1991 óta foglalkoznak családkutatással, örökösök felkutatásával. Fogadjunk, hogy a saját ősei felkutatásával kezdődött minden.
Eötvös György (a Family Tree Kft. és a Family Tree Akadémia alapítója, vezetője): Pontosan így történt, nagyjából harminc évvel ezelőtt. A nevünk miatt a mi családunkban is tartotta magát a legenda, hogy a bárói Eötvös család leszármazottai vagyunk. Kis túlzással tíz perc keresgéléssel kiderítettem, hogy ennek semmi köze a valósághoz. De milyen jó, hogy így történt, így volt mit kutatni, a mi családunk eredete ugyanis nem volt dokumentálva.
Könnyebb vagy nehezebb dolga van annak, aki ma ered az ősei nyomába?
Az internet elterjedése miatt ma mindenkinek összehasonlíthatatlanul több lehetősége van a családkutatásra, mint amikor én elkezdtem. Olyan adatbázisok, források állnak rendelkezésünkre, amiknek korábban a létezéséről sem tudtunk. Egy darabig ki sem kell mozdulnunk otthonról.
Leülünk a laptopunk elé, és felállítjuk a családfánkat?
Hihetetlennek tűnik elsőre, de így van. Az anyakönyvek kutatását ugyan szigorították, de a mormonoknak köszönhetően komplett évszázadok anyakönyveit lapozgathatjuk kedvünkre az interneten. Ők hitük szerint kutatják az őseiket, hogy mindazokért, akiket megtalálnak, elvégezhessék a szertartásokat a templomban. Így a régen elhunyt ősök a túlvilágon megismerkedhetnek az evangéliummal.
Családi titok
Amíg éltek a szüleim, sokat kérdezgettem őket a háborús évekről, mert érdekelt, hogy édesapám zsidó származása ellenére hogyan sikerült édesanyámnak végig Budapesten maradnia. Nem nagyon szerettek erről az időszakról mesélni, az idősebb kor anekdotázós időszakát pedig már egyikőjük sem élte meg, mert mindketten viszonylag fiatalon meghaltak.
A családtörténet kutatásánál én lepődtem meg a legjobban, amikor egy házassági anyakönyvi kivonat kapcsán szembesültem a valósággal. A vészkorszak idején a szüleim elváltak, és az édesanyám házasságot kötött egy katolikus férfival. A világháború és a vészkorszak után azonban elvált az alibi férjtől, és másodjára is házasságot kötött az „igazival”, akivel aztán egész életüket egymás mellett élték le.
Sokat gondolok arra, miért nem mesélték el nekem életüknek ezt a fontos momentumát… talán túl fiatalnak tartottak hozzá, vagy még mélyen bennük élt a félelem. (Forrás: Family Tree Akadémia)
Meddig jönnek könnyen az adatok, ha leülünk az internet elé?
A 19. század első feléig. Utána fel kell állni a karosszékből, és el kell ballagni a levéltárakba. De jellemzően addigra már annyira rá vagyunk kattanva a dologra, hogy ezt egyáltalán nem bánjuk. Olyanná válik ez, mint a drog, ráadásul, ha jobban belegondol, ennek sosincs vége. Mindig fel lehet kutatni újabb és újabb szálakat, részleteket.
Miért érdekli ma az embereket, hogy kik voltak az őseik?
Azt hihetnénk, hogy ez egy újkori hobbi, pedig az emberiségnek mindig is igénye volt megismerni a származását. A rendszerváltás után elsősorban az idősebb korosztály akarta megismerni az őseit. Jellemzően azok kerestek meg minket, akik a Kádár-korszak veszteseinek érezték magukat, akiktől elvették a múltjukat. Manapság inkább a fiatalok jönnek, főként azért, mert a saját identitásukat kutatják. Volt olyan megbízónk, akinek egy családi tragédia miatt nem volt lehetősége megismerkedni a családi múlttal. Mások a nagyszüleiktől hallottak izgalmas élettörténeteket, ezekről szerettek volna minél több részletet kideríteni. A nemesi (vagy annak vélt) származást is sokan szeretnék bizonyítottnak látni.
Ennek vajon miért van jelentősége?
