nlc.hu
Család
El kellett altatni a kiskutyát a kutyakozmetika után

El kellett altatni a kiskutyát a kutyakozmetika után

Feljelentést tett egy szombathelyi kutyakozmetikus ellen egy kutya gazdája, aki szerint kedvence a kozmetikai kezelés során sérült meg olyan súlyosan, hogy végül el kellett altatni.

Pötyit, a yorki keverék kiskutyát kutyakozmetikushoz vitte a gazdája. Amikor a kezelés után érte ment, elmondása szerint a kutyus már letörtnek tűnt, kattogott az állkapcsa és folyt a nyála. Amikor felhívta a kutyakozmetikust, a nő elmondta, hogy Pötyi megharapta az ujját, és a fogai már korábban meglazultak. Az állatorvosnál kiderült, hogy a kutyának nyelvközépig törése van, komplikált műtétekre lenne szüksége, illetve infúzión kellene élnie. Gazdája ezért az altatás mellett döntött, a kutyakozmetikus ellen pedig feljelentést tett – számolt be az esetről a Bors.

A kutyakozmetikus, aki már 20 éve dolgozik a szakmában, Facebook-oldalán  azt írta, hogy a kutyát nagyon elhanyagolt állapotban vitték be hozzá, és amikor szóltak, hogy nehezen kezelhető, javasolta, hogy maradjanak vele, hogy megnyugtassák, ám ők mégis elmentek. Pötyi csattogtatta a fogát, beleharapott a kezébe is, ám ez nála, úgymond, nem ügy.

“Amikor átadtam a kutyát a gazdáinak, semmi baja nem volt. Később, amikor felhívott Pötyi gazdája, hogy miért csámcsog a kutya, mondtam, hogy fogkövesek a fogai, amik az ínygyulladástól meglazultak. Alig akartam elhinni, hogy elaltatták. Visszautasítom a feltételezést, hogy bántottam volna” – jelentette ki a kutyakozmetikus.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top