Dr. Farkas Dorottya jogász, mediátor. Sok válási tárgyalást ült végig, látta, a szokásos menetben hogyan húzódnak és mérgesednek el az ügyek. „Amikor az emberek belevágnak egy válóperbe, nem tudják, mit vállalnak. Már csak olyan részleteket tekintve is, hogy bizony át kell menni a fémdetektoros kapun, a tárgyalóteremben szabályozni fogják, mikor szólalhatnak meg, és bizonyítani kell minden egyes állításukat. Háromhavonta tárgyalásra járhatnak akár három-négy éven át, folyamatosan fizetve az ügyvédi óradíjakat. Tanúk felvonultatása, pszichikai hadviselés, elmeügyi szakértőztetés, annak boncolgatása, ki mennyire nem alkalmas gyereknevelésre, és hasonlók. Egy ilyen procedúra mindenkinek kimerítő. Ha nincsenek méltatlan fordulatok, akkor is nehéz, amikor tényleg pontot tesznek egy kapcsolat végére. Nem egyszer fordul elő, hogy valaki végigsírja a negyvenöt perces tárgyalást.”
Dorottya arra gondolt, talán meg lehet előzni ezt, ha a folyamat korábbi pontján beavatkozik. „Szerettem a tárgyalóterembe járni, szakmailag izgalmas, de rájöttem, hogy nem biztos, hogy ebben a formában tudok a legjobban segíteni az ügyfélnek. Illetve mindkét félnek. Mert ha már perre kerül az ügy, onnantól csak az egyikük érdekeit tudom képviselni, és ez egy idő után zavart.”
Egy másik út
A mediáció mint lehetőség, ami kiválthatja a fentieket, 2002 óta létezik. Nem párterápia, nem pszichologizálás, hanem konfliktusoldás, közvetítés. Irányított folyamat, amiben a mediátor (vagy közvetítő) kérdésekkel segíti a feleket, hogy minél előbb eljussanak a megállapodáshoz. Nem győzködnek senkit semmiről, nem keresik, kinek van igaza bármiben is, csak közösen átbeszélik a lehetőségeket. „Én mindig azt mondom, hogy ez minden pernél jobb. Próbáljanak egymást közt megállapodni, ne adják ki a saját életükre vonatkozó döntések jogát egy kívülállónak.”
Bizonyos pontokban persze mindenképp bíróság előtt kell nyilatkozni a feleknek – főként, ha vagyon és gyermek van –, de mindenki jobban jár, ha ebben jogászok nélkül is meg tudnak egyezni. Ha egyetértenek a részletekben, akkor nincs szükség perre, a bíróság mindössze jóváhagyja a felek akaratát. Ehhez egyébként még mediátorra sem lenne szükség, de a tapasztalat az, hogy a legtöbb párnak segít, ha nem egyedül küzdenek, és lehetőleg nem egymás ellen. Persze ez a szolgáltatás is pénzbe kerül, de a válni szándékozók még mindig jobban járnak így – anyagilag, de idő és energia szempontjából is. (A mediációt egyébként még menet közben is lehet kérni, ahogyan időnként elő is fordul, amikor egy-egy párnak elege lesz a túl régóta húzódó eljárásból.)
Dr. Farkas Dorottya jogász, mediátor (Fotó: Leéb Ádám)
„Jogi eszközökkel sok mindent ki lehet kényszeríteni, bár nagy különbség van az ügyvéd kollégák hozzáállásában. Hogy mennyire a teljes győzelem a céljuk a lehető legnagyobb anyagi nyereséggel az egyik félnek – bármi áron. A mediációnál nem erre törekszünk, hanem egy középutas egyezségre, ami hosszú távon sokkal jobban tartható, például mert nem teszi tönkre az egyik felet, és így megmaradhat egy normális viszony. Ez fontos, hiszen attól, hogy elválnak, még együtt kell működniük – elsősorban az esetleges gyerekek érdekében.”
Mediátor/közvetítő az lehet, akinek felsőfokú végzettsége van, és ötéves gyakorlata saját szakmájában. A mediátorok névjegyzéke ITT érhető el.
Ha krízishelyzetben vagyunk, nem feltétlen tudjuk magunk megoldani egy idő után. Nemcsak a komoly érzelmi érintettség miatt, hanem mert egy bizonyos eszköztárunk van, rögzült sémák alapján gondolkodunk. Egy külső szemlélőnek viszont lehetnek teljesen új ötletei. Az mindenképpen meggyőző, hogy ez az eljárásforma 85%-os sikerrátával működik: vagyis ilyen arányban az a végkimenetel, hogy a bíróságnak egyáltalán nem kell beavatkoznia.
Így kezdődik
Minden jelentkező házaspár esetében kérdés, hogy az ügyük mediálható-e. Ehhez feltétlen beszélőviszonyban kell lenniük a feleknek, de ez sem elég önmagában. „Ha például az egyik fél annyira nem nyitott, hogy csak a sérelmeit sorolja, akkor nem fogunk tudni előrelépni.” Dorottya szerint ez sokszor épp annak a tünete, hogy az illető még kötődni akar. A másik fontos alapkérdés tehát az, hogy biztosan válni szeretnének-e, és mindketten így gondolják-e. „Én azt mondom, amíg valaki bizonytalan abban, hogy egyáltalán válni akar, az ne adja be a keresetet.” Természetesen „szerencsésebb” az az eset, amikor mindkét fél válni akar, noha enélkül is elválasztanak, hiszen a jog nem tarthat benne senkit egy nem kívánt házasságban. Ilyenkor a másiknak sajnos nincs más választása, mint azon dolgoznia, hogy elfogadja a társa döntését.
Ha azonban az elhatározás végleges, akkor megbízási szerződés készül, a mediátor pedig titoktartási nyilatkozatot ír alá. „A legtöbben azzal jönnek, hogy gyorsan akarnak válni. Igyekszem megértetni velük, hogy amit öt év alatt nem tudtak megoldani, azt három óra alatt sem fogják. De háromszor három óra alatt már lehetséges, hogy igen. Időt kell adni maguknak.”
Egy ülés tehát három óra, amibe sok minden belefér, ami egy tárgyalásba nem. De itt is vannak alapszabályok. Tilos a másik szavába vágni, és a résztvevők nem használhatnak bántó, sértő kifejezéseket. „Az első fél órában általában alig várják, hogy szót kapjanak, és hevesebbek az érzelmek. Jellemzően ilyenkor még nem is egymásnak mondják, amit gondolnak, hanem nekem. Az eléggé hátráltatja a dolgokat, ha hiányzik a kommunikáció, és menet közben túl sok mindent hallgattak el egymás elől.”
A mediáción barátságos a légkör, akár szünetet is lehet tartani, ha szükséges. „Szeretném, ha azt látnák, hogy a válás nem vérre megy, és rengeteg pár megoldotta már előttük is az életét így, vagyis hogy lehet továbblépni. De csak kulturált módon érdemes.”
Megegyezés – de nem bármi áron
Lakás, vagyon és gyermekfelügyelet: a három kardinális pont, amin nagyon össze lehet veszni, és amiről nagyon jó lenne megegyezni. A közös megegyezés már csak azért is sokkal jobb, mert szinte bármiről szólhat, amit mindkét fél elfogad. És a tapasztalat az, hogy a felek azokat a szabályokat tartják be a későbbiekben nagyobb eséllyel, amelyeket együtt alakítottak ki. A gyermekelhelyezésben például sokféle variáció van, nem kell a régi berögződésekhez alkalmazkodni, amikor egyik félnél lakott a gyerek, a másik pedig „vasárnapi” státuszba került. Van, ahol úgy alakítják ki a közös életet, hogy a lakás fix marad, és mindkét szülő a közelbe költözik – bár ez általában csak addig működik, amíg nincs új kapcsolat. „Ki mennyit van a gyerekkel? Azt tanácsolom, engedjék el a fantáziájukat, mert bármit lehet. Kérdés, hogy ki milyen céllal jön hozzám. Megegyezni akar, vagy büntetni, bosszút állni, még tízszer elmondani ugyanazt, fájdalmat okozni? Megkérem, hogy őszintén mondják el, mit akarnak: lezárni a házasságot és nyugodtan aludni, azt, hogy a gyerekük normálisan nőjön fel, vagy minél több pénzt? Mert ha csak az utóbbi, akkor ne raboljuk egymás idejét.”
Sokan úgy érzik, ha kicsit is engednek, azzal veszítenek, pedig csak stresszt veszítenek, viszont időt, energiát nyernek. Igaz, hogy mindezt nehezebb forintosítani, de ezek határozzák meg a hétköznapokat. Mégsem mindenki látja át ezt, így előfordul, hogy a harmadik óra végére az derül ki, hogy senki nem akar engedni semmiben. „A legrosszabb látni azt, ahogyan a gyerekeken lecsapódik a házastársak közötti feszültség. A „legjobban” gyerekkel lehet zsarolni, nagyon sokan fenyegetőznek úgy, hogy „elperelem a gyereket”. Miközben a gyereknek nyilván mindig az a legjobb, ha két kiegyensúlyozott szülője van. Nem kell, hogy szeressék, csak ne szidják egymást.”
A nők többnyire beszédesebbek, a férfiak nehezen viselik a „lelkizést”. „Sokszor ott ülünk egymással szemben, és azt látom, hogy meg sem hallják, amit a másik mond, az évek alatt annyira eltávolodtak egymástól. Pedig a végére sokszor kiderül, hogy remek közös emlékeik vannak, és nincs is olyan rossz véleményük egymásról, mint gondolták.”
Bár sokunkban él sztereotip kép a váló felekkel kapcsolatban, érdemes tudni, hogy nem mindenki gyűlöli egymást, aki válik, sőt: „Gyakran látok szeretetet. És olyat is, hogy valaki még évekig támogatja egykori párját. Kevés olyan ember van szerencsére, akit az állandó harc éltet, a többség nem tud nyugodtan aludni, amíg elvarratlan szál van az életében. De az sem ritka, hogy átküldöm a keresetlevelet, és végül nem adják be. Amikor az ember leírva lát egy ilyen szinte visszavonhatatlan dolgot, annak még utoljára nagy visszatartó ereje van.” Természetesen vissza lehet vonni a keresetet bármeddig, amíg ki nem mondják a válást jogerősen. „Ilyenkor pedig még mindig ott van lehetőségként a mediáció másik formája, a párkapcsolati mediáció, ami együtt maradni segít.”
