nlc.hu
Család
Könnyű a tanároknak, ők egész nyáron lógathatják a lábukat

Könnyű a tanároknak, ők egész nyáron lógathatják a lábukat

Az iskolák kapui még hetekig zárva, ráncolja is homlokát a munkába járó szülő, hogy hova tegye a gyerekét tíz héten keresztül. Miközben csendben – vagy nem is annyira csendben, de sok napi nyolc órában, általános munkarendben dolgozó emberrel együtt – irigykedik a tanárokra. Mert hát könnyű nekik, két és fél hónapig szabadságon vannak. Év közben is csak pár órát tanítanak naponta, aztán már mehetnek is haza. Számtalan oldalon, fórumon elhangzott vélemények ezek. De vajon mi az igazság, mennyit dolgozik ma egy tanár?

Ha nyári szünet, akkor táboroztatás

Antal Klára majdnem 25 éve tanít egy budapesti általános iskolában, és rajong a munkájáért. Mindig alsó tagozaton dolgozott, és folyamatosan képzi magát. “Úgy tűnhet, hogy hosszú a nyári szünetünk, de június végéig bejárunk az iskolába: lezárjuk, elemezzük az évet, beszámolókat írunk, rendbe tesszük a termeket. Augusztus 20. után már újra az iskolában vagyunk, megtartjuk az alakuló értekezletet, és megtörténik a tantárgyfelosztás: ki melyik osztályban, milyen tantárgyakat, hány órában tanít majd. Elkészítjük az órarendet és a tanítási év rendjét, hogy mikor mi várható az év során. Tanmenetet írunk – ez a tananyag órákra lebontott vázlata –, próbálunk az évnyitóra a fellépő gyerekekkel, az újonnan érkezők fogadására pedig ajándékkal készülünk. Már egy hete tudom, mivel várom őket szeptemberben, hamarosan elkezdem gyártani” – sorolja Klára a feladatokat.

Ám a pedagógus beosztható a nyári szünetben is, például a kerületi napközibe és egyéb táborokba is – nálunk ilyen Szántódon van.

Ez csak egy része annak a munkának, ami akkor zajlik, amikor gyerekek már vagy még nincsenek az iskolában. A tanév alatt az órákon kívül is rengeteg feladat várja a tanárokat – a füzetek és dolgozatok javítása csupán alapfeladat. “Az alsós tanító tízóraiztat, testnevelés órára öltöztet, beszélget, irányít, délben ebédeltet, ha kell. Minden héten egyórás értekezleten beszéljük meg a feladatokat, tantestületi értekezlet kéthetente van. Felkészítjük a gyerekeket a tanulmányi versenyekre, megtartjuk a házi fordulókat, a nyertesekkel a kerületi versenyre is gyakorlunk. Korrepetáljuk a gyengébben haladókat, és saját feladatlapokat állítunk össze. Az órára való felkészülés nem azt jelenti, hogy leírom: 23+5=…. – hanem órákig keresgélek jópofa feladatokat a neten. Nálunk a szülő bármikor kérhet fogadóórát, akár reggel fél 8-kor is, a kötelező fogadóórákon és szülői értekezleteken kívül. És van egésznapozás is, ami olykor hétvégére esik, például az iskolai fesztivál idején.”

Képünk illusztráció (Fotó: MTI/Komka Péter)
Képünk illusztráció (Fotó: MTI/Komka Péter)

Teljes pihenésre egy hónap jut

Biológia-technika szakos tanárként dolgozik 28 éve Balassagyarmat egyik iskolájában Pintérné Péter Nóra, aki nemcsak a felsősöket tanítja, de osztályfőnök és a munkaközösség vezetője is.

“Teljes pihenésre egy hónap jut, a tanév zárása még július elején is tart. A kezdés sem augusztus 21-ével történik, már előtte rá kell készülni az újabb tanévre, a tervezés folyamatos. Osztályfőnökként igyekszem felkészülni a következő tanév feladataira, tartom a kapcsolatot a tanítványaimmal. Szaktanárként segédanyagok készítek ilyenkor, és igyekszem naprakész maradni. Munkaközösség-vezetőként átfogóbb feladattervezés történik a nyáron, mindig az motoszkál a fejemben mit csinálnék másképp, jobban…” – meséli Nóra.

