Család

A szülők reflexénél nincs erősebb szuperképesség – vérfagyasztó videók

A most következő felvételek csodálatosan bizonyítják, hogy az igazi szuperhősök köztünk járnak. Apának és anyának szokták szólítani őket a gyerekek.

Jééézusom!, Uram isten!, Basszus! – ilyen felkiáltások szakadtak ki belőlem, miközben a most következő videókat néztem. Közben eszembe jutott egy régi emlék is: az áruházban történt, ahol sokáig együtt dolgoztunk anyámmal. Ő épp a lépcsőnél állt, ami a galériára vezetett fel. Egy 10 év körüli kislány jött lefelé, de egyszer csak megcsúszott, és már zuhant is hanyatt, fejjel az egyik gránitlépcsőfok éle irányába. Mindenkiben megállt az ütő, és lelki szemeink előtt már láttuk a vértócsát, anyu azonban egy jól irányzott villámgyors mozdulattal még pont be tudta csúsztatni a kezét a gyerek feje és a lépcső közé. Hátborzongató pillanat volt.

Most is ilyeneket fogtok látni, és ha eddig nem hittetek volna abban, hogy a szülői lét szuperképességeket fejleszt, akkor ezek után biztosan fogtok.

Kezdjük egy csúszdázó apa-akrobatával:

Aztán jöjjön egy másik, aki egy igen fájdalmas karamboltól óvja meg éppen a kislányát:

Ennek a kissrácnak is nagy szerencséje volt:

Ha anya nem figyel, ennek is csúnya vége lehetett volna:

Egy szuperhős apa szuperképességei félálomban is működnek:

Persze a legdurvábbat a végére hagytuk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top