Család

Csak szabadságot kért, most bíróság elé áll a gödöllői tűzoltó

Szabadságot kért munkahelyén a gödöllői tűzoltó. Nem kapta meg, ezért felmondott, hogy beteg édesapját ápolhassa. Most bíróság elé kell állnia, mert durván megsértette korábbi vezetőjét.

Villányi Gáborban föl sem merült, hogy többszörös kihallgatás, rabosítás, vádemelés, majd bírósági tárgyalás lesz a következménye, hogy tavaly augusztus 9-én felmondott munkahelyén. A férfi a Gödöllői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon hét és fél éve gépkocsivezetőként dolgozott.

A tűzoltó döntés elé került, beteg édesapjáról kellett gondoskodnia. Az Alzheimer-kórban szenvedő férfit korábban egy hölgy ápolta, de augusztustól már nem tudta ellátni a feladatot. Villányi Gábor ezért július végén féléves, fizetés nélküli szabadságot kért felettesétől. Leadta kérelmét, a szükséges orvosi igazolást is beszerezte, a szabadságát mégsem engedélyezték. Azt üzenték, “sofőrhiány van”, a katasztrófavédelem senkit sem nélkülözhet fél évre.

Hivatalos választ kérelmére Villányi Gábor nem kapott, közben annyi kiderült, a szabadságról szóló kérvényét csak előző nap küldték el Gödöllőről a megyei központba, amely nem tudott másnapra érdemi választ adni. A tűzoltó, más megoldás híján, az azonnali hatályú lemondás és leszerelés mellett döntött. 

A felmondás durva vitává fajult felettes és beosztottja között, amely aztán ügyészi vizsgálatig, vádemelésig és most már bírósági tárgyalásig jutott. Villányi Gábor jelenleg munkanélküliként várja, hogy a bíróság hogyan dönt a felettesével folytatott beszélgetésről. A tárgyalás előtt az Indexnek elmondta, bízik a felmentő ítéletben, mert szerinte nem sértette meg a felettese tekintélyét.

Fotó: Gödöllői tűzoltóság
Fotó: Gödöllői tűzoltóság

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top