Család

Szinte lehetetlen elérni a 400 ezres álomfizetést a BKV-nál

Nagyon szigorú szabályoknak kell megfelelniük a sofőröknek, és nem ritka a pénzlevonással járó büntetés sem.

A munkaerőhiány miatt a BKV 400 ezer forintos álomfizetéssel csábítja a trolibuszvezetőket a céghez. A Bors szerint összejöhet ekkora összegű bruttó fizetés, ám nem ez a valóság, ha valaki sofőrként dolgozik.

A lapnak nyilatkozó egyik sofőr azt mondta, szinte lehetetlen ezt a pénzt elérnie egy új dolgozónak. Decemberben 210 órát dolgozott, ám így sem lett a fizetése bruttó 400 ezer forint. Szerinte gondok vannak a beígért emeléssel, és aki régebben van ott, kevesebbet kap majd.

Ráadásul a cégnél kötelező vállalni éves szinten minimum 200 túlórát, így havi szinten akár plusz 50 órát is dolgozhatnak. Előfordulhat az is, hogy napokon át több mint 10 órán át vezetnek.

Emellett nagyon keményen bünteti a közlekedési társaság, ha a sofőr megszegi a szabályokat. Akár 10-15 ezer forintot is levonhatnak a fizetésből, ha valaki nem áll meg a stoptáblánál, ha gyorsan hajt, vagy nem tartja be a menetrendet.

A közlekedési szakszervezet nem ért egyet a büntetési rendszerrel. Azt szeretnék, hogy ne a BKK ellenőrizze a dolgozókat, ne büntesse a sofőröket fizetéscsökkentéssel, és több pihenőidejük legyen munkaidőben, mert jelenleg túlhajszoltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése