Bizonyos mértékig egészséges – szoktuk mondani a féltékenységről. Na jó, jó, de hol van az a bizonyos pont? Nehéz megmondani. Én nem tartom magam különösebben féltékenynek, de volt már, aki kihozta belőlem a gyanakvó fenevadat. Az egyik exem annyira megbízhatatlan volt, hogy valósággal az őrületbe kergetett. Odavoltam érte, mint egy rajongó kis tinédzser, ő pedig szemtelen lazasággal lubickolt az imádatomban. Aztán amikor unni kezdte, eltűnt egy napra. Vagy kettőre. Először még mentegetőzött utána. Később már magas lóról beszélt velem, és támadott. És ezzel az összes bizalmamat és nem mellesleg önbizalmamat porrá zúzta. Állandóan azon járt az eszem, vajon merre jár, kivel, mit csinál, amikor nincs velem. Volt, hogy megnéztem a telefonját, aztán a leveleit is, és közben gyűlöltem magam, amiért hagytam, hogy egy gyenge, gyanakvó szerencsétlent csináljon belőlem. Halálra volt ítélve a kapcsolatunk.
Bár én szakítottam vele, belehaltam. De megtanultam a leckét. Nem szabad hagyni, hogy bárki így kifordítson magamból, nem éri meg. A legfontosabb én kell hogy legyek saját magamnak, mert csak akkor tudok kiegyensúlyozott, felnőtt kapcsolatot létesíteni. A féltékenység egy ponton túl menthetetlenül megmérgezi a kapcsolatokat.
Te hogy állsz vele? Most kiderül.
Olvass még párkapcsolat témában az NLCafén:
- Kvíz: Túl vagy az exeden?
- Kvíz: Milyen az álomrandid?
- 15 tipp, hogy megtanuld szeretni önmagad
- 10 holmi, amit imádnak a pasik az első randin
