nlc.hu
Család
Serena Williams könnyfakasztó levelet írt édesanyjának

Serena Williams könnyfakasztó levelet írt édesanyjának

A teniszcsillag, aki néhány hete adott életet kislányának, a Redditen köszönte meg édesanyjának mindazt, amit tett és elviselt érte.

Ugyanazon a napon, amikor a Snapchaten azzal büszkélkedett el, hogy két héttel a szülés után újra rövidnadrágot húzhatott, Serena Williams édesanyjának írt könnyfakasztó levelet tett közzé a Redditen.

„Te vagy a legerősebb nő, akit ismerek” – kezdte levelét, majd hozzátette, mikor a lányára néz, azon tűnődik, vajon ő hogy reagálna, ha kislánya, Alexis Olympia egyszer azon menne keresztül, amin neki kellett. „Fiúnak csúfoltak, csak mert erősebb voltam, mint a többi lány. Azzal is megvádoltak, hogy doppingolok. (Pedig nem, aki ismer, tudja, hogy nem bírtam volna elviselni, hogy tisztességtelen úton szerezzek előnyt a többiekkel szemben.)

Serena bevallotta, őszintén szeretne olyan lenni, mint az anyukája. „Tudom, hogy nem lesz egyszerű, hogy addig még hosszú az út, de bízom benne, hogy végig ott leszel mellettem, és mutatod az utat” – írta a teniszcsillag, majd hozzátette, reméli, hogy lányát ugyanolyan erős és céltudatos nővé neveli majd, amilyenné őt nevelte az édesanyja.

Fogalmam sincs, hogy viselted el azt a rengeteg újságírót, riportert, marketingest, akik körülvettek. Azt pedig pláne nem, hogy tudtál olyan nyugodt maradni azoknak az embereknek a társaságában is, akik nyilvánvalóan gyűlöltek minket. […] Kérlek, anya, ígérd meg, hogy segíteni fogsz nekem, mert nem vagyok biztos benne, hogy olyan kitartó és erős vagyok, mint te. Remélem, hogy egyszer majd olyan leszek. Szeretlek!

Olvass még többet Serena Williamsről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top