nlc.hu
Család
A rendőrség 46 ezer hátizsákot vesz a diákoknak

A rendőrség 46 ezer hátizsákot vesz a diákoknak

Azt még nem tudni, melyik évfolyam tanulói kapják a fényvisszaverős táskákat, de a célcsoport az önállóan közlekedő korosztály.

Az Országos Rendőr- Főkapitányság (ORFK) országos baleset-megelőzési bizottsága 181,7 millió forintos közbeszerzést írt ki 46 ezer hátizsák beszerzésére – írta a Világgazdaság az Európai Unió közbeszerzési értesítője alapján.

A kiírás szerint az önmagukba hajtható kirándulótáskákat fel kell szerelni fényvisszaverő felülettel, ami a közlekedés során nagyobb biztonságot nyújt. Az ORFK kommunikációs osztálya azt közölte, hogy a táskák általános iskolásokhoz kerülnek majd. Az csak később derül ki, hogy melyik évfolyam kapja a hátizsákokat, de a célcsoport elsősorban a már önállóan közlekedő korosztály.

Mivel még tart a közbeszerzés, végső összegét egyelőre nem tudni, de az ORFK tájékoztatása szerint a csaknem 182 millió forint fedezi majd a 46 ezer hátizsák árát. A kiírás szerint ugyanakkor a keretösszegtől az ajánlattevő akár 30 százalékkal is eltérhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top