Klaudia még csak hétéves volt, amikor egy véletlenül elolvasott sorból megtudta, hogy akit eddig édesanyjának hitt, „csak” a nevelő anyja. Évekbe telt, míg túltette magát a lelki megrázkódtatáson, és sokáig hadakozott magával azon, hogy felkutassa-e vér szerinti anyját, a nőt, aki megszülte és otthagyta a kórházban.
Végül 22 évesen, első gyermeke születése után rászánta magát: szeptemberben az egyik ismerősével kitettek egy felhívást a Facebookra, s két nap is alig telt bele, Tiszavasváriból befutottak az első jelzések. Klaudia még nem állt készen, hogy levelet írjon. Mígnem kapott egy privát üzenetet az öccsétől, akiről korábban azt se tudta, hogy létezik. S nem ő volt az egyetlen.
Kis idő elteltével összeszedtem minden bátorságomat, s felhívtam az anyámat. Mentegetőzött, hogy nem ezt akarta, de nem tudott volna felnevelni. Megbánta a tettét, s próbált is megkeresni, de titkosítva volt az örökbefogadás, s mivel új nevet is kaptam, nem járt sikerrel. Akkor már én is elsírtam magam. Október első felében megbeszéltünk egy személyes találkozót, azt ígérte, megnézi az unokáját itt, Érden
– mesélte Klaudia a Hajdú Online-nak.
Most november eleje van, az októberi találkozó végül nem jött össze, mert Klaudia anyja állítólag szívinfarktus gyanújával kórházba került, de már jobban van, videochaten sikerült beszélniük pár mondatot.
„Különös volt látni az arcát, felismerni a közös vonásokat, s nyugtázni, hogy végül rátaláltam. Mivel rossz és jó érzések egyaránt kavarogtam bennem, már nem vagyok biztos benne, hogy jó döntés volt kutatnom utána” – mondta Klaudia.
