nlc.hu
Család
Felmentését kérte a lúgos orvos

Felmentését kérte a lúgos orvos

Felmentését kérte a Fővárosi Ítélőtábla pénteki tárgyalásán a lúgos orvosnak hívott férfi, aki a vád szerint 2013-ban elkábította volt szeretőjét, majd lúgot öntött altestére, és ezzel maradandó, életveszélyes sérüléseket okozott. A tábla február 22-re tűzte a határozathirdetést.

A megismételt másodfokú eljárásban korábban már sor került bizonyításra, majd az ügyész a lúgos orvosként elhíresült férfi bűnösségének kimondását és halmazati büntetésként a 2-től 12 évig terjedő büntetési tétel felső határához közeli szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A pénteki tárgyaláson az ügyvéd több órás védőbeszédében elsődlegesen felmentést, másodlagosan új eljárást kért.

A védő szerint a cselekményt nem a vádlott követte el, hiszen a vádbeli cselekmény idején, 2013. március 12-én reggel a munkahelyén volt, egy kórházban, és ezt több tanú is bizonyítja. A sértett ugyanakkor nem tudta azonosítani az arcát eltakaró, biciklis sisakot viselő támadót, miközben a vádlottat gyerekkora óta ismerte, és éveken át nagyon közeli kapcsolatban is voltak.

Az ügyvéd szerint ezt a cselekményt feltehetően olyan személy követte el, akit a sértett nem ismert. Ám a rendőrség kezdettől fogva csak az ő védence után nyomozott, miközben ennek ellenére sem keresték a térfigyelő kamerák felvételein, és telefonjának cellainformációit sem vizsgálták.

A védő arra is felhívta a figyelmet, hogy a bűnüldöző hatóságok csak közvetett bizonyítékokat találtak, amivel kapcsolatban viszont a Kúria mutatott rá, hogy azoknak zárt logikai láncolatot kell alkotniuk. Minden más eshetőséget ki kell zárni ahhoz, hogy közