Család

“Ha diós palacsintát készít a párom, akkor érzem, hogy szeret”

Amikor egy párkapcsolatot elkezdünk, hozunk magunkkal egy jó nagy hátizsákot, amiben a neveltetésünk, a régi családi szokásrendszer, párkapcsolati sikereink és kudarcaink is benne vannak. Látjuk gyerekként, hogy szüleink hogyan közvetítették a szeretetüket, hogyan adták egymás tudtára azt, hogy fontosak egymásnak. Ezeket a mintákat aztán magunkkal visszük a saját párkapcsolatainkba is, és kialakul egy mód, ahogyan mi is értjük majd a szeretetüzeneteket.

“Anyám virág helyett mindig egy csirkét kapott apámtól”

János, 52 éves mezőgazdász mesél arról, mit látott a szüleinél gyerekként.

“Emlékszem, volt anyám és apám között egy rituálé. A csirkéket mindig ketten vágták le. Anyám fogta össze a lábait és a szárnyait, megtisztította a nyakát, hogy aztán apám egy jó éles késsel elvághassa. Ekkor apám megcsókolta anyámat, és azt mondta, »csakis veled«, és elnyisszantotta a szárnyas nyakát. Anyám a kifolyt vérből szívet rajzolt apám karjára. Érdekes volt látnom, hogy ha haragudtak egymásra, akkor nem vágtak csirkét, mert ezt csakis ketten együtt tehették, a szívecskerajzolással együtt. Ha összevesztek, akkor addig nem került csirke az asztalra, míg ki nem békültek.”

Anyám virág helyett mindig egy csirkét kapott apámtól, egy formás, szép kiscsirkét a vásárból, anyám pedig ettől szemmel láthatóan boldog volt. Ő pedig kifényesítette apám csizmáját, ha kedvezni akart neki.

“Én is abból érzem, hogy szeret a párom, ha gondoskodó. Nálunk a diós palacsintának van különös jelentősége. Amikor ezt készíti nekem, akkor elolvad a szívem. Természetesen én nem csirkével szoktam meglepni a párom, hanem előszeretettel vásárolok neki apróbb ajándékokat.”

Egy kezdődő párkapcsolatban nagy feladat az, hogy felfedezzük, hogyan, milyen csatornán tudjuk megüzenni a másiknak, hogy szeretjük őt és fontos számunkra. Ez a csatorna sokszor nem ugyanaz, amilyen csatornán mi értjük az ő szeretetüzenetét. Tipikus példája, hogy ha én szeretnék cirógatást kapni a másiktól, akkor esetleg sokat cirógatom őt, bár lehet, hogy neki viszont a közös programok jelentenék a figyelmet és szeretetet.

Ha nem a megfelelő csatornán üzenjük meg, hogy szeretjük a párunkat, akkor ez leginkább ahhoz hasonlít, mint amikor megírunk egy szerelmes levelet, ami nem jut el a címzetthez.

Megírtuk a szerelmes érzéseinket, fel is adtuk a postán, a nevet is ráírtuk, csak éppen a címet tévesztettük el. Ezért a levél nem érkezik meg ahhoz, akinek szántuk. Hiába várjuk a választ, nem fog megérkezni, mert a mi érzéseinket meg sem kapta az illető. Ha egy pár életében nincs meg a másik számára érthető szeretetnyelv, akkor rendszeresekké válnak a konfliktusok. Bizonytalanság és csalódottság üti fel a fejét a szeretethiány miatt.

“Füli Mali bal lába megbotlott egy fűszálba”

Amikor szeretetéhségem van, akkor Laci odahajol, és csók közben ezt a mondókát mondja, bele a számba, miközben megölel. De mindezt úgy teszi, hogy az »l« betűknél a számban rebeg a nyelvével, mint egy motolla. Nagyon erotikus, és mindig azt érzem, hogy ez a mi kettőnk meghitt játéka, amiben nagyon erősen összefonódunk. Az az érzés is előjön, hogy megbonthatatlan a kapcsolatunk.

Ebben a védett, ölelő testhelyzetben, amiben a nyelve az én számat cirógatja belülről, nem történhet velünk semmi rossz.

Lacit viszont azzal tudom levenni a lábáról, ha a szabadidőnket nem itthon töltjük, hanem elmegyünk túrázni. Szeretem én is a túrákat, de sokszor csak azért mászok meg 3-4000 méteres csúcsokat, mert tudom, hogy ezzel megcirógatom a lelkét, ő annak örül, hogy ezeket az élményeket együtt éljük meg. Mindig azt mondja, egyedül nem olyan, mint velem. Persze ennek köszönhetően igazán jó kondícióban vagyok” – meséli Teri, 37 éves szervező.

A szeretetnyelv egy nonverbális közlési mód arra, hogy figyelünk a másikra, fontosnak érezzük a személyét. Egy nagyon intenzív kapcsolódási forma, amiben a másik van fókuszban.

Éppen ezért aki kapja a szeretetüzeneteket, abban a félben nagyon jó érzések születnek, amik a kapcsolatot, a kötődést erősítik. Intimitással telibbé válik a kapcsolat, melengető érzés lengi át a hétköznapokat. A szeretetnyelv elmélete szerint az ember alapvetően szeretetet adni és kapni akaró lény. Öt szeretetnyelv-csatorna működik, amin keresztül a párok feltölthetik egymást jó érzésekkel. Ezek

  • az elismerő szavak,
  • minőségi idő,
  • ajándékozás,
  • szívességek
  • és a testi érintés.

