nlc.hu
Család
9 év után kiszabadult Ilona, aki több csecsemőt is megölt

9 év után kiszabadult Ilona, aki több csecsemőt is megölt

Kilenc év után újra szabad a nő, aki a kétezres évek végén négy újszülött megölését vallotta be. Családja boldogan várta vissza.

Kiengedték a börtönből Ilonát, akit 2009-ben 12 év börtönre ítéltek, miután bevallotta, négy újszülöttjét is megölte. A Blikk emlékeztet rá, hogy az ügyészség végül két baba halála miatt emelt vádat, mert a másik két holttestet nem találták meg a rendőrök.

Ilona a jó magaviselete miatt szabadulhatott már most. “Rettentően vártuk Ilonát, és most végre itt van velünk, a rémálomnak így vége. A gyerekek és én is szeretjük őt, és segítünk neki visszailleszkedni a való világba”mondta a Blikknek a nő férje, aki annak idején felfüggesztett börtönt kapott, amiért elásta a nő halott babáit.

A nő is nyilatkozott, elmondta, hogy jól van, és imád a gyerekeivel, unokáival lenni. Korábban egyébként arról beszélt, nagyon megbánta tettét, és megszakad a szíve az otthon maradt négy gyerekéért.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top