12.30
Délelőtt még nem különösebben izgultam amiatt, hogy ma három nap kórházi ismerkedés után végre hazamegyünk – Boldi nem sárgult be, így tartottuk a menetrendet. Csakhogy nem sokkal azelőtt, hogy megjött volna a férjem, egy nővértől hallottam, hogy az éjjel az egyik szobában az elalvó anyuka mellől a földre esett a babája az ágyról, és a kicsinek két helyen is betört a koponyája. Horrorba illő sztori ez, különösen azután, hogy alig pár napja van meg a picink. Fél órán át csak azon jár az agyam, hogyan akadályozhatom meg azt, hogy ilyesmi velünk is megtörténhessen. Aztán eszembe jut az is, hogy a férjem elég pocsék sofőr (bocs, Csaba…), és pont hétköznap jön a nagy forgalomban az egész városon át…
13.05
Megcsörren a telefonom, Csaba leparkolt a kórház mellett, és mindjárt itt van. Halleluja, nem törte össze a kocsit! Gyorsan elkezdek szoptatni, hogy Boldi nyugiban kibírja hazáig. Csak remélni merem, hogy bealszik az autóban, és nem sírja végig az utat. A tejem tegnap este jött meg, de sajnos még nincs elég. Azért korai uzsinak talán elmegy. Elbúcsúzom a szobatársamtól.
Kórházban lenni sosem jó – ha rajtuk múlik, rövidtávon éhen halok odabent –, a benti ágyam pedig valóságos rémálom volt, ezért jó lesz hazamenni, ugyanakkor bennem van a félsz. Ha bent bármi baj volt, azonnal volt segítségem, és ha kérdésem volt, tudtam kihez fordulni. A biztonsági hálónak lőttek.
14.10
Otthon, édes otthon! Hazaértünk a kisbabánkkal. Boldi kisangyalként bírta az utat, végig szunyókált, és még az is belefért, hogy hazafelé megálljunk a pékségben és a patikában. Úgy aludt a babaülésében, hogy nem volt szívünk kivenni. Benne hagytuk, amíg kipakoltunk. Mivel ülni nem nagyon bírok – a metszés helye eléggé fáj – örömömben rávetettem magam a kanapéra és öt percet pihentem rajta, végre hason.
A hasonfekvés érzése a terhesség hónapjai után maga a földi paradicsom.
De nem élvezhetem sokáig: elő kell készítenem a gyerekszobát.
15.20
A kisfiunk jóval nagyobbat szunyókált annál, mint amire számítottunk, bő egy óra pihi után ébred. Egyelőre nem nyűgös, minden a legnagyobb rendben. Csabával azon tanakodunk, hogy mi legyen az esti fürdéssel. Sajnos munka miatt öttől kilencig nem lesz otthon – ne kérdezzétek, nem kaphatott szabit –, ami pont beleesne a fürdőző zónába, de abban maradunk, hogy a kórházban úgyis mindig délután fürdettük, ezért talán kibír még egy napnyi délutáni fürdést, aztán holnaptól áttérünk az esti időpontokra.
16.15
Borzasztó pici a fürdőszobánk, ezért egyszerre vicces és félelmetes látni, ahogy Csaba a megtöltött babakáddal egyensúlyoz át a kis zuhanykabinajtón. Hogy fogom én ezt megcsinálni, amikor épp nem lesz segítségem? Természetesen rájövünk, hogy vízhőmérőt nem vettünk, így a 37 fokos víz csak találomra van meg. Egy újabb tétel a bevásárlólistánkra.
Apa fürdet, én asszisztálok, Boldi pedig üvölt, mint a fába szorult féreg.
Fürdetés közben kétszer is sugárban pisil a kádba, de ez semmi ahhoz képest, amikor az első kórházi fürdetéskor bele is kakált.
16.40
Boldi túl a fürdésen és tiszta, iszonyat cuki ez a gyerek. Lefotózom, és küldöm is a képet anyának megnyugtatásul, hogy itthon vagyunk. Tegnap volt bent nála a kórházban, természetesen nagy a szerelem. Elkezdem szoptatni, közben Csaba öltözik, és lelép.
