Család

4 szuper ajándékötlet anyák napjára

Ha amúgy is kreatívak vagyunk, akkor az anyák napját egyenesen nekünk találták ki. Ilyenkor aztán nem kell visszafogni magunkat, szárnyalhat a fantázia. A siker és a köszönet pedig akkor is garantált, ha esetleg a végeredmény nem pont az elképzeléseink szerint alakul.

Ha abba a típusba tartozunk, aki hetente legalább egyszer bevásárol a hobbiboltban, akkor most eljött a mi időnk: készítsünk saját kezűleg anyák napi ajándékot! Térképezzük fel milyen technikával szeretnénk dolgozni, mi illene anyukánknak, nagymamánknak leginkább és szerezzük be a hozzávalókat. Íme néhány ötlet, inspirációnak.

 Mini sziklakert ajándékba anyák napjára

Növénykedvelő anyukáknak szuper ajándék anyák napjára, hiszen ahányszor csak öntözni, ápolni kell a mini sziklakertet biztosan eszébe jutunk róla. Nem is kell hozzá más, mint egy kisebb méretű üvegedény (kerek terrárium) vagy már használaton kívüli üvegpohár. Ezeket aztán üvegfestékkel, körömlakkal feliratozhatjuk, megfesthetjük. Ehhez a saját készítésű anyák napi ajándékhoz el kell bizony látogatnunk a legközelebbi kertészetbe, hogy virágföldet és pár kisebb pozsgást beszerezzünk.

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

DIY bögre anyák napjára

Mindenkinek az anyukája használ bögrét: az anyukák, nagymamák kávéznak, teáznak vagy csak úgy megisznak egy nagy pohár vizet. Ehhez készítsünk nekik DIY anyák napi ajándékot akár kétféleképpen. Ha színes, márványos bögrét szeretnénk, akkor egy vízzel félig telt műanyag edénybe öntsünk körömlakkot, egy pálcikával keverjük kissé el és mártsuk bele a bögrét, a megfesteni kívánt felével. Papírtörlőn hagyjuk megszáradni.
Színes, pöttyös bögrét pedig akrilfesték és fültisztító pálcika vagy kisebb szivacs segítségével készíthetünk.

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

 Fényképes fakocka anyák napjára

Igazán személyre szabott anyák napi ajándékot készíthetünk a gyerekek fényképeivel. Ezt az ún. ragasztásos fotótranszfer technikával tudjuk a legszebben elkészíteni. A fotót először tükrözzük, lézernyomtatóval sima papírra kinyomtatjuk és dekupázs ragasztóval lekenjünk a fa alapot és a fotó színes felét is. A fotót rásimítjuk az alapra, kinyomkodjuk a légbuborékokat és hagyjuk megszáradni. Száradás után kevés vízzel ledörzsöljük a felesleges papírréteget. A végeredményt kicsit megcsiszolhatjuk, ha vintage hatású anyák napi ajándékot szeretnénk készíteni.

Pinterest

undefined

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top