Érdemes újra átgondolni a sztereotípiákat, és nem úgy tekinteni a szinglikre, mint számkivetettekre, hanem úgy, mint a jövő úttörőire. Változnak az idők, ma már nem úgy van, mint száz éve, amikor egy rossz házassággal egy nő élete tönkrement, nem volt szabadulási lehetősége, nem lehetett saját tulajdona vagy akár bankszámlája.
Régen a nők az élet szinte minden területén függtek a férfiaktól, és ha nem voltak elég szépek, vagy túl okosak és ambiciózusak voltak, akkor nem boldogulhattak, mert nem találtak férjet maguknak. Szerencsére már ott tartunk, hogy a nők és a férfiak egyre több területen függetlenednek egymástól – a kutatók szerint ez az egyik oka annak, hogy ilyen sokan választják az egyedüllétet a párkapcsolat helyett.
A szingliség jót tesz a közösségnek
A nőknek már nem muszáj férjhez menni, hogy létezni tudjanak, nem néznek szembe a szegénységgel, ha nincs párjuk, így már nem kényszerítik bele magukat egy házasságba mindenáron, és csak akkor mennek férjhez, ha úgy érzik, megtalálták életük párját. Bella DePaulo, a University of California szociálpszichológusa felhívja a figyelmünket arra, hogy a szingliség elterjedése igazából áldás a közösségek, szomszédságok, családi és baráti kapcsolatok számára. Ez a jelenség esélyt ad arra, hogy újradefiniáljuk a család, otthon és közösség fogalmát egyszerűen azért, mert – ahogy a felmérések mutatják – az egyedülálló emberek sokkal hamarabb sietnek a barátok és szomszédok segítségére, látogatják meg a testvéreiket vagy szüleiket, mint a házasok.
A házasok általában a figyelmüket és az energiáikat a házastársukra (és a gyerekekre, ha vannak) összepontosítják, kevesebb idejük marad másokra, például ritkábban vesznek részt helyi közösségi eseményeken, járnak tanfolyamokra vagy találkoznak a barátaikkal. Ez pedig azt jelenti, hogy a szinglik motorként működnek a közösségekben, sőt a felmérések szerint gyakrabban vállalkoznak önkéntes munkára is. A magányos, szomorú szingli, aki egyedül tölti az estéit, mára már csak egy mítosz, a valósághoz nem sok köze van.
Az egyedüllétnek a közösségi előnyökön túl is megvannak a maga előnyei a szociálpszichológus szerint: azt állítja, hogy a hangsúlyosabb társas kapcsolatok miatt a szinglik általában egészségebbek mentálisan. A kutatások nyilván általánosítanak, és sok házaspár nagyon is aktív szociálisan, de tény, hogy ha valaki párkapcsolatban él, akkor a párja lesz az elsődleges ember az életében, akihez tanácsért fordul. Ezzel szemben egy egyedülálló ember több barátjával meg tudja beszélni a problémáit, ami több szempontot jelent, ezáltal könnyebben juthat el adott esetben a megoldásig, mint egy házas. A tanulmányokban ezen túl azt is találták, hogy a huzamosabb ideig egyedülállóknak nagyobb az önbizalmuk, és több energiát fektetnek a személyes fejlődésükbe.
Nincs egyetlen üdvözítő, helyes út
A fentiek persze nem azt jelentik, hogy a szingli élet jobb. Ez ugyanolyan hamis állítás lenne, mint azt mondani, hogy a házasság az ideális állapot minden embernek. A valóság az, hogy nincs jó válasz, nincs egyetlen út, amely mindenkinek tökéletes lenne. A legfontosabb az, hogy mindenki találja meg a saját útját, hogy mivel tud a lehető legboldogabb lenni. Túl sokfélék vagyunk ahhoz, hogy egy sémát húzzunk rá mindenkire, ezért olyan fontos, hogy megfogalmazzuk saját magunknak, hogyan szeretnénk élni.
A család ma már nem azt jelenti, hogy egy férfi + egy nő + közös gyerekek. A család fogalmát mi magunk átírhatjuk. Az egyiknek a barátai a családja, a másiknak az a közösség, amelyben él, a harmadiknak két anyukája van, a negyedik pedig gyerek nélkül, a kutyáival érzi egy családnak magát. A környezetnek pedig semmi joga nincs elítélni bárkit a saját életéről hozott döntéseiért.