Görcsbe rándul a gyomrom. Most először maradok kettesben a kicsivel. Reménykedem, hogy nagyrészt majd aludni fog. Ugye így lesz?
17.15
Szoptatás befejezve a gyerek kisangyalként alszik. Eszembe jut, hogy be kéne dobnom egy mosást, és folytatom a pakolászást (abból ilyenkor sosem elég). Egyelőre minden a terv szerint. De nem sokáig: Boldi felsír. Először tettem le a kiságyba, kemény tizenöt percig bírta. Elvileg teli a pocak, most aludnia kéne, nem?
18.30
Túl vagyok bő háromnegyed órányi vállon ringatáson, halk éneklésen, altatási próbálkozáson és újabb szoptatási kísérleten.
Néhány percre abbahagyja a sírást, aztán az egész kezdődik elölről. Azon kapom magam, hogy én is sírok.
Nem magamat sajnálom, hanem őt. Úgy sír, mint akit nyúznak, megszakad a szívem.
19.00
Rendben, most már magamat is sajnálom. Boldira épp pelenkázás közben jön rá a kakilhatnék. Nem egyszer, hanem rögtön háromszor (!). Nem győzöm cserélni alatta a pelenkákat, és törölgetni a fenekét, ráadásul pelenkázás közben is végig sír és vergődik. A lába kicsúszik a kezemből, a kakás pelenkájában tapicskol, és közben teljesen vörös fejjel üvölt. Arcomon kétségbeesés, izzadok.
19.35
A sok ringatás megtette hatását, a baba enyhén kómásnak tűnik. Döntenem kell: vacsorával vagy esti zuhanyzással próbálkozzak?
Az utóbbi mellett döntök. Amint leállítom a vizet, már hallom Boldi üvöltését a hálóból. Hogy a fenébe tudnak ennyit sírni anélkül, hogy elmenne a hangjuk? Azóta persze utánajártam: a csecsemősírás nem torokból, hanem gyomorból jön. Tisztára mint a death metal énekesek! Villámgyorsan törölközöm, magamra kapok valamit, és már veszem is a vállamra. Semmi hatás.
20.10
A kis újszülöttünk egyfolytában sír, és már én is zokogok. Attól, hogy én sírok, ő még jobban sír. Krokodilkönnyeket hullatok. Ördögi kör. Mikor jön már meg Csaba? A mellemet egy-két perc után rendre kiköpi, de talán mégis éhes lehet. Még szerencse, hogy délután a patikában vettünk tápszert. A kórházban bementem a babaszobába, ahol már adták is neki a kész tápszert cumisüvegben, de én még sosem csináltam. Franc se gondolta volna, hogy ennyire macerás. Cumisüveget fertőtleníteni, cuccot felforralni, majd visszahűteni az ideális hőfokra. Ugye mondtam már, hogy nem volt otthon vízhőmérőnk? Közben pedig Boldi fáradhatatlanul üvölt tovább…
21.00
Megtippelem a helyes hőfokot, a gyerek megkapja a tápszert. Úgy nyeli, hogy öröm nézni. Falánkságban tiszta apja. Levonom a tanulságokat: még nincs elég tejem ahhoz, hogy jóllakjon vele Boldi. Szar ügy, de nem tudok mit tenni ellene. Remélem, hamarosan javulni fog a helyzet, mert nem akarom sokáig tápszerrel etetni. Közben szédelegni kezdek, rájövök, hogy még nem vacsoráztam, és leesett a vérnyomásom.
21.10
Csörren a kulcs a zárban, a férjem hazaért. Újra sírni kezdek, de most örömömben. Megjött a felmentő sereg! Csabát úgy ölelem át, mintha most jött volna haza a frontról egyévnyi távollét után.
Láthatóan megrökönyödik a szokatlanul intenzív fogadtatástól. Rövid összefoglalót tartok neki az elmúlt órák fejleményeiből, és ő is elmeséli, mit csinált. Nem értem, mi van, mert Boldi újra sírni kezd. Csomó tápszert benyomott, nem lehet éhes. Rövid nyomozás után Csaba megfejti, hogy teli a pelus. Gyors pelenkázás, és úgy tűnik talán kapunk egy kis nyugalmat.
A gyerek bealudt.
21.45
Kihasználva az átmeneti nyugalmi időszakot rávetem magam a hűtőre, rápakolok a tányérra sajtot, felvágottat, zöldséget és mindenfélét, amit ott találok, és próbálok a lehető leggyorsabban megvacsorázni. Csaba meg is jegyzi, hogy szokatlan tőlem ez a tempó.
22.15
Beájulok a tévé elé, próbálom megnézni az Exek az édenben utolsó előtti részét. Bambulok ki a fejemből, nem igazán fogom fel, mi történik a képernyőn. Majd elájulok a fáradtságtól. Csaba átölel, ettől kicsit megnyugszom. Már jönne a relax, amikor hirtelen ismerős hangot hallok a másik szobából…
23.20
Volt értelme várni arra, hogy Csaba hazajöjjön. Az előző órát Boldival a vállán töltötte több-kevesebb sikerrel. Eleinte nem akart csillapodni, de aztán a férjem elkezdett valami enyhén hülye mozgással járni, és a ritmus bejött a fiunknak. Ha nem is alszik, legalább félálomban dőzsöl az apja kezében.
Én közben azon morfondírozom, hogy hogyan fogjuk túlélni az éjszakát. Meg ezt az egészet.
23.40
Próbálkozom egy szoptatással, és az a terv, hogy utána lefekszünk aludni. Még a születése előtt megbeszéltük Csabával, hogy Boldi bizony nem fog velünk aludni, ha törik, ha szakad, hozzászoktatjuk a kiságyához. Nagyon kemények vagyunk, már az első éjszakán kukázzuk a tervet. A gyerekszoba kihúzhatós foteljén Csaba gyorsan megágyaz nekem, amíg én Boldit ringatom, és lefekszem mellé az ágyban. Nyugodtan szopizik, látszólag bealudt. Van remény!
00.30
Szoptatás után húsz percet aludt. Ennyi.
Pedig már én is elaludtam mellette. Apró nyöszörgésekre ébredtem, amik fokozatosan csúsztak át még elviselhető mértékű sírásba. A szomszéd szobából hallom Csaba horkolását. Kicsit irigykedem. Jó, nem kicsit.
01.00
Próbálkoztam pelenkacserével, sok-sok ringatással és énekléssel is. Annyit értem el, hogy csak halkan sírdogált, de olyan zaklatott volt a babánk, mint én, amikor rájöttem, hogy nem mehetek majd Bruno Mars koncertre, mert lesz itt egy kisgyerek. Lassan a sírás erősödni kezd, Csaba pedig megjelenik az ajtóban kómás fejjel.
02.10
Kölcsönös ringatásmaraton, szoptatási próbálkozások és újabb pelenkázás után reménytelennek érezzük a helyzetet. Egy órája még azt mondtam, hogy nem adok neki több tápszert, de hajnali kettőkor már megszűnnek az elvei az embernek .
Amíg Csaba nyugtatgatja a hisztiző Boldit, addig én a konyhában próbálom kikeverni az utolsó reményünket. A folyamat hosszú és fárasztó, de legalább ott a végén a lehetőség.
03.00
A gyerek benyeli a teljes tápszeradagot pillanatok alatt, és úgy bealszik, hogy akár egy rockkoncert küzdőterére is vihetnénk, arra se ébredne fel. Győzelmi mámorunk kimerül annyiban, hogy adunk egymásnak egy puszit, és lefekszünk aludni. Reggel nyolcig teljes a nyugalom, aztán minden kezdődik elölről. Kemény hetek állnak előttünk, azt hiszem..
A történet apuka által elmesélt változatát itt olvashatod – Ilyen egy újszülött első éjszakája az apa szemszögéből.
