nlc.hu
Család
10 dolog, amire számítanod kell, ha kamaszodni kezd a gyerek

10 dolog, amire számítanod kell, ha kamaszodni kezd a gyerek

Ha kamasz a gyereked, akkor lesz részed szemtelenkedésben, bezárkózásban és titkolózásban is, miközben egyre inkább lazítanod kell majd az addig titeket szorosan összefűző köteléken. Elmondjuk, mire készülj fel lelkileg.

Összegyűjtöttem 10 olyan változást, amire kamasz gyerekeddel kapcsolatban számíthatsz. Hátha ezek ismeretében sikerül még jobban megérteni, mi zajlik bennük és körülöttük, és így kevesebb súrlódással élitek át ezt a nehéz fejlődési szakaszt.

1. Fáradékonyság és lustaság

Ha eddig Duracell nyuszi is volt a gyerek, most előfordulhat, hogy az istenért sem akar felkelni a kanapéról – nem, még akkor sem, ha tizedjére kéred meg, emelkedő hangerővel. Ha fel is kel, olyan lassan mozog, mint egy százéves vénember, és folyton fáradtságra panaszkodik. Ennek több oka is lehet. A kamaszkori változások nemcsak lelkileg jelentenek terhelést. A cuki kis gyerektestből most válik felnőtté a kölök: elkezd nyúlni, formálódni, kint és bent is durva átalakulás zajlik. Nézni is fárasztó, nemhogy átélni.

Lányoknál számoljunk azzal is, hogy a frissen megtapasztalt menstruáció vérszegénységet okozhat. Idővel persze hozzászokik majd, de addig jól fog esni egy kis megértés azokon a napokon – meg pár napig előtte és utána.

A suliban is fokozatosan nő a terhelés. Egy középiskolás gyerek manapság 6-8 órát tölt az iskolában, majd otthon még készülnie kell a következő napra. Ez kapásból egy teljes munkaidős állásnak felel meg, némi túlórával fűszerezve. És akkor még a különféle sportfoglalkozásokat, művészeti vagy zenei tanulmányokat nem is vettük figyelembe. Ha heti öt napon át kellene 10-14 órát dolgoznom, nekem is lógna a nyelvem.

10 dolog, amire számítanod kell, ha kamaszodni kezd a gyerek

A fentiekből szinte egyenesen következik, hogy a kamasz gyerek, ha csak teheti, pontosan arra törekszik, mint az a bizonyos elektron: a legkisebb energiát igénylő pályára áll. Illetve ül. Gyakran meg csak fekszik.

Kárhoztathatjuk érte, de vagy nem fogja hallani – mert épp alszik, vagy a fülében tombol az épp aktuálisan kedvenc zene –, vagy nem fogja meghatni. Ettől még nem kell hagyni, hogy a gyerek a testének megfelelő méretű gödröt feküdjön a matracra, de azért egy kis rugalmassággal és empátiával talán ez a helyzet is kezelhető. Ha olyan alternatívát kínálunk nekik a fekvés helyett, ami számukra is vonzó lehet – és itt nem arra gondolok, hogy fiam, vidd már le a szemetet, hanem közös sétára, netán egy közös mozira vagy egy beszélgetés mellett elszopogatott üdítőre a közeli presszóban –, akkor képesek megtáltosodni. Ideig-óráig.

Azért mindenki nyugodjon meg, kevés kamasz maradt felnőttként is “lusta”, sőt mi magunk is kinőttük, és jobbára hasznos tagjai lettünk a társadalomnak.

2. Rendetlenség

Kevés olyan kisgyereket ismerek, aki rendszerető lenne, de azt biztosan kijelenthetjük, hogy minden kamasz rendetlen. Nem kicsit, nagyon. A szülők meg ettől a falra másznak, szintén nagyon.

Ám a rendetlenség valami egészen másról szól, mint a hanyagságról: az önállóságra való törekvésről, a szabadság iránti vágyról, és arról, hogy a lakás ezen területe felett az övék az irányítás. Még ha ez magát a káoszt is jelenti. A rendetlenséggel jól el tudják különíteni magukat a család többi részétől – meg a világ többi részétől is.

10 dolog, amire számítanod kell, ha kamaszodni kezd a gyerek

Ha megkérdeznénk egy átlagos kamaszt, valószínűleg az egészre csak annyit reagálna, hogy hát mit érdekli őt ez az egész, mikor van ezer fontosabb dolga?

