Kisfiú és apukája, egymás kiköpött hasonmásai. A gyerek olyan ötéves lehet, mindig az apuka mellett ül, és folyamatosan beszél, kérdez, énekel, nevetgél. Már többször is utaztam velük, és mindig élmény volt hallgatni, ahogyan ők beszélgetnek egymással. Apuka mindig leveszi a sapkát a gyerek fejéről, gondosan ügyel arra, hogy ne melegedjen rá. Ma énekeltek: a kisfiú tisztán és boldogan csengő hangon, apa halkan, de láthatóan élvezte a gyerekével töltött időt. Én ekkor szálltam fel, kicsit hallgattam a dalolászást, és arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen kedvesen indul a napom. És az is eszembe jutott, hogy mennyire édes és értelmes a gyerek, és milyen intelligens szülei vannak, szerencsések. Aztán beindult a beszélgetés, a kisfiú folyamatosan kérdezett, apa pedig türelmesen és komolyan válaszolt. Esze ágában sem volt nyomkodni a telefonját, teljes figyelmével a kisfia felé fordult, és a gyerek szintjén próbálta elmagyarázni azokat a dolgokat, amik érdekelték a fiát. Először a természet és az állatok voltak porondon: vajon fázik-e a szarvas ilyen hidegben, és hogyan alszik. Aztán jöttek a téli álmot alvó medvék, majd előkerült tűzoltó Sam, ami egy igazán kedves rajzfilmsorozat, én is imádtam nézni a kisfiammal. A beszélgetésből világosan kiderült, hogy apával szokta nézni a mesét a gyerek, mert az apuka is emlékezett a történetre. Aztán szóba került a tegnapi vacsora, amikor a kolbász nagyon finom volt, ebben mindketten egyet értettek, és utána megbeszélték, hogy a sajt viszont nagyon nem ízlett egyiküknek sem. De talán anyának majd ízleni fog, vele is megkóstoltatják, ebben állapodtak meg.
Aztán a gyerek észrevette, hogy egy idős bácsi egy zacskóba köpköd, és nagyon komolyan megjegyezte, hogy ilyet nem illik csinálni, mert gusztustalan, és igazából még otthon sem szabadna, a buszon pedig végképp nem. Apa mondta, hogy ebben igaza van, de lehet, hogy a bácsi beteg, és most megy orvoshoz. A gyerek hosszan gondolkodott, majd hozzátette, hogy neki ez akkor sem tetszik, és tart tőle, hogy mások is ezt gondolják, és emiatt nem fogják szeretni a bácsit a többiek sem. Egy idő után mondta az apukája, hogy szerinte nem kell erről ennyit és ilyen hosszan beszélgetni, mert lehet, hogy a bácsinak rosszul esne, ha meghallaná, így más vizekre eveztek. Jöttek a pasis témák, milyen autó jön szembe, és mennyi ideig tart majd az út a repülőtérre, ahová apa hamarosan elmegy. És vajon milyen magasra repül fel a repülő? Apa elmagyarázta, hogy ne aggódjon, gyorsan kiér majd a reptérre busszal, és a repülő nagyon magasan repül majd, olyan magasan, mint amilyen messze utaznak minden reggel a buszra, és ezt megpróbálta érthetően elmagyarázni a gyereknek. Sajnos ezen a ponton le kellett szállnom, de szívesen hallgattam volna ezt a reggeli beszélgetést, mert nagyon szívmelengető volt, le a kalappal az apuka előtt, aki ilyen figyelmesen beszélget a kisfiával, és ennyit foglalkozik vele. Biztosan nem véletlen, hogy ez a gyerek nem szokott cirkuszolni utazás közben, nyugodt, barátságos és kiegyensúlyozott. És tündéri a kacaja!
