A gazdasági növekedést 2017-ben 4,1 százalékra, a következő évben pedig 4,3 százalékra teszi a gazdasági tárca, amely szerint már idén és jövőre is számíthatnak pluszpénzre a nyugdíjasok. A költségvetés biztosítja az intézkedésekhez szükséges forrásokat.
A pontos összegeket még nem tudni, de a Blikk számításai szerint novemberben 12 ezer forint, egy évvel később pedig 16 ezer forintos prémiumot kapnak a nyugdíjasok, amennyiben realizálódik a gazdasági tárca GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzése.
A plusz pénzt a 80 ezer forintos nyugdíjjal rendelkezők is megkapják, az ennél kisebb nyugdíjjal rendelkezőknek valamivel kevesebb jár. A 28 ezer forintos nyugdíjminimumon tengődők csupán 4275, majd pedig 5700 forintra számíthatnak.
Novemberben a prémium mellett az elmaradt nyugdíjemelés különbözetét is megkapják a jogosultak. A Blikk kiszámolta különbözet és a prémium átlagosan 37 ezer forintot jelenthet idén novemberben.