Ebben a felgyorsult világban elszakadtunk a gyökereinktől. Hajlamosak vagyunk a születés-halál dimenziójában gondolkodni, pedig valójában a mi életünk mindössze egyetlen fejezet a családunk történetéből. Ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk, és legyen mit továbbadnunk a gyerekeinknek, meg kellene ismernünk és meg kellene értenünk a múltat. Legalább 3-4 generációig visszamenően.
Mi mindenre van szükség ahhoz, hogy egy ilyen kutatás sikeres legyen?
Alapesetben a saját születési adatokra, valamint akaratra, kitartásra. Természetesen minél többet tud az ember a rokonairól, annál könnyebb elkezdeni a kutatást. A kézenfekvő dokumentumokon kívül rengeteg adatot és érdekességet tartalmaznak a különböző összeírások, a temetőregiszterek, a régi telefonkönyvek, a gyászjelentések.
Kettészakadt család
Az apám sokat mesélt arról, hogy nagyon fiatalon besorozták katonának, és a szintén katona nagyapámmal együtt arra jöttek haza a háborúból, hogy az anyukája és a kishúga menekülés közben meghalt. A szomszédok azt mesélték, hogy amikor jött a front, ők vonatra szálltak, de a vonatot lebombázták, és senki nem élte túl a támadást.
Nagyapám nagyon nehezen élte meg a veszteséget, és úgy döntött, az ország másik végébe költözik, ahol egész további életét a fia nevelésének szentelte. Sajnos már meghalt, amikor a családtörténet-kutatás során kiderült, hogy a felesége és a kislánya nem is ültek a lebombázott vonaton, hanem nagy nehézségek árán, de kijutottak az Egyesült Államokba.
Egy ideig a nagymamám próbálkozott a kapcsolatfelvétellel, de sikertelenül. Ő is azt hitte, hogy valószínűleg mindketten meghaltak a háborúban, ezért egy idő után új életet kezdett, és még két gyermeke született. (Forrás: Family Tree Akadémia)
Meddig lehet visszamenni a múltban?
Változó. A legmesszebbre visszanyúló, nem nemesi családfák a 17. század első feléig is elvezethetnek. A nemesi családokkal más a helyzet, ott régebbre is vissza lehet jutni a kutatás során. Róluk meg lehet tudni, hogy hol éltek, honnan jöttek, mivel foglalkoztak. Felemelkedtek-e, vagy épp lecsúsztak. Hogy milyen volt az egészségük, milyen vallásúak voltak, hogy kikkel voltak kapcsolatban. De még azt is, hogy a férfiak milyen magasak voltak, illetve hogy volt-e bárki börtönben.
Azt például, hogy milyen magas volt egy-egy ősünk, honnan lehet megtudni?
A katonai sorozási ívekből.
És azt, hogy kikkel állt kapcsolatban?
Például a gyászjelentésekből.
Tapasztalata szerint mit jelent az embereknek, ha kiderül, hogy kik voltak az őseik?
Sok esetben jobban megértik a saját életüket. Gyakran átértékelik a saját nehézségeiket. Más szemmel kezdi el látni a saját hétköznapi anyagi problémáit az, aki azt látja a kutatás során, hogy az egyik őse foltozó vargaként 12 gyereket nevelt fel.
Több neves kutató állítja, hogy nemcsak a külső jegyeinket és a személyiségünket örököljük, hanem a szüleink, nagyszüleink traumáit is. Ön mit gondol erről?
Nem tartom kizártnak, hogy öröklődnek az emlékek.
Véletlen?
A családtörténet-kutatás szálai Csehországba vezettek, ahol egy kis település temetőjében próbáltam rábukkanni anyai nagyapám testvérének sírjára: a kora miatt abban a hiszemben voltam, hogy már meghalt, de halotti anyakönyvi kivonatot nem találtam.
Végignéztem az összes sírt, de nem találtam a nevét, ezért kissé csalódottan sétáltam ki a temetőből. A temető melletti házban egy kapáló, idős nénit láttam, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem, nem ismeri-e a családot. Kiderült, hogy ismeri őket, hisz pont ebben a házban laktak, csak már jó pár éve elköltöztek két faluval arrébb, az unokák közelébe.
