“Apának vannak aranyos ötletei, de sokszor már az agyamra megy. Úgysem érti – avat be a 13 éves Zsófi. – Persze meghallgatom, nem akarom megsérteni, vagy ilyesmi. A múltkor összevesztem a barátommal, és elmeséltem apának, hogyan történt, miért háborodtam fel a viselkedésén. Igazat adott, de segíteni nagyon nem tudott, csak annyit mondott, hogy próbáljam visszafogni magam, szerinte túl nagy a szám, meg azt sem szereti, hogy káromkodok. Figyelj, mindenki káromkodik, nem ügy, ezzel nem lógok ki a sorból. De azért nem könnyű megfelelni a szülőknek, főleg, hogy szem előtt vagyunk. Nem úgy, mint egy nagyvárosban, ahol el lehet tűnni, kábé megcsinálhatsz bármit.
Mert itt a faluban az van, hogy az utcán ne fogjam meg a fiúm kezét, mert megszólnak. De a suliban se érjek hozzá, mert ahhoz még túl fiatal vagyok, hogy a tanárok meg mindenki előtt pasizzak. Ha nem mutatom be, az a baj, ha hazakísér, az a baj. Most akkor mi van???
“Néhány hete járt a nagylányom az első barátjával, amikor hazahozta bemutatni – meséli Zsófi (és a 16 éves Bogi) édesapja, a 44 éves Tamás. Bogi három éve tanul egy hatosztályos gimnáziumban, azóta tágult ki számára a világ fiús szempontból is. – Mi egy kis faluban élünk, itt mindenki ismer mindenkit. Amíg a helyi általánosba járt, a lányomnak nem igazán voltak barátai, kevés gyerek volt, akivel jól megértették volna egymást. Azóta van nagyobb társasága, mióta a nagyvárosi gimnáziumba jár. Lányok, fiúk vegyesen. Azzal a fiúval, akit hazahozott, a buszon ismerkedett meg. Tulajdonképpen beavatott minket, tudtunk róla, ha találkozott vele, de azért amíg személyesen nem ismertem a fiút, persze aggódtam egy kicsit. Szóval örültem, amikor sor került a bemutatásra.” Tamásnak voltak aggályai, elsőre nem tartotta szimpatikusnak a fiút.
Nehéz volt eldönteni, hogy a srác gyanús, vagy velem van inkább a gond. Vajon szimpla apai féltékenységet érzek, amiért a kislányomhoz más férfi is hozzáér, vagy valóban nem az igazi a srác? Azt nem tudom megmondani, hogy miért néztem rá ferde szemmel, mert egyébként nagyon korrekt és udvarias volt, de az ember nem tud mit csinálni az érzéseivel, azok csak úgy kialakulnak.
“Persze a józan eszemmel tudtam, hogy nem nekem kell elsősorban megfelelnie, nem értek az aktuális frizuradivathoz sem, meg nyilván az is zavart egy kicsit, hogy egy fejjel magasabb volt nálam. De arra jutottam, ha a lányom vele akar lenni, és amíg jó neki, én a háttérbe húzódva megadom nekik az esélyt. Vagyis támogattam Bogit, ha találkozni akartak, és ha nem volt már busz este, érte mentem.”
Bogi kapcsolata nem tartott sokáig a fiúval. A szüleinek azt mondta, sok mindent máshogy gondoltak, nem értettek egyet fontos dolgokban, ezért szakított vele. “Büszke voltam rá, azt gondoltam, jól neveltük, ha ilyen határozottan kiáll az igazáért, az értékrendjéért, még akkor is, ha szerelmes. A fiú ráadásul nálam is próbálkozott, néhány hétig üzeneteket küldött Messengeren, hogy segítsek neki visszahódítani a lányomat. Én természetesen nem mentem bele a játékba, kedvesen leráztam, amúgy sem vagyok az a közvetítős típus, és tiszteletben tartottam Bogi döntését.”
“Minden pasi csak egyet akar”
Tamás számára fontos volt, hogy férfiszemszögből is beszéljen a lányaival a szexualitásról. “Persze tudtam, hogy az anyjukkal már többször beszélgettek, meg amúgy is tudnak sok mindent, de
úgy éreztem, hogy apai oldalról kötelességem felhívni a figyelmüket arra, hogy mi, pasik nagyjából mindig egy dologra gondolunk. Ez van. És ez alól még én, az édesapjuk sem vagyok kivétel.
