Család

Kegyetlenül megbüntette az 5 éves kislányt a mostohaanyja, amiért megivott egy doboz tejet

Sajnos gonosz mostohák nem csak a mesében léteznek.

 Felkavaró történet következik: egy Észak-Vietnamban élő nő kegyetlenül megbüntette 5 éves, nevelt kislányát, amiért az magához vett egy doboz tejet. A kislányt a csuklójánál fogva akasztotta fel egy csőre, majd hagyta, hogy méterekkel a padló fölött lógjon.

 A mostohát letartóztatták, a kislányt pedig kórházba szállították – csodával határos módon nem szerzett maradandó testi sérüléseket. A gyermek azután került nevelőszüleihez, hogy szüleit lopásért börtönbe zárták. Mostohaanyja az 5 éves kislányt is tolvajnak tartja: vallomásában azzal védekezett, hogy több személyes tárgyát is ellopta már, hogy eladja, és zsebpénzhez jusson. 

Kegyetlenül megbüntette az 5 éves kislányt a mostohaanyja, amiért megivott egy doboz tejet

 A kegyetlenségről videó is készült, de ezt csak erős idegzetűeknek javasoljuk. Az nem derült ki, hogy ki vette fel, és osztotta meg online a történteket.

 dailymail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top