“Arra vágytam, hogy etesse meg a nyuszimat”

Rita, 33 éves gyógypedagógus mesél:

“A kapcsolatunk elején Zsolti állandóan, minden nap hozott valami nasit, hogy este legyen mit rágcsálnunk a filmnézés közben. Bosszantott a dolog, mert nem akartam chipsen és csokis kekszen élni, de ha már megvette – meg egyébként is lehetetlen ellenállni –, akkor megettem. Emlékszem, 20 kilót híztam egy év alatt, és nem magamra voltam dühös, hanem rá. De ebből én nem éreztem azt, hogy a szeretetét üzeni meg, leginkább azt éreztem, hogy kitol velem.

Arra vágytam inkább, hogy megtegyen nekem egy szívességet, etesse meg a nyuszimat, amikor későn jövök haza. Tudod, a nyuszi nagyon fontos számomra. A hazaérkezésem után 20 percig cirógatom, mert csak így tudom letenni a munkahelyi terheket. Ha Zsolti megeteti, akkor azt érzem, hogy elfogad és szeret a gyerekességemmel együtt.

Az egymással töltött időnek sok formája van, olyan programok, amit mindkét ember szeret, de lehet egy spontán összebújás, duruzsolás a sötétben, vagy közös alkotótevékenység is. Ez azért egy egészen más minőségű együttlét, mert nem a híradó eseményei mellett próbálunk beszélgetni egymással, és nem is az aktuális sorozat köti le a figyelmünket. A fontos ezekben az üzenetekben, hogy csakis egymásra fókuszálunk, és az együtt töltött időben a másikra figyelünk minden idegszálunkkal, éppen ezért a párunktól érkező jelzésekre valóban releváns válaszokat adunk, miközben a pillanatot együtt éljük meg a párunkkal.

“A párommal van egy közös játékunk. Közösen szoktunk sudokut fejteni. Két füzetet veszünk, egyformát, és időre, versenyezve fejtjük meg az azonos feladványokat. Számoljuk a győzelmeket is, és a nehézségi kategória végén összegezzük. Ez már tíz éve tart, és még mindig nagyon szeretjük. Igazi versengés ez, tele évődéssel és nevetéssel. Már a másik lélegzetvételéből tudjuk, hogy hol tart a megfejtésben. Nagy a verseny, véresen komolyan akar mindkettőnk nyerni. Nagyokat nevetünk, de közben hecceljük is egymást.

Ha összeveszünk egymással, és mosolyszünet van köztünk, akkor ez az a csatorna, ahol újra kapcsolódni tudunk egymáshoz.

Nem kell beszélni közben, de jelen vagyunk és egymással játszunk. Ilyenkor oldódik a feszültség, és a játék után képesek leszünk megbeszélni a nézeteltérést. Aki kezdeményezi ebben a feszült hangulatban a játékot, az azt az üzenetet küldi a másiknak, hogy »szeretlek és fontos vagy nekem, csak most nem vagyunk képesek érteni egymást«. Azért ez sokkal jobb, mintha egyikőnk sértődötten elmenne otthonról” – meséli a 40 éves Tina, gyógyszertári asszisztens.

“Ha nem szeretkezem Timóttal, akkor megbüntet, nem szól hozzám napokig

Elzárkózik, durcás lesz, mint egy gyerek, mert ő csak a szeretkezéskor éli meg, hogy szeretem. Én meg tehetetlennek érzem magam, hiszen nincs más eszközöm arra, hogy szeretetüzenetet küldjek neki. Én nem akarok minden nap szeretkezni, de ő naponta többször is. Bűntudatom van, tehetetlen vagyok, és közben a szexre mint kötelezettségre gondolni sem bírok. Ez egy ördögi kör. Ő sértődött, én meg pánikszerűen menekülök a szex elől. Már eljutottam oda, hogy félek hazamenni” – meséli Kriszta, a 42 éves óvónő.

Ha a párkapcsolatban a szex az egyetlen szeretetnyelv, akkor a szexuális együttlétek elvárássá alakulnak, elvesztik a spontaneitás adta felszabadultság érzését, és egy kényszerű kötelezettséggé válnak.

Mert az a fél, aki csak a szex által éli meg a szeretettség érzését, állandóan szeretkezni akar, míg a párja tehetetlenséget él meg, hiszen ha ő éppen nem akar szeretkezni, akkor másként nem tudja megüzenni a párjának azt, hogy szerethető és fontos neki. Mert nincsen hozzá más eszköze.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy a pár két tagja felfedezze azokat a csatornákat, amire fogékony a másik, és használja is azt a szeretet megüzenésére. Legyen az közös program, egy romantikus esti séta, esetleg borozás egy kis cirógatással egybekötve, vagy egy apró ajándék, amire esetleg már régóta vágyik a kedves. A meglepetés mindig kizökkenti a kapcsolatot a monotonitásból, és az apró gesztusok frissen és ébren tartják a meghittséget. Ezáltal egy pillanatig sem felejthetjük el, hogy fontosak és szerethetőek vagyunk.

A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.

 

Olvass még párkapcsolat témában az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top