A filmesek az utóbbi években felfedezték, hogy nem csak a tizen- és huszonéves generáció szeret moziba járni, hanem az ötven felettiek is bőven képviseltetik magukat a nézőtéren, feltéve, ha találnak olyan filmet a programban, amely nekik/róluk szól. Az Ötven tavasz (eredetiben Aurore) egyértelműen nekik szól, és nemcsak azért, mert maga a főhős is az ötvenes korosztályba tartozik, hanem azért is, mert olyan problémákat és helyzeteket mutat be, melyek bármelyik ötvenessel megeshetnek, netán már meg is estek. Romantikus mozi, de a romantikája mégis földhözragadt, és nem giccses, hiszen elérve az ötvenet az ember már nem lila ködön keresztül látja a világot, hanem jó esetben sokkal realistábban. De ez még nem jelenti azt, hogy már ne járna neki a nagy szerelem.
Ötven felett az élet
A romantikus filmek többsége arról szól, hogyan ismerjük meg az igazit, és az akadályok legyűrése után hogyan teljesedhet ki vele a szerelmünk. A történet hősei többnyire húszas és harmincas éveikben járó férfiak és nők, és a történetük nagyjából lezárul ott, hogy végre egy párrá válnak, netán kimondják egymásnak a boldogító igent. De mi van akkor, ha néhány évvel később kiderül, hogy az igazinak tartott valaki mégsem volt egy örökké tartó szerelem? Mi történik, ha ötvenen túl egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy egyedül maradtunk? A házasság, a gyerek már megvolt, a munkánkban egy teljes karrierutat bejártunk. Ezek után mi várhatna még ránk? Mik azok a célok, amikért még érdemes lehet reggelente felkelnünk? Az Ötven tavasz nem mismásolja el ezeket a kérdéseket, hanem valóban felteszi őket, ám ennek ellenére nem egy érfelvágós, teljes reménytelenséget sugárzó moziról van szó, hanem egy nagyon is életigenlő filmről. Egy olyanról, ami azt üzeni, hogy sosem késő újrakezdeni, és ha egyszer egy utat már végigjártunk, valaki mással attól még elindulhatunk rajta még egyszer, hiszen egy új útitárssal maga az út is újnak tűnik.
Változó kor, változó problémák
Aurore sok mindenhez ért, ám nincs papírja róla. Háziasszonyként a férje vállalkozásának könyvelését és teljes adminisztrációját intézte gyakorlatilag főállásban, de mivel mindezt feketén, bejelentett fizetés nélkül tette, az állami nyilvántartásban gyakorlatilag munkanélkülinek számított. A válása után, álláskereséskor ennek következtében vajmi kevés igazolható munkatapasztalatot tud felmutatni, így túl az ötvenen csakis egy pincérnői vagy egy takarító állásban reménykedhet. Fel is veszik pultosnak, csakhogy a főnöke egy igazi bunkó, így nincs sokáig maradása, és így, súlyos anyagi problémái terhével a vállán tudja meg, hogy a nagyobbik lánya babát vár. Mindezek tetejébe súlyos hőhullámokkal küzd, és sokkal érzékenyebbé válik: a teste így jelzi, hogy elérte a változó kort.
Aurore Tabort azonban nem olyan nő, aki feladná a küzdelmet. Kissé szánalmas képességével (bármilyen szóról azonnal megmondja, hány betűből áll) bármilyen társaságot fel tud dobni, a legjobb barátnőjére is számíthat, és végső soron annak is örülni kezd, hogy nagymama lesz, bár arra vágyott, hogy ez csak később következzen be. De hogy fér bele mindebbe a romantika? Úgy, hogy egy véletlen folytán összefut élete első szerelmével, akit már huszonöt éve nem látott, és akivel már elsőre is látszik, hogy a köztük lévő tűz sosem aludt ki igazán.
Szerethető gyarlóságaink
Az Ötven tavasz szívét-lelkét egyértelműen az Aurore-t alakító Agnés Jaoui játéka adja, aki önmarcangoló üzemmódban is hiteles, de akkor a legjobb, amikor az a kis félmosoly megjelenik a szája szélén, ami jelzi, hogy még a legmélyebb gödörben sem hajlandó leragadni. A története nem olyan, mint az átlagos romantikus mozik, hiszen ötven felett a romantika sem ugyanaz, mint fiatalon, de talán pont ettől lesz érdekes. Ő és a tinédzserkori szerelme nem omlanak rögtön egymás karjaiba, hiszen már teljesen más életet élnek, mint annak idején, és a szerelem okozta lángolás ilyen korban egy kicsit már ijesztőnek is tűnhet.
Ráadásul ha az életünk egyik területén sem vagyunk boldogok, akkor hogyan várhatnánk, hogy majd jön valaki, aki varázsütésre boldoggá tesz minket?
A film nem fél bemutatni, hogy szereplői gyarló, hús-vér emberek. Aurore klimaxa gyakorlatilag harmadik főszereplője a történetnek, és ugyan vissza akarja kapni fiatalkori szerelmét, ez nem tántorítja el attól, hogy amíg ez megtörténik, addig szeretőt tartson. Egyáltalán nem tökéletes embereket látunk a vásznon, de pont a tökéletlenségeik teszik őket annyira szerethetővé, és miattuk válik az Ötven tavasz olyan filmélménnyé, amely nemcsak szórakoztat, hanem ad is valamit a nézőjének.
