Család

Már egy éve próbálják életben tartani a brutálisan megvert halászteleki kisbabát

Jövő héten áll a bíróság elé az a halásztelki asszony, aki olyan erővel ütötte meg a csecsemőjét, hogy betört a baba koponyája.

Gyomorszorító történet a halásztelki baba ügye, akit annyira megvert az édesanyja egy évvel ezelőtt, hogy a mai napig ápolásra szorul – írja a Bors. A nő korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, ám a teherbe esés előtt orvosi utasításra fokozatosan elhagyta a gyógyszereit.

Végül egészségesen megszületett a pár kislánya, és 3 hónapos koráig minden rendben ment. Egyik éjszaka az anya felkelt éjszaka a síró gyerekhez, tisztába tette, és az iratok szerint közepes erővel bántalmazta. Hogy pontosan mint tett vele, nem lehet tudni.

Aztán visszafeküdt az ágyba a párja mellé, és csak annyit mondott, hogy a baba keveset evett. Bár a gyerek reggel is hangosan sírt, az anya hallgatott a verésről, és még akkor sem vallotta be, amikor a kislányt az apja elvitte a kórházba, mert látta, hogy nagy a baj. A nő még ekkor is összevissza hazudozott, ott sem vallotta be, mit művelt a lányával, helyette azt találta ki, hogy a kicsi leesett a pelenkázóasztalról. A verés közben a kislány koponyája is megsérült, ennek a gyógyulási ideje 3-12 hónap, a gyerek életéért még most is harcolnak. Az már biztos, hogy  maradandó károsodásokat szenvedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top