A másik kedvenc párosom anya és fia, a gyerek elsős vagy másodikos lehet. Sokszor utazom velük reggel, gyakran indulunk ugyanabban az időben. Az anyuka a harmincas évei végén jár, mindig nagyon ápolt és csinos, lazán öltözködik, és nagyon szép sötét szeme van, gyönyörű, kedves hangja. A kisfia pedig egy kreol bőrű, finom vonású, szép szemű, igazi helyes kis pasi, aki végig nagyon érdekes dolgokról beszélget a figyelmes mamájával. Legutóbb kicsit meghökkentem, mert egy olyan témáról érdeklődött a kisfiú, ami szerintem nem szokványos, biztosan szóba került ilyesmi az iskolában, vagy az egyik barátja mondta. Mindenesetre az anyukája csöppet sem tűnt meglepettnek, hanem nyíltan válaszolt a kérdésekre, és magyarázott a gyerekének. Okos nő, az gyorsan kiderült a beszédéből, és közel áll a kisfiához. Szóval a terhességtől és a szüléstől indultak, aztán valahogy a kisfiú azokról az emberekről kezdett érdeklődni, akik női testben élnek, de valójában férfiak, vagy éppen fordítva, férfi testben élnek, de igazából nők.
Fotó: Thinkstock
Érezni lehetett a gondolataiból, hogy ő alaposan meghányta vetette magában a dolgot, de néhány részlet még nem világos neki. Először a dolog érzelmi hátteréről faggatta az anyukáját, hogy szerinte milyen érzés lehet, valakinek női lélekkel bezárva élni egy férfi testében. A mama komolyan átgondolta, és azt válaszolta, hogy pontosan nem tudja, hiszen sosem élt át ilyesmit, és biztosan nagyon rossz lehet, ezért igyekeznek ezek az emberek a testüket is átalakítani a lelkükhöz, hogy ne kelljen rosszul érezniük magukat. Aztán azt is hozzátette, hogy ehhez bizony nagy bátorságra van szükségük, mert a környezetük nem mindig fogadja örömmel ezeket a dolgokat. Kicsit beszéltek arról, hogy ilyenkor más nevet választ-e az illető magának, majd a kisfiú megállapította, hogy biztosan szomorú dolog ez az anyukájának is, hiszen eddig Ákosként gondolt a gyerekére, és úgy nevelte, aztán egyszer csak Evelin lesz belőle, és a külseje is megváltozik. Az anyukája erre nagyon megfontoltan azt válaszolta, hogy biztosan nehéz az anyukájának is, de a legnehezebb neki magának, mert addig nem boldog, amíg nem a megfelelő testben él, és az anyukája biztosan nagyon szereti, mindegy, hogy fiúnak néz-e ki, vagy lánynak, hiszen egy szülőnek csak az a fontos, hogy a gyereke boldog és egészséges legyen. És persze a külső meg a név is fontos, de alapjában a belső értékei miatt szeretünk egy embert, nem pedig a külseje miatt, úgyhogy az anyukának csak a külvilág miatt lehet nehéz megbirkózni az átalakulással.
Eddig csak háromszor utaztam azzal a gondos apukával, aki szöszi 3 évesét terelgeti a lehető legnagyobb odafigyeléssel. Ahogy felszállnak a buszra, azonnal leveszi a kabátját, sapkáját, sálját, gondosan megigazítja a kislány mindig csuda szép öltözékét, aztán az ölébe veszi őt, és foglalkozik vele: mesét olvas neki, vagy válaszol a kicsi kérdéseire. Kb. 10 perc után kekszet vesz elő, és megeteti vele a kislányát, aztán megitatja. Mindezt minden kapkodás nélkül, simogatások között. Egyáltalán nincs terhére, hogy reggel a gyerekkel kell foglalkozni, igaz, ő egyszer-egyszer ránéz a telefonjára, de azért ez nem tragédia. Az étkezés befejezésével ismét társalogni kezdenek halkan, és 20 perc elteltével, amikor a kislány nyűgösködni kezd, szépen, halkan megnyugtatja, és eltereli a figyelmét. Igazán kedves apuka, aki láthatóan sokat foglalkozik a kislányával.
Jó dolog ilyeneket látni, vagy legalábbis én jókedvű leszek tőle, és visszatér a világba vetett hitem. Szerencsére vannak még szülők, akik normálisan elbeszélgetnek a gyerekükkel, szépen és figyelmesen válaszolnak nekik, nevelik őket, hogy ne legyenek belőlük elviselhetetlen kis szörnyeteg. Nem gügyögnek a gyereküknek, hanem partnernek tekintik a kisfiukat, kislányukat, és okosan foglalkoznak velük. Köszi, hogy vagytok!