Ami persze nem azt jelenti, hogy félni kellene a fiúktól, csak mi egész egyszerűen máshogy gondolkodunk. Egy normális férfinak pedig nyilván tudnia kell kezelni a helyzetet, tiszteletben tartani a kedvese igényeit, vagyis tudnia kell visszafogni magát. Nyomatékosítottam Bogiban: ha bizonytalan, mindenképp utasítsa vissza a fiút, szóljon, kérdezzen, mielőtt olyasmit csinálna, amit megbánhat.”
Az apuka szerint nem könnyű a tabukról beszélgetni, különösen apa és lánya között lehet furcsa egy ilyen helyzet.
Azt hiszem, annál többet, hogy megértő vagyok, hogy arra biztatom, nyugodtan forduljon hozzánk a problémáival, nem nagyon tehetek. Most már nekünk kell megbízni benne, hogy jól választ.
“És tudom, hogy ciki bemenni a boltba óvszerért, ezért azt is felajánlottam, ha odáig jutna a barátjával, szóljon, és adok. Korábban többször előfordult, hogy későn ért haza a bulikból, lekéste az utolsó buszt, eléggé kihasználta a helyzetet. De azt hiszem, egyre erősebb a felelősségtudata, és értékeli azt, hogy számíthat ránk, hogy bármikor hív, én megyek érte. A kitartó bizalommal elértük, hogy alkoholt nem iszik, csak ha ezt előre megbeszéljük, például szilveszterkor, és most már időben hazaér.”
Tény, hogy a közösségi háló világában fiatal kamaszként nem könnyű makulátlannak maradni, de az apuka szerint főleg a lányoknak fontos, hogy megőrizzék a jó hírüket. “Ahogy a nagymamám mondta mindig, egy férfi a földhöz csapja a kalapját, aztán odébbáll, viszont egy leánynak sokkal kevesebbet néznek el. A kisebbik lányunk, Zsófi sajnos többször folyt már bele finoman szólva illetlen párbeszédekbe a Facebookon, amikor mi persze kiakadtunk, mondtuk is, hogy ha így folytatja, hamar beskatulyázzák az emberek, és ha kislányként megbélyegeznek, attól nagyon nehéz megszabadulni.”
“A kisebbik lányom lázadó természet, nemrég összejött egy 16 éves fiúval, pedig még csak hetedikes. De azt nem gondolom, hogy az lenne a megoldás, hogy eltiltjuk. És tudom, hogy nehéz egy gimnazista, menő nővér árnyékában kiskamaszként érvényesülni. Zsófi meg is tesz mindent azért, hogy utolérje a három évvel idősebb nővérét, akár olyan áron is, hogy veszélyes helyzetekbe sodorja magát. Amit nyilván ő még nem képes felmérni. Így aztán kénytelenek vagyunk követni a Facebook-tevékenységeit, ellenőrizni a telefonját, ha kell, itthon tartani. Egész egyszerűen még túl fiatal ahhoz, hogy magára hagyjuk. Ha pedig olyan fiúval barátkoznának a lányok, akiknek nem szimpatikus a családi hátterük, próbálunk nem ítélkezni azonnal.
Szerintem sokan hibáznak szülőként, mert előítéleteik vannak. Ismerik a gyerek választottjának nagybácsiját, aki alkoholista, vagy hallottak a testvéréről, aki megbukott a suliban. Tudom, nézd meg az anyját, vedd el a lányát. Fontos a szülői háttér, de nem minden. Tudod, én sem lehettem mindig büszke a szüleimre, ha általuk ítéltek volna meg, talán sosem találtam volna rendes lányt magamnak. Ezért aztán igyekszem nyitott maradni, és arra biztatni a lányaimat, hogy ha komollyá válik a szerelem, avassanak be mielőbb.
Nem szabad elfelejteni, hogy a gyerek egy másik ember. Arra kell felkészíteni, hogy önállóan tudjon élni. Mi is meg tudtuk ezt tanulni, nekik is menni fog.
Az egészséges féltés teljesen normális
“A kamaszkor a felnőtté válás fontos állomása, amelyben igenis helye van a párkapcsolati próbálkozásoknak – magyarázza L. Stipkovits Erika, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. – Fontos, hogy megéljem, én milyen csaj vagyok, vagy milyen pasi.
Az a normális, ha egy középiskolásnak van párkapcsolata, amiben még nyilván nem a szexualitás áll a középpontban. Egy 13-14 éves gyerek még biztosan nem érett a szexre. Az ilyen fiatal korban átélt szexuális élmények nagyon ritkán pozitívak, többnyire szeretethiányt pótolnak és csalódáshoz vezetnek.
