nlc.hu
Család
Előzetesben az újszülöttgyilkossággal gyanúsított anya

Előzetesben az újszülöttgyilkossággal gyanúsított anya

Pénteken előzetes letartóztatásba került az a 27 éves mihálygergei nő, akit azzal gyanúsítanak, hogy körülbelül egy hete, közvetlenül a szülés után megölte kislányát.

A Salgótarjáni Járásbíróság az MTI-nek elmondta, hogy a mihálygergei nő vallomása szerint a holttestet előbb megpróbálta elégetni, elásni, végül egy kartondobozba rejtette. Február 20-án este az anya kórházba került, ahol észlelték, hogy egy-két nappal korábban szült, ezért értesítették a rendőrséget.

Előzetesben az újszülött gyilkossággal gyanúsított anya

A Salgótarjáni Járásbíróság és az ügyészek úgy ítélték meg: ahhoz, hogy a gyanúsított jelen legyen az eljárási cselekményeknél, feltétlenül szükség van az előzetes letartóztatásra, a bűncselekményért ugyanis 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki, így fokozottan fennáll a szökés veszélye.

A végzés ellen a nő és a védője is fellebbezett, enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásáért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top