Család

Pikáns sztori bukkant fel egy iskolai mesekönyvben

Kapjátok be a farkamat! – hallatszott a gyerekszobából. Persze nem úgy gondolta a 10 éves, a róka mondta a kutyáknak a mesében.

Igaz ugyan, hogy a régi mesékben is sok agresszióval és pikáns részlettel találkozhattak a gyerekek, de a 366… sőt több állatmese egyik történetének magyar fordítása kissé erősre sikeredett.

Az inkriminált kötet borítója (Forrás: oszk)

– Az ágy szélén ültem, amikor azt hallottam, hogy a tízéves kishúgom hangosan mesét olvas a másik szobában. Köpni-nyelni nem tudtam, amikor ahhoz a részhez ért, hogy: „Kapjátok be a farkamat!” – mesélte a Borsnak Milán, aki egy népszerű Facebook-csoportban osztotta meg a történetet.

Hej, te áruló! – kurjantotta a róka. – No, ezt megkeserülöd! – Azzal kidugta farkát az odúból, meglengette, mint valami zászlót, és dühösen rikácsolta: – Ku­tyák! Kapjátok be a farkamat! Kapjátok be a farkamat!

– olvasható a mesekönyv egyik izgalmas fejezetében. 

Egyébként az alsós kislány iskolájában ajánlották a könyvet, anyukája mit sem sejtve vásárolta meg, nem gondolta, hogy „baj” lesz belőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top