A kamaszkori párkapcsolatok a szülők számára is komoly erőpróbát jelentenek. A féltékenység, vagyis a szeretett személy elvesztésétől való félelem a szülők részéről egészen addig normálisnak tekinthető, amíg az egészséges féltésnél nem komolyabb. Ami arról szól, hogy vajon megtanítottam-e mindent a gyerekemnek, hogy kiléphet-e az életbe nélkülem. Ezen persze nem kamaszkorban kezdek el dolgozni, hanem kisgyermek korától kezdve sokat beszélgetek vele mindenről, élethelyzetekről, érzelmekről, emberi kapcsolatokról, őszintén. Biztos kudarcra van ítélve az a szülő, aki mindezt a gyereke kamaszkorában akarja elkezdeni. S ne feledjük, a szülői kötődés minden későbbi kapcsolat alapja, ezt a mintázódást ismételgetjük tudattalanul későbbi kapcsolatainkban.
Előfordul túlzásba vitt aggodalom, patológiás féltékenység is a szülők részéről. Az a szülő, aki sehová nem engedi a gyerekét, nem találja méltónak a kortársait arra, hogy vele barátkozzanak, az betegesen féltékeny. Idealizálja a gyereket, miközben mindenkit devalvál.
Sokszor az van a háttérben, hogy az apa nem az anyával, hanem a lányával »él házasságban«, csak egészen addig, amíg a lány nem önállósodik, nem akar párkapcsolatot, nem tör felszínre a probléma, nem látványos.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy apa nem a társával hoz meg döntéseket, hanem a gyerekével, vele alkot szoros szövetséget. Kihagyják az anyát olyan döntésekből, hogy hova menjen nyaralni a család, milyen edzésre járjon a gyerek. És egészen addig, amíg a lánynak nem lesz barátja, észre sem veszik, hogy ez nem jó. Akkor robban a bomba: az apa túlzott féltékenysége miatt sorozatosan konfliktusok alakulnak ki a családban.”
“Előfordulhat az is, hogy a kislánynak azért nincs rendes (ebben az életkorban legalább néhány hónapig tartó) párkapcsolata, mert az apját vagy a bátyját idealizálja. Flörtölget, aztán dobja a srácokat. Máskor az iskolai teljesítménykényszer az oka annak, hogy nincs párkapcsolat: egyszerűen hiányzik az igény az intimitásra. De hangsúlyozom, egy tizenhat éves lány számára nem ez a normális.
Tizenkét-tizenhárom éves korban ugyanakkor más a helyzet. Általában a bizonytalan énképű kislányok esetében látok példát arra, hogy szexuális életet élnek: ezzel akarnak kitűnni, menőzni a társaik előtt, s elsősorban szeretetet tankolni.
Ezeknél a gyerekeknél sokszor nem alakul ki kisgyermekkorban a biztonságos kötődés. Valószínűleg nem kaptak elég figyelmet, nem tanították meg örülni, arra, hogy az érzelmeinket merjük megélni, hogy ne féljünk túlzottan a nehézségektől, hogy tanuljunk a kudarcainkból. A bizonytalan kötődésű gyerekek sokszor olyan dolgokat is megtesznek a fiúk kedvéért, amit a szívük mélyén igazából nem tennének. Aminek az lesz a következménye, hogy csalódnak a szerelemben. De az is lehet, hogy túlzottan távolságtartóak, félnek minden kapcsolattól, tanulásba, szektákba menekülnek.
A kamaszok egészséges párkapcsolati fejlődésének alapja elsősorban a szülői minta. Ha feszültség van otthon, a kamasz hajlamos lesz teljesen más értékrendű kortársakhoz, társaságokhoz kötődni. Nem lát példát az egészséges intimitásra, amit aztán a saját párkapcsolatában kibontakoztathatna. Mert
nem csak azt kell megtanulni, hogy hogyan szexeljünk, sokkal fontosabb ebben a korban megtanulni azt, hogy mit jelent – ha ekkor még rövidebb ideig is – jóban-rosszban együtt maradni, megvédeni a szerelmemet a többiek előtt, kiállni érte, közös célokat kitűzni, és véghez is vinni azokat. Mert ezt, bármennyire hihetetlen is, akkor sajátítják el, amikor megbeszélik, hogy másnap elmegyünk moziba, aztán hazakísérlek. Apró lépésekkel tanulnak közösen felelősséget vállalni egymásért.
És ezt a tanulási folyamatot szülőként támogatnunk kell, mert attól, hogy 16, 18 vagy akár 22 éves lesz egy gyerek, ha nincs tapasztalata, egyszerűen nem fogja tudni, mi az igazi intimitás” – teszi hozzá L. Stipkovits Erika, akinek Harmóniában egymással és Közelebb egymáshoz című könyveiben bővebben is olvashattok a témáról.
