Család

Elkészült az adatbázis, ahonnan mindent megtudhatsz a hazai szülészetekről

Kismamák, leendő anyukák, kedves potenciális szülők! Nagyon fontos adatbázist hozott létre egy civil szervezet, amelyből kiderül, hogy a magyarországi szülészeteken például hol lehet kádban szülni, hol mekkora arányban végeznek gátmetszést, illetve császármetszést, és hány ágyasok a legnagyobb, valamint a legkisebb szülőszobák. Az adatbázis remek útbaigazító lehet, és egyúttal segíthet átláthatóbbá tenni a rendszert.

Az adatbázist a nőket, ezen belül is különösen a várandósokat és kisgyermekes anyákat támogató, KANGA névre hallgató egyesület állította össze. Az ország összes szülészetének küldtek működési gyakorlatukra, statisztikáikra vonatkozó kérdéseket, a kapott válaszokat pedig honlapjukon nyilvánosságra hozták. A Szülészetválasztó adatbázis már böngészhető (egyedül a Honvéd Kórház szülészetének válaszai hiányoznak), és azt tervezik, hogy minden évben frissíteni fogják. 

A jelenleg Budapesten dolgozó Maróy Ditta szülésznő, szülésfelkészítő és dúla által vezetett civil szervezet célja az, hogy egy helyre gyűjtse és nyilvánossá tegye az ország összes szülészetére vonatkozó adatokat, információkat, így segítve a szülés előtt álló nőket, családokat a választásban – írja a Szabad Pécs.

Az egyesület elég szerteágazóan kérdezett, többek között arról is gyűjtöttek adatokat, hogy az adott kórházban mekkora arányban végeznek császármetszést, van-e lehetőség az adott intézetben császármetszés után hüvelyi úton szülni, van-e lehetőség orvos- és szülésznőválasztásra, hány esetben végeztek az előző évben gátmetszést, és például hány százalékban került sor vákuumfogós szülésre. 

A felmérés során azt tapasztalták, hogy az intézmények alapvetően együttműködőek voltak, bár voltak intézmények, amelyek nem válaszoltak, és kérdések, amelyekre nem érkeztek válaszok. Pedig éppen egy a felmérést támogató intézményvezető hívta fel Maróy Ditta figyelmét egy skót tanulmányra, amely arról szól, hogy egy kórház császármetszési adatainak nyilvánossá tétele után javultak a statisztikáik, kevesebb műtétet végeztek azt követően – írja a lap.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top