nlc.hu
Család
Együtt növesztette haját a 6 testvér, hogy eladományozhassák

Együtt növesztette haját a 6 testvér, hogy eladományozhassák

A fiúk közül a legkisebbek öt évet vártak arra, hogy csatlakozhassanak testvéreikhez és édesanyjukhoz. Még azt is vállalták, hogy társaik csúfolják majd őket hosszú hajuk miatt.

Hétfő délelőtt a New York-i Hizair hajszalonnak nem akármilyen vendégei voltak: Phoebe Kannnisto és hat kisfia, a 10 éves Andre, a nyolcéves Silas és ikertestvére, Emerson, valamint az ötéves hármas ikrek, Herbie, Reed és Dexter évekig növesztették a hajukat, hogy aztán levágassák, és olyan gyerekeknek adományozzák a tincseket, akik valamilyen betegség miatt veszítették el a hajukat.

Phoebe a Huffington Postnak elmondta, nem ez volt az első alkalom, hogy jótékony célra növesztette a haját, de az első alkalom volt, hogy mind a hat fia elkísérte. “A legutolsó alkalommal a hármas ikreknek még nem volt elég hosszú a hajuk, hogy ők is részt vegyenek az adományozásban. Szerencsére a fodrász jó fej volt, és ennek ellenére is engedte, hogy végignézzék a folyamatot.

Együtt növesztette haját a hat testvér, hogy eladományozhassák

Herbie, Reed és Dexter végül öt évet vártak, hogy csatlakozhassanak édesanyjukhoz és bátyjaikhoz. Hétfőn a család hét tagja több mint 5 méter hajtól vált meg. Phoebe beszélt arról is, hogy évekkel ezelőtt, egy baráti családban történt tragédia hatására kezdte el először növeszteni a haját. “A kisfiú, akinek szintén volt egy ikertestvére, gyógyíthatatlan rákbeteg lett. Hiába küzdöttek az életéért, nem tudták őt megmenteni. Nagyon megviselt az elvesztése, és úgy éreztem, tennem kell valamit, amivel segíthetek.”

Együtt növesztette haját a hat testvér, hogy eladományozhassák

Phoebe, akinek hat fia mellett van egy kétéves lánya is, Marah Taylor, azt mondja, nagyobb fiait egy ideig csúfolták a hosszú hajuk miatt. “Hiába magyarázták, hogy jótékony célra növesztik a hajukat, a kortársaik nem értették ezt meg.”

Olvass még többet hajadományozásról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top