Család

Minek fényképes személyigazolvány egy csecsemőnek?

Bár sok szülő máig sem tudja, de egy 2009-es törvényváltozás értelmében már egy csecsemőnek is rendelkeznie kell fényképes igazolvánnyal. De minek fényképes igazolvány egy olyan kisbabának, aki egy év alatt annyit változik, hogy alig lehet ráismerni?

Minket már májusban, a kórház újszülött részlegén tájékoztattak arról, hogy az akkor született kisfiunknak pár hónapon belül személyi igazolványt kell intéznünk. Mivel a kórházban egy fotós amúgy is fotózta a babákat, gondoltuk kihasználjuk az alkalmat, és készíttettünk személyibe szánt fotókat, amivel – valamint egy anyakönyvi kivonattal, a lakcímkártyájával, a TAJ-kártyájával és egy meghatalmazással – felszerelve pár héttel később nekiindultam a kerületi kormányablaknak. Bő egy óra sorban állás után tudtam meg, hogy bár nálam van minden szükséges irat, ez sem elég: az érintett csecsemőnek személyesen (!) kell megjelennie a kormányablaknál, és hiába fotóztattuk őt a kórházban, ha a hivatal csak a helyben, általuk készített fényképet fogadja el érvényesként. Szívás.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Babával a hivatalba?

Kisbabával hivatalba menni, várakozni és sorban állni maximális szivattyú, és ha a gyerek épp nincs alvós kedvében, simán megjárhatjuk a poklok poklát az ott töltött egy-két-három órában. A feleségemmel épp ezért nem rohantunk azonnal személyit készíttetni a történtek után. Meg különben is: minek egy csecsemőnek fényképes igazolvány, amikor nagyjából egy évvel a fotó elkészülte után már alig emlékeztet egykori önmagára? Elképzelem a rendőr fejét, aki egy két hónapos korban készült kép alapján akar beazonosítani egy két és fél éves kisbabát… Sok szerencsét hozzá!

A babás személyit egyébként hatéves korig három évre kapják – , és szerencsére nem elvárás, hogy az igazolványt a babák maguknál hordják a játszótéren, viszont a szülőktől kérhetik a rendőrök. Elvileg a nem megléte esetén figyelmeztetés, majd többszöri mulasztás esetén szabályszegési eljárás indulhat ellenünk, de azért valljuk be: elég csekély az esélye, hogy többször is igazoltassanak bennünket egy kisbabával. A sok kényelmetlenség mellett legalább annyi pozitívum akad, hogy az igazolvány kiállítása ingyenes, és rongálódás és elvesztés esetén tizennégy éves korig a pótlásáért sem kérnek pénzt a hivatalban. És ha a rendőrségi igazoltatástól nem is tartunk, legkésőbb az iskolai beiratkozásnál mindenképp szükség lesz új személyi igazolványra, vagy akkor, ha egy másik EU-s országba szeretnénk utazni a babánkkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top