Egy 15 hónapos magyar kislány, akinek egy anyukája és két apukája van

Miért költöztél Berlinbe?

Az anyagiak miatt indultam el külföldre, először Kanadába mentem, de aztán nagyon hiányzott Európa, úgyhogy végül Berlin lett belőle. Első körben fél évre terveztem, nem égettem fel magam mögött mindent Magyarországon, de már két hónap után tudtam, hogy itt akarok élni, úgyhogy itt ragadtam.

Valahol az is része volt a külföldre jövetelnek, hogy reméltem, a férfiak kevésbé ijednek meg, ha egy nő nem szolgalelkű, és talán van egy kis sütnivalója, véleménye is. Elvárja, hogy partner legyen a kapcsolatban, nem vazallus, dekoratív csatolmány, házi szolga. Ez egyébként abszolút bejött. Sokkal egyenrangúbb ez a társadalom.

Tanítok, otthon is tanítottam. Öröm látni, ahogy itt a kislányok, serdülők és fiatal felnőtt nők öntudatosan, magától értetődően egyenrangú felek az élet minden területén. Persze nem tökéletes minden, de fényévekkel jobb a helyzet, mint Magyarországon. Örülök, hogy a kislányom itt nő fel. Az egy másik hozadék, hogy az anyagi és szociális biztonságérzet könnyebbé teszi a gyermekvállalás bármely formáját.

Miért döntöttél úgy, hogy egyedül vállalsz gyereket?

Több mint tíz éve döntöttem el, hogy ha 37 éves koromig nem találok egy arra érdemes pasit, aki akar gyereket, akkor egyedül vágok bele. Azért döntöttem így, mert nekem ez a párkapcsolat dolog sosem akart igazán összejönni. Két komoly kapcsolatom volt, de mindegyik egy éven belül felbomlott. Itt Berlinben is akadt pár olyan férfi, akivel jól indult a kapcsolatunk, de velük sem sikerült megállapodni.

Amikor apukám váratlanul meghalt, akkor pont egy ilyen ígéretes kapcsolatban voltam, egy olyan férfivel, akivel el tudtam volna képzelni a családalapítást, ám végül vele is szétmentünk, ez pedig az utolsó csepp volt a pohárban. Ekkor döntöttem el végleg, hogy jöjjön a B terv, mert mindenképpen szeretnék gyereket, és ha ez így folytatódik, ki fogok csúszni az időből.

Képünk illusztráció

Hogyan választottál apát?

Itt Berlinben él egy nagyon kedves meleg baráti pár, akinek az egyik tagját, Somát még Magyarországról ismerem, a párjával, Arnolddal pedig akkor barátkoztam össze, amikor kiköltöztem ide. Elsőként ők merültek fel bennem, mert azt gondolom, hogy a gyereknek az a jó, ha van egy apakép előtte, még akkor is, ha nem élnek egy háztartásban, de ismeri, tudja, hogy létezik az apja, és nem csak egy spermadonor, akivel soha nem találkozik.

Meghívtam Arnoldot és Somát a szülinapomon vacsorára, és ekkor vetettem fel nekik, hogy mit szólnának hozzá, ha családot alapítanék a segítségükkel. Első reakcióként mosolyogtak, szerintem meglepődtek, nem számítottak a kérdésre, de megdöbbenve nem voltak. Már rögtön lehetett sejteni, hogy igent fognak mondani, de azért átbeszélték, és együtt döntöttek úgy, hogy Arnold legyen az apuka. Rá egy hónapra teherbe estem, és másfél éve megszületett a gyermekünk.

Végigkísérték a terhességet is?

Arnold ott volt a 3D ultrahangnál, meg párszor a simánál is, ha csak tudott – itt nagyon más a terhesgondozás, mint otthon – és a szülésnél is ott volt. Anyukám és Arnold kísérték végig.

Miért pont Arnoldot választották apának?

Soma nem tudta elképzelni, hogy ne vele éljen a gyermeke, nekem pedig az volt az egyetlen kikötésem, hogy ne legyen fregoligyerek, aki itt is él meg ott is él, egy hetet itt, egy hetet ott, hanem ennek a babának legyen egy biztos pont az otthona, és éljen velem. Persze találkozik velük, sokat van náluk is, de az a tiszta és egyértelmű mindenki számára, hogy az otthona az itt van nálam.

Hogy működik ez a kapcsolat, tudtatok együttműködni az elejétől?

Igen, ők is mindenben támogatnak, és én is olyan vagyok, akivel mindent meg lehet beszélni. Arnold hivatalosan is az apukája a babánknak, az anyakönyvében is benne van, de én vagyok a kizárólagos gyám. Egyeznek a nevelési elveink is, úgyhogy nincs vita köztünk. Számukra a babánk ugyanolyan hatalmas ajándék, mint nekem, hiszen egy fiú párnak csak nagyon bonyolult úton lehet gyereke. És ebben Arnold nemcsak spermadonorként szerepel, hanem tényleg mint apuka működhet a gyermeke életében, sokat vigyáz a kislányunkra. De mindkettőjüket nagyon szereti és kötődik hozzájuk.

Van egy rendszer nálatok, mint egy elvált párnál?

Nem, ennél sokkal flexibilisebbek vagyunk, és én pont ezt az elvált-pár-gyereke szindrómát szerettem volna elkerülni, úgyhogy praktikusság alapján működik: ha nekem dolgom van, dolgoznom kell, akkor Arnold vigyáz a babánkra. Előfordul, hogy átviszem hozzá, és pár órát ott van. Még csak 15 hónapos, szopizik, úgyhogy véges az idő, amit nélkülem az apukájával tölthet. Már mondja Arnoldra, hogy apa, mindig úgy emlegetem neki én is, hogy ő az apa, az pedig majd elválik, hogy Somát hogyan szólítja.

Még a legelején minden apró részletet átbeszéltetek?

Igen, még azt is, hogy mi lenne, ha ők esetleg szétmennek, és hogy ebben az esetben nem szeretné egyikünk sem, hogy a gyerekkel megszakadjon a kapcsolatuk. Azt is átbeszéltük, hogy hogyan éljünk: együtt vagy külön háztartásban, de aztán a külön háztartás mellett döntöttem, mert még azért nem zártam ki a lehetőségét annak, hogy megtaláljam azt a férfit, akivel együtt szeretnék élni, és akivel akár még egy kistestvért is vállalhatnánk. Így az lett a megoldás, hogy közel lakunk egymáshoz, de külön.

Még ha az a helyzet is állna elő, hogy az élet elsodor egymás mellől minket földrajzilag, akkor is mind a hárman azt szeretnénk, hogy élő kapcsolatuk legyen a gyerekkel. És Arnold annyira beleszeretett már a lányába, hogy szerintem minden akadályt legyőzne érte.

Nincs benned félsz, hogy mit fog szólni ehhez a helyzethez a jövendőbeli párod?

Nem ezzel az információval fogok nyitni az első randin, de szerintem amúgy ez neki nem okoz majd fennakadást, tudomásul veszi, hogy van egy gyerekem, akinek van egy apja, aki egy másik férfivel él. Ezen nem múlhat egy párkapcsolat. Azt hiszem, hogy Magyarországon egy az enyémhez hasonló gyerekvállalás nagyobb port kavar, mint itt. Berlinben az a csoda inkább, ha valaki klasszikus családban él.

A családod mit szólt a döntésedhez? Nem próbáltak lebeszélni róla, hogy egyedül vállalj gyereket?

Nem kérdeztem senkit előre, úgy öt éve egyszer édesapámnak elmeséltem, hogy nem várok a hercegre a végtelenségig. Az öcsém, édesanyám is ismerte a szándékom, de konkrétumról nem beszéltünk. Támogatóan fogadták, ki-ki a maga módján elhitte, nem hitte. Szóba sem került, hogy lebeszélnének. Apukám számolgatta, hány év is az, mire akkor unokája lesz. Mikor beteg lett, együtt számoltuk, akkor úgy tűnt, nincs is messze…

Gyerekszerető családban nőttem fel, egy pici baba ajándék mindenkinek. Az élet értelme. Mikor anyukámnak elmondtam, hogy terhes vagyok, természetesen nagyon örült. Kicsit csodálkozott talán a módon, de nem kérdőjelezte meg a döntésem, ismeri ő is a fiúkat. Tüneményes nagymama, elolvad, ha csak a baba szóba kerül, és hatalmas támasz volt a szülésnél.

Mi lett volna a C terv? Ha nem vállalják a fiúk?

Volt még egy jelöltem, aki csak biológiai apa lett volna, aki másnak már adott spermát, de ő nem lenne most így a tényleges apja a babámnak, mint Arnold. Utána pedig a spermadonor megoldás lett volna, csak az azért sokba kerül (4-600 euró, kb. 125–190 ezer forint), de itt ez sem olyan bonyolult procedúra. Örülök, hogy az első terv rögtön sikerült, mert így kerek és egész számunkra most az élet.

Olvass többet a gyerekvállalásról:

• Csernus: Gyereket akarok, de egyedül!
• “Őszintén, fogalmam sincs, miért szültem négy gyereket”
• 6 rettenetes érv a gyerekvállalásra