Család

Listáznák a gyerekmolesztálókat

A nyilvántartásba csak azok kerülnének bele, akik már követtek el bűncselekményeket, és azokra fény derült.

Már vizsgáljuk, hogyan lehetne megoldani azok nyilvántartását, akik gyermekek elleni szexuális bűncselekményeket követtek el – jelentette ki Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár a kormány gyermekvédelmi intézkedéseivel kapcsolatos háttérbeszélgetésen. Ugyanakkor több szakember aggódik a gyermekvédelmi törvény múlt héten beterjesztett módosítása miatt, szerintük a szigorítások túlkapásokhoz vezethetnek – írja a Népszava.

Az államtitkár úgy véli, a szakellátásban dolgozók részéről az erkölcsi bizonyítvány megléte kevés, ezért egy olyan országos nyilvántartó rendszer kidolgozásán gondolkodnak, ahol jól nyomon követhetőek azok, akiknek már volt hasonló ügyük. Hogy pontosan kik férhetnek majd hozzá ehhez a listához, még nem tudni. A nyilvántartásba azonban csak azok kerülnének bele, akik már követtek el bűncselekményeket, és azokra fény derült.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top