A szülőnek több lehetősége is van: mehet a vitázás, esetleg könyörgés, némi büntetéssel vegyítve, hátha a kamasz végre komolyan veszi az anyai-atyai szavakat, vagy megpróbálhatunk közösen dűlőre jutni vele – pl. meghívhat valakiket hozzánk pizzázni, ha kitakarít. Közben kérdezzük meg magunktól azt is, vajon miért olyan nagyon fontos nekünk, hogy a gyerek szobájában is patyolattisztaság és rend uralkodjon?

3. Betegeskedés

Rég volt már a bölcsi és óvoda, de arra biztosan mindenki élénken emlékszik, mennyit volt ekkortájt beteg a gyerek. Sokat. Sőt elképesztően sokat. Az a rossz hírünk van, hogy ez az időszak ismét visszatér: a hormonháztartás változásai nemcsak a gyerekünk hangulatára és kritikus gondolkodására vannak hatással, de az immunrendszerére is.

Jöhetnek az immunerősítő praktikák, amik egyszer már beváltak, de ettől még simán lehet, hogy a gyerek nemcsak a kétoldali iskolaundoritisz miatt akar otthon maradni, hanem tényleg fáj a torka, vagy lázas.

Jó hír mindenkinek, hogy már nem kell vele otthon maradni, anya mehet dolgozni, a nyurga ded már képes ellátni saját magát anélkül, hogy közben felgyújtaná a lakást. Sőt, örülni fog egy kis egyedüllétnek otthon.

10 dolog, amire számítanod kell, ha kamaszodni kezd a gyerek

4. Izzadás

Ki emlékszik a középiskolai tornaöltözők illatára? Megvan? Akkor most mindenki szorozza meg az emlékeiben élő ájert vagy százzal, és máris megkapja a valóságot. Igen! A gyereked finom illata a múlté, és mondjuk úgy, néha jobb nem közel hajolni hozzá.

Mert szaglik. Hála a hormonoknak a kamaszok izzadságtermelése is kemény változáson megy keresztül, mennyiségileg és szag értelmében is.

Sajnos erre csak átmeneti orvosságot jelent a jó minőségű ruházat, a rendszeres tisztálkodás és a dezodorok használata is. Lányoknál némileg enyhítheti a csípős szagot, ha a hónuk alját szőrteleníteni kezdik, de akkor sem lesz százszázalékos a hatás. A kamasz fiúkra viszont jellemző lehet az átmeneti vízundor. Nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is. Ami vegyítve az erősebb izzadási tünettel gyilkos kombinációnak bizonyulhat.

Ha valamiben, hát ebben ne engedjünk: tessék fürdeni, zuhanyozni, mosakodni, ez van, fiam, fogd fel wellnessként. Ha zenét hallgathat vagy olvashat fürdés közben, rögtön szimpatikusabb program lesz.

Szerencsére ez a nagyon kemény izzadás és szaglás enyhülni fog, ahogy a hormonok végre belenyugodnak a felnőttlétbe, addig legyünk megértők a gyerekkel, és ne hozzuk kellemetlen helyzetbe mások előtt. Inkább gondoskodjunk róla, hogy mindig legyen nála dezodor és kézfertőtlenítő. Igen, utóbbi nagyon hatásos a hónaljon is! Fiús szülők, amint sikerül a gyereknek elnyerni az első barátnő szívét – vagy pont azért, hogy sikerüljön –, úgyis piperkőc válik hirtelen belőle.

10 dolog, amire számítanod kell, ha kamaszodni kezd a gyerek

5. Étvágy

Válogatós volt a gyerek, az egyik héten még szerette a sajtot, a másikon már utálta? Ez most sem biztos, hogy változik, viszont amit szeret, abból éktelen mennyiséget fog magába tömni. Mint a kisgömböc, vagy Bud Spencer, mikor két tojásból kér rántottát. Strucctojásból. Ez különösen igaz a fiúkra, akiket ilyenkor inkább öltöztetnénk, mint etetnénk, jobban járna a családi kassza. A lányok a kamaszkor elején tesznek nagy étvágyról tanúbizonyságot, viszont náluk később belép a társadalmi nyomás, és a karcsú alak utáni vágy miatt akár a másik végletbe is képesek átesni.

Akárhogy is, érdemes odafigyelni, hogy a kölök minden nélkülözhetetlen tápanyaghoz hozzájusson, és ne gumimaciból kívánja fedezni a C-vitamin-szükségletét. Ezzel talán egy kicsit a fáradékonyságon és a lustaságon is segíthetünk.

10 dolog, amire számítanod kell, ha kamaszodni kezd a gyerek

6. Zsírpárnák

Ha eddig pipaszárlábú volt a gyerek, akkor is előfordulhat, hogy hirtelen lesz neki csípője, kerek feneke, meg ilyen úri huncutságok. Ez téged meglephet, őt viszont lehet, hogy kifejezetten zavarja majd. Főleg, hogy a mozgásigénye jelentősen csökken, hacsak nem hajtod el valamit sportolni. Jó hír: a zsírpárnák végül egész felnőtt formát eredményeznek, olyan normálisat, ha a menü nem csipsz és kóla. Abban meg segíthetünk nekik, hogy elhiggyék, egész élhető kis test ez a felnőtt test, még szerethető is!

10 dolog, amire számítanod kell, ha kamaszodni kezd a gyerek

7. Pattanások

Vannak olyan mázlisták, akiknek egy sincs – na, az ő bőrük fog előbb ráncosodni, tessék mondani sűrűn biztatásként. Másoknak meg domborzati térkép a fejük. A nyomkodás, kaparászás felejtős, de melyik az a kamasz, aki meg tudná állni? Ha nagyon gáz a helyzet – a gyerek tutira előbb érzi annak, mint a felmenői –, akkor megértő szülőként kérjünk már neki egy időpontot egy kozmetikustól, aki szakszerűen felméri a helyzetet, kezeli, amit kell, és megoldási javaslatokat is mondani fog. Jó hír: elmúlik, csak higgadjon már le a mindenféle hormon.

8. Mozgáskoordináció

Észrevetted, hogy mostanában a gyerek kicsit jetis kezeket és lábakat növesztett? Olyan aránytalanul hosszú mindene. Ha te nem is, ő tutira észrevette. És nem elég, hogy zavarja, de azt se tudja, hogy mit csináljon velük. Meg azt se, hogyan csináljon velük valamit összehangoltan. Ezért aztán csetlik-botlik, olykor görnyed és zsebre vágja a mindig útban lévő kezét, még akkor is, ha nem illik, mert épp Piri néni érkezett családlátogatóba. Az átmeneti ügyetlenségen sokat segít, ha valami sportot űz a gyerek, úgyhogy irány a neki tetsző elfoglaltság.

10 dolog, amire számítanod kell, ha kamaszodni kezd a gyerek

9. Mutálás

Fiad csilingelő hangja egyszer csak ércesedni, férfiasodni kezd. De hogy még véletlenül se érezze magát hirtelen nagyon férfinak az a kamaszfiú, a hangja az első időszakban random üzemmódban kapcsolgat majd a gyerek és a férfi énje között. Nyilván a legváratlanabb helyzetekben. Ez az a helyzet, amikor nem illik kinevetni, sőt idegesebb pillanataidban is kerüld, hogy a hangja karikírozásával próbálsz meg felette győzelmet aratni. Jó fej szülő az ilyen tüneteket megértéssel kezeli, a gyereket meg dettó, te meg úgyis jó fej szülő akarsz lenni.

10. Mellek növekedése

Nekünk már a múlt homályába vész az a pont, mikor a mellkas két pontja elkezd kitüremkedni, így hát elevenítsük fel: úgy 10-12 éves kor környékén, még a menstruáció megindulása előtt várható ez a változás. Ez fáj, méghozzá időnként elég erősen. Ha kell, hasonlítsuk a terhesség első trimeszterében vagy a menstruációt megelőző napok-hetek okozta mellérzékenységhez és fájdalomhoz.

10 dolog, amire számítanod kell, ha kamaszodni kezd a gyerek

Igen, ez is duzzad, kicsit ödémás, naná, hogy fáj.

Itt az ideje, hogy a lány megkapja élete első melltartóját! Nem kell pushup meg szexibébi stílus, de tartás és fedés – mert a pólón átütő mellbimbó ciki és tutira szégyelli majd a gyerek – nagyon is.

Ha görnyed, az azt jelenti, el akarja rejteni a világ elől, ekkor az egyszerű húzdmárkimagadfiam helyett hatásos lehet, ha a kedvenc női sztárjai kebleit is megemlíted, és hogy lám, ők bezzeg nem görnyedeznek, hanem büszkén viselik. Az övé meg legalább olyan szép, legyen büszke rá!

Olvass még kamaszokról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top