Elirányított, hogy biztosan megtaláljam őket, így a véletlennek köszönhetően személyesen találkozhattam a nagyapám testvérével és családjával.
Gondolom, sok embert komoly meglepetések érnek a kutatás során. Tapasztalata alapján mi ezek közül a legmegrázóbb a többségnek?
Az emberek többsége úgy áll neki a keresésnek, hogy nem tudja, pontosan mit fog találni. Természetesen nem is tudhatja. Ugyanakkor él a családjában egy legenda, például a mesés vagyonát elkártyázó dédpapáról. Ha kiderül, hogy ez csak mese, csalódik. Az emberek nem szeretik, ha összetörik az álmaikat. Csalódást okoz például az is, ha megtudják, hogy a nemesi származás valótlan, vagy ha az addig kereszténynek tartott családban van egy másik vallású ág. Mindez természetesen nem általános érvényű. Jellemzően intelligencia kérdése. A kutatási tények makacs dolgok. El kell őket fogadni akkor is, ha az derül ki, hogy gyilkosságért ítélték el valamelyik ősömet. Azok, akik nem képesek erre, fogják a dossziét, és beteszik a fiókba, többet pedig nem beszélnek róla senkinek.
Milyen gyakran fordul elő, hogy az emberek nehezen megemészthető dolgokkal szembesülnek?
Gyakran. Valahogy sorsszerű, hogy olyan dolgok derülnek ki, amiket nagyon nehéz megemészteni.
Előfordult, hogy dühösek voltak önökre, netán megkérdőjelezték a kutatásukat?
Hogyne. Mindkét reakcióval találkoztam.
Milyen egyéb hozadéka van egy családkutatásnak?
Remek történelemleckét ad. Rengeteg dolgot megtanulhatunk ugyanis arról a korról, amelyben a felmenőink éltek. Az adott társadalomról, az akkori gondolkodásmódról. Arról, hogyan viszonyultak az őseink a pénzhez, Istenhez, gyerekvállaláshoz, a másik nemhez, házassághoz, halálhoz. Húsz évvel ezelőtt például kutattam egy családot. A történetük úgy indult, hogy a második világháborúban egy ügyvéd kivándorolt Amerikába két kisfiával. Az én megbízóm az egyik felnőtt fiúgyerek volt. Annyit tudott csak, hogy a régi anyakönyveket, családi feljegyzéseket itt hagyták Magyarországon még a háború előtt, az egyik bank széfjében. Végigkutattuk azokat a levéltárakat, ahová egy ilyen anyag kerülhetett, de hiába. Le kellett zárnunk a kutatást. Évekkel később egészen más ügyön dolgoztunk Kolozsváron, amikor az ottani levéltárban megtaláltuk egy részét a családi levéltárnak. Ne kérdezze, hogy miként került oda.
Jelenleg a családfakutatás egyik speciális ágával, örökösök felkutatásával foglalkoznak. Erre ki kéri fel önöket, és mekkora a konkurencia?
A világon összesen hat-nyolc nagy cég foglalkozik örökösök felkutatásával. Az egyik ezek közül a mienk. Mi vagyunk a legkeletebben, vagyis mi fedjük le az összes kelet-európai országot. Jellemzően amerikai hagyatékokkal foglalkozunk. Ha Amerikában meghal valaki, aki Európából vándorolt ki, vagy akinek a szülei innen vándoroltak ki, és nem ismert az örökös, akkor az államnak kötelező erőfeszítéseket tenni annak felkutatására. Természetesen nagy energiát nem ölnek ebbe, például hirdetményeket bocsátanak ki. Mi is ezeket nézzük. Ezenfelül gyakran egy másik cég továbbítja nekünk a munkát, mondván, Európa ezen részén mi mozgunk otthonosan.
Tehát ezt ne úgy képzeljem el, mint egy versenyt? Amelyben például három cég keresi egyszerre a mesés amerikai vagyon örökösét a magas jutalék reményében?
Olyan eset is van, mikor több cég dolgozik egy ügyön, és az győz, amelyik előbb találja meg az örököst.
Hányan dolgoznak jellemzően egy eseten?
Ez ügyenként változik. Van, amikor egy kutató, és van, mikor négy-öt kollégám. Jellemzően másfél-két évig tart egy ilyen munka.
A gazdag, amerikai rokon jelentkezik
Egy világhírű, magyar származású amerikai filmrendező az európai gyökereit szerette volna megismerni, és megtalálni a legközelebbi hozzátartozóját. A kutatás során kiderült, hogy egyetlen élő rokona van, az elsőfokú unokatestvére, akivel a kivándorlás miatt sosem találkoztak, és akinek létezéséről a nehézkes kapcsolattartás és információhiány miatt nem is tudott.
Ez az elsőfokú unokatestvér egy idős néni volt, aki egyedül, nagy szegénységben élt egy kis, budapesti lakásban. Élete utolsó évei a kapcsolatfelvételt követően kényelemben és anyagi jólétben teltek.
Ki örökölhet utolsóként egy családban?
Általában az elsőfokú unokatestvér, illetve annak a leszármazottai. Ez azonban országonként, az USA-ban államonként változik.
Mi történik, ha megtalálnak valakit?
Tájékoztatjuk, hogy örököse lehet egy hagyatéknak, és optimális esetben szerződünk vele.
Mi a legnehezebb ebben az egész folyamatban önöknek?
Sosem az örökösök felkutatása, hanem ennek a bizonyítása. Képzeljen el például egy embert, aki a második világháború alatt kivándorolt az Egyesült Államokba, papírok nélkül. Ott mondott egy nevet, egy születési időt és helyet, egy foglalkozást. Ennek alapján állították ki a dokumentumait, erre építette fel az egész életét. Ennek az embernek nem születik gyereke. Nem tudni, hogy volt-e testvére, ha igen, él-e, vagy voltak-e leszármazottai. Gyakran innen kell nekünk elindulni.
El sem tudom képzelni, hogy egy ilyen esetben hogyan jutnak bármire.
Általában azért van egy-egy adat, ami pontos. A név például megközelítően pontos szokott lenni.
Előfordult, hogy a bíróság nem fogadta el a bizonyítékokat?
Volt rá példa. Szerencsére nagyon ritkán. Ez a vállalt kockázataink közé tartozik.
Jellemzően milyen nagyságrendű hagyatékok vannak?
Négy-öt millió dollárig bármilyen hagyaték elképzelhető. Utóbbi persze ritkaságszámba megy.
Állítólag vannak, akik visszautasítják az örökséget. Ezt azért egy kicsit nehéz elhinni.
Pedig többször előfordul. Képzelje el, hogy beállítunk egy idős emberhez. Nem ismer minket. Bizalmatlan. Nem akar aláírni semmit, hiába mondjuk, hogy nincs más dolga, és később kétszázötvenezer dollárt kaphat. „Tudjuk, hogy megy ez… át akarnak minket verni” – mondják. Én pedig nem tudok mást mondani, mint hogy huszonhét éve vagyok a szakmában, ennyi ideje nem lehetek gazember. Van, mikor ez nem elég érv.
Meddig próbálkoznak a meggyőzéssel?
Általában a gyerekekkel még futunk egy kört, utána tiszteletben tartjuk a döntést.
Mit szeret a munkájában a legjobban?
A tanítás részét. A Family Tree Akadémiát, amit havi rendszerességgel szervezünk, és amin magam is tartok előadást. Képzeljen el egy csapat embert, akik idejönnek a bennük lévő természetes kíváncsisággal, hogy felkutassák a családjuk múltját. Meghallgatják az előadásokat, megmutatjuk nekik a különböző kutatási technikákat. A nap végére már egy sor információjuk van a nagyszüleikről, dédszüleikről. Hazamennek, valaki egész éjjel folytatja a kutatást az interneten. A második nap végére rengeteg történet kerül elő. Valami ezek közül megérinti őket, valamit egyszerűen csak nagyon érdekesnek találnak. Ezek az élmények ránk is nagyban hatnak.
Mi az ön munkájának a legfőbb tanulsága?
Az, hogy beszélgetni kell egymással, és ezt fontos minél hamarabb elkezdeni. Amíg még élnek az idős családtagok, akik tudnak nekünk mesélni.