Két napja derült ki, hogy 15–17 éves fiúkat zaklatott a nagykanizsai javítóintézet egyik nevelője. Az eset nyomán az ATV arra kereste a választ, miért nem jelentik a gyerekek azonnal a szexuális visszaéléseket.
Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő ezt azzal magyarázta, hogy a gyermek és a felnőtt viszonyában levő hierarchia miatt a gyerek úgy érzi, a felnőtt határozza meg az ő biztonsági helyzetét.
Még a családon belül is nehezen hallgatják meg őket, a felnőttek sokszor hárítják az információt, nem hisznek a gyereknek. Úgy gondolják, ilyet csak pedofilok követnek el, pedig legtöbbször olyanok az elkövetők, akik felnőttel is tartanak fenn szexuális viszonyt, és nem gondolják róluk, hogy képesek ilyesmire.
Gyurkó Szilvia azt is elmondta, hogy az áldozatok egyharmada fiú, náluk még nagyobb a látencia. Az intézetek zárt közösségében sem derülnek ki hamarabb a problémák, mert a zaklató pozitív visszajelzésekkel manipulálja a gyerekeket. Így épp azt kapják, amire a legnagyobb szükségük van, az odafigyelést, ezért eltűrik a zaklatást, és nem beszélnek róla.
A szakértő szerint száz megtörtént esetből még mindig csak tíz derül ki, és csak egyben indul büntetőeljárás. Ezért úgy véli, szigorodnia kell a jogi szabályozásnak és a kontrollnak, mert az esetek 70 százalékában az elkövetők bizalmi viszonyban állnak a gyerekkel.