Kénytelenek voltak vádat emelni egy apa ellen az ohiói rendőrök, mert a családfő bohócnak öltözve kergette kislányát az utcán. Az elsőre sem jó ötlet annyira nem jött be, hogy a kislány először egy idegen autójába menekült a bohóc elől, majd egy vadidegen házba is beszaladt a fenyegetés elől.
A rendőrök elmondása szerint a ház tulajdonosa annyira komolyan vette a kifestett arcú rémség fenyegetését, hogy puskát ragadott, és verandájáról a földbe eresztett egy figyelmeztető lövést. Ellene amúgy a rendőrök „illuminált állapotban történt fegyverhasználat” miatt indítottak eljárást.
A bohócruhába bújt apa a rendőröknek elmondta, hogy csak fegyelmezni szerette volna a kislányát a jelmezes kergetőzéssel. Most pánikkeltés és kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie – írja a New York Times.
Amerika már két hete bohóclázban ég, amióta megjelent Stephen King bohócos horrorfilmje. Az Az című film a legnézettebb mozi lett ebben a műfajban.