nlc.hu
Család
Milliomosként szabadulhat a skálás gyilkos

Milliomosként szabadulhat a skálás gyilkos

A rossz börtönkörülmények miatt tart igényt többmilliós kártalanításra a négy ember haláláért felelős Bene László. Büntetése két éve lejárt, azóta félévente felülvizsgálják, szabadon engedhető-e.

A rácsok mögött válhat milliomossá Bene László, a skálás gyilkos. A férfi ügyvédje a Borsnak azt mondta, ügyfele a nem megfelelő börtönkörülmények miatt tart igényt többmilliós kártalanításra.

Az eljárás hamarosan lezárul, várhatóan Bene László számára kedvező döntéssel. Ha megkapja a pénzt, javulnak az életkörülményei, és ezt a feltételes szabadlábra helyezéséről döntő bíróság is pozitívan értékelheti.

A 65 éves férfi 1996-ban kapott életfogytiglant, ami akkor 20 évet jelentett. Először 2016-ban vizsgálták meg a szabadlábra helyezés lehetőségét, s attól kezdve ezt félévente felülvizsgálják.

Ügyvédje szerint Bene a börtönben szociális munkás tanfolyamra jár, és jeleskedik a tanulásban, ha kiengedik, új szakmájában helyezkedne el. Kérdés, mennyire reális lehetőség a szabadulása.

A jogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy akár élete végéig bent tartsák. A többszörös rablógyilkos elfogása idején többször elmondta, nincs lelkiismeret-furdalása, sőt élvezte, hogy élet-halál urai voltak társával. Másrészt sosem kért bocsánatot az áldozatai családjától.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top