nlc.hu
Család
Videó: három napig tartott a kóbor kutyus befogása

Videó: három napig tartott a kóbor kutyus befogása

Houdininek nevezték el azt a kiskutyát, amelyet már két éve is láttak egy kaliforniai kikötőben. Két állatvédő szervezet próbálta meg befogni, a kis szabadulóművész azonban nem adta könnyen magát.

Houdinit a Hope for Paws és a Rescue From the Hart nevű szervezetek próbálták meg most befogni, de ez nem volt olyan egyszerű. A kis testű kutya rendkívül gyorsan mozogva cselezte ki az önkénteseket, akik három napon keresztül kergették az állatot.

Végül csapdát állítottak az ügyeskedő négylábúnak, és focikapukról leszerelt hálókkal zárták el a menekülés útját. De még ezután is hosszú időbe került, mire Houdini végre “horogra akadt”. A kiskutya eleinte nagyon tiltakozott személyi szabadságának ilyen mértékű korlátozása ellen, de amikor inni adtak neki, akkor már sejteni kezdte, hogy nem akarják bántani.

A CNN videójának tanúsága szerint viszonylag hamar összebarátkozott a megmentőivel, akik alaposan megfürdették, és felvették egy örökbefogadási programba. Houdini jelenleg új gazdáira vár, azonban figyelembe véve a képességeit, az új tulajdonos jól teszi majd, ha alaposan körülkeríti a kiskutya élőhelyét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top