőttként is bántalmazó kapcsolatban köt ki.

Összegzésként elmondható, hogy a bántalmazott gyermekek nagy eséllyel kötnek ki felnőttként bántalmazó kapcsolatban. Ezt transzgenerációkörnek nevezzük, amelyben generációról generációra öröklődik a gyermekek felé irányuló bántalmazott viszonyulás. Azok a szülők, akik szintén bántalmazottak voltak gyermekként, a szülők elégedettségének, az elfogadás megszerzésének képtelenségét örökítik gyermekeik felé.

Úgy tűnik Éva és Kata története alapján – és még kismillió nő története alapján –, hogy elkerülhetetlen, hogy bántalmazott gyerekekből bántalmazott felnőttek legyenek.

Vagyis csak rendkívül tudatosan kerülhető el. Ahogy magamon is látom, a meggyötört gyermek folyton át akarja venni legbelül az uralmat, és mindig a számára jól ismert szenvedést keresi a partnerében. Ezt a belső késztetést pedig csak úgy lehet legyűrni, ha alaposan kigyomláljuk magunkból a gyerekkorunkat.

Nekem a pszichoterápia segített, aminek során rájöttem, hogy a volt férjem lelki terrorját azért tűröm, mert pont azt csinálja, mint anno a nevelőapám. Ezt ismertem, ebben tudtam jól tájékozódni, erre voltak kész megoldási módszereim. Egy normális kapcsolatban nem tudtam volna, hogyan kell működni, nem voltak meg hozzá érzelmileg az eszközeim. Szerencsére ezeket meg lehet tanulni, fel lehet deríteni, hogy milyen hibás reakciók rögzültek gyerekkorban, utána pedig már bele lehet vágni úgy egy kapcsolatba, hogy ne bántalmazót válasszunk. Sok belső munka kell hozzá, de érdemes akár évekig is dolgozni érte, hogy ne éljünk egész életünkben rettegésben egy szociopata mellett.

Olvass többet a bántalmazott gyerekekről:

Exit mobile version