Másodikos koromtól engedtek el egyedül iskolába a szüleim. Még emlékszem arra az izgalommal vegyes büszkeségre, amivel az első nap nekivágtam a cirka 10 perces „nagy útnak”, ami kisvárosi otthonunktól a suliig vezetett. Anyu a lelkemre kötötte, hogy majd integessek vissza, mielőtt befordulok az utca sarkán, és kifigyeltünk még egy helyet, ahonnan egy picit rá lehetett látni lakótelepi lakásunk ablakára. Úgyhogy amikor gombóccal a torkomban elindultam, csápoltam az utcasarokról ahogy megbeszéltük, majd amikor a sárga kerítéses házhoz értem, ahol a nagy újfundlandi kutya lakott, megint megfordultam szívdobogva, és láttam, hogy anyám majd’ kiesik az ablakon, annyira kihajol, és szaporán kalimpál a kezével. Hatalmas bátorsággal töltött el ez a kis apróság, amiből aztán rendszert is csináltunk. Amikor sok évvel később az első munkanapomon elindultam dolgozni, a sárga kerítéses háznál akkor is visszanéztem, és anyám keze pont úgy küldte a nyugtató energiát, ahogy kisgyerekkoromban.
Már rég elköltöztem otthonról, és anyut már soha többé nem láthatom a szülő ház ablakából integetni, de ha hazamegyek, apám ma is addig követ a tekintetével, amíg csak fel nem szállok a villamosra, és sosem felejt el puszit dobni utánam.
A párommal is van egy kis reggeli szertartásunk: amikor munkába indulva beszállunk a liftbe, huncutul összenézünk, és amikor becsukódik a liftajtó, apró kis puszikat váltunk. Ez a mi reggeli kis csőrözős játékunk, amit én rendszerint azzal toldok meg, hogy odacuppantok egy kis rúzsnyomot az arcára. Ő méltatlankodva mordul egyet, aztán vigyorogva a tükörbe néz, letörli, nyílik a liftajtó, és mosolyogva megy ki-ki a maga útjára – a reggeli huncutságunk adta kis burokkal körülvéve. Nem tűnik ez nagy dolognak, pedig nagyon is az. Ezt főleg akkor érzem, amikor éppenséggel összekapunk valamin, és elmarad a reggeli kis puszirutin. Ilyenkor mogorván, rosszkedvűen vágok neki a napnak, és sokkal nehezebben is küzdöm rajta magam végig.
A reggeli szeretetrutinok észrevétlenül látnak el bennünket egy kis pozitív energiacsomaggal, amitől könnyebb nekivágni a legpocsékabbnak ígérkező napnak is.
Pont így van ezzel a most következő fiatal lány is, aki egy szívmelengető bejegyzést osztott meg nemrégiben a Twitteren. Rio 17 éves, és éppen olyan bejegyzésekkel van tele az oldala, mint a hasonló korú fiataloké: fotókkal és videókkal, melyeken jellemzően a barátaival bolondozik. Októberben azonban közzétett egy rövid kis videót, ami vírusként terjedt el az interneten. Rio nemrégiben kezdett el dolgozni élete első munkahelyén, és a családja természetesen rém büszke rá – különösen a nagyszülei. Ráadásul a busz, amivel reggelente munkába megy, a nagyszülei házától egy kőhajításnyira szokott elmenni, és valahányszor odaér a nagyiék házához a járat, a lány ezt látja:
Ugye kiszúrtátok a kertben lelkesen csápoló nagypapit? Egyszerűen nem lehet nem imádni!
És nektek van valami kis rítusotok, ami feldobja a napotokat? Írjátok meg kommentben!