A tanév közbeni teendők is bőven kitöltik a napi nyolcórás munkaidőt, nem túlzás azt állítani, hogy napi szinten túlórázik. “Mindig felkészülök, külön anyagokat készítek, hogy érdekesebb és eredményesebb legyen az órám. De a tanulói kiselőadások előkészítése és értékelése is tanórán kívül történik. Aztán ott van még a tehetséggondozás, az ügyelet, az adminisztráció, a szertárrendezés.

Heti 22-26 tanórám van, és az egyéb tevékenységek is nagyjából ennyit tesznek ki.

Nóra mégis találkozik furcsa megnyilvánulásokkal, a saját környezetében is. “Van, aki úgy gondolja, hogy a tanár nem dolgozik eleget, de olyan is, akinek már más a véleménye. Én hivatásként élem meg a pedagógiát, meghatározza a napjaimat, legyen tél vagy nyár, iskolában vagy azon kívül. Ezért sok ismerősöm a nyári szabadságot nekem megérdemelt pihenésnek ítéli.”

19 éve dolgozik a váci gimnáziumban Kozma Edit, akinek a tanév végével a június még a szóbeli érettségikkel folytatódik. “Sokszor két bizottságban kell helytállni, és feleltetni a diákokat a 36 fokos hőségben, mert a légkondi luxusnak számít. Ha kinyitjuk az ablakot, halljuk a vonatokat… Aki nem érettségiztet, az bizonyítványt ír – ez minimum két napot kitölt, és nem illik hibázni. A statisztikát bármikor kérhetik a vezetőségtől, naprakésznek kell lennie.”

Edit iskolájában nincs táboroztatás – kivéve a gólyatábort –, tanulmányi utak viszont vannak. Ez nyolc nap folyamatos, 24 órás ügyeletet jelent. “Szokásom, hogy a diákoktól visszajelzést kérek a tanításommal, tananyaggal, terveikkel kapcsolatban. Ezeket csak nyáron van időm megnézni. Ősszel kell leadnom a portfóliómat, hogy pedagógus II. fokozatba léphessek, ezen is csak most tudok dolgozni. Évközben a nagytanáriban kb. 40-en vagyunk, kicsi az íróasztal, állandó a zaj, és a szakkönyvek nagy része csak az otthoni polcomon fér el, így a készülés, feladatgyártás, javítások otthonra maradnak.”

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A tanárságot nyáron sem lehet kikapcsolani

Angolt tanít a 41 éves Lindner Zsuzsa a budapesti Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban. “A középiskolákban is értekezletekkel indul az év augusztus második felében, és ilyenkor vannak a pótvizsgák is. A végtelenségig lehetne sorolni a feladatokat, és nagyon változó, hogy mennyi időt vesznek igénybe. A magyartanár év közben folyton esszét javít, amit a testnevelés tanár nem csinál, ő viszont sportversenyen van a gyerekekkel.”

De mi a helyzet a nyárral?

Volt, hogy 5-6 napos, 80-100 fős nyelvi táborokat szerveztünk önkéntes alapon, fizetést senki nem kapott érte, bár saját költségünk sem volt.

Kötelező szakmai továbbképzéseken is részt kell vennünk, ezt évközben nehéz beilleszteni, de a krediteknek meg kell lennie. Ha valaki új pozícióba kerül, mondjuk általános iskolából egy gimnáziumba megy tanítani, a tankönyvekkel, feladatokkal előre meg kell ismerkednie.”

Vannak olyan dolgok, amik nem kötődnek az iskolához, később mégis hasznosnak bizonyulnak. “Ha Londonba utazom a vakáció alatt, azon jár az agyam, milyen anyagokat, ötleteket tudok majd felhasználni az iskolában. A legtöbb tanár agya nem tudja kikapcsolni a tanárságot még nyáron sem. Szakmai ártalom, de mindig arra gondolunk, ezzel vagy azzal mit lehet a suliban kezdeni. Gyűjtögető életmódot folytatunk, mindent összeszedünk, hátha jó lesz valamire. Az egész éves leterheltség mellett ez a pár hét nélkülözhetetlen ahhoz, hogy fel tudjunk töltődni. Aki folyamatosan gyerekekkel-emberekkel foglalkozik, tudja: ha lelkiismeretesen teszi a dolgát, egy idő után telítődik az agya-lelke, és iszonyú fontos, hogy legyen egy hosszabb időszak, amikor ki tud kapcsolni, le tud ereszteni. Csak így lehet elkerülni a gyors kiégést.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top