5 mítosz, amiben gyerekkoromban hittem a felnőttkorról

1. A gazdagság választás kérdése

Gyerekként jól elterveztem, hogy milyen szép, nagy házam lesz, lehetőleg tengerparton, és lesz mellé persze autóm, mert az is jár. Énektanár akartam lenni mindeközben, tehát nyilván esélyem sem lett volna se házra, se autóra. Aztán mikor felnőttem, ráébredtem, hogy a társadalom nagyon szűk rétege él csak olyan luxusban, mint amit én elképzeltem gyerekként. Emellett pedig azt is hittem, hogy a pénzt ingyen adják a bankautomaták. Hogy csak oda kell sétálni, és már adja is ki a pénzt, mintha erre született volna.

2. A tanárok az iskolában élnek

Nagyon vicces, hogy ugyanezt látom a saját lányaimon, pedig esküszöm, sosem meséltem el nekik, hogy sokáig abban a hitben éltem, hogy az óvó nénik és tanárok az intézményekben laknak konkrétan. A minap láttam a döbbenetet a bölcsis gyerekem arcán, amikor a gondozónőjével találkoztunk az utcán, nem értette, hogy lehet, hogy Andika a bölcsin kívül is létezik. Így voltam én ezzel egészen kisiskolás koromig, meg voltam róla győződve, hogy a tanító nénik mind az osztályteremben laknak, és el voltam hűlve, ha az iskolán kívül láttam őket, mondjuk bevásárlószatyorral a kezükben.

3. Az egészségtelen ételeknek rossz ízük lesz, mire felnövünk

Sosem értettem, hogy a felnőttek körülöttem miért nem tömnek annyi Nutellát és Pilóta kekszet magukba, amennyit csak bírnak, hiszen ők bezzeg megtehetnék. Miért nincs tele a bevásárlókosaruk csupa túrórudival és fagyival? Csak arra tudtam gondolni, hogy felnőttkorban már biztos rossz ízük van ezeknek a finomságoknak, más logikus magyarázat erre nem lehet.

4. A cigi gusztustalan, én sosem fogok rágyújtani

Utáltam, hogy a szüleim bent dohányoztak a lakásban – azok a felelőtlen nyolcvanas évek –, mindig esküdöztem, hogy erre az undorító szokásra én bizony nem fogok rákapni. Aztán persze dehogynem, bár tény, hogy kihúztam főiskolás koromig anélkül, hogy belekóstoltam volna a cigarettába. Azóta is minden évben leszokom róla legalább egyszer.

5. Egyetlen lelki társ van, akihez feleségül megyek, és gyerekeink lesznek

Utólag már nyilván tudom, hogy valószínűleg túl sok hercegnős mesét olvashattam, amiért ez kialakult bennem, mert amúgy a környezetemben semmi sem utalt arra, hogy ez tényleg így történne a felnőttek között. Pont húszéves koromig hittem benne, hogy majd lesz egy lelki társam, akivel valami eszméletlen romantikus úton ismerkedünk össze és együtt leszünk 90 éven keresztül. Nem egészen így történt. De minden úgy van jól, ahogy van, úgyhogy nem sírom vissza a gyerekkori mítoszaimat.

Olvass többet a gyerekkorról:

• Ilyen az igazán felhőtlen gyerekkor – fotók
• Gyönyörű képekben örökíti meg kislányai gyermekkorát egy édesapa
• Egyszerűbb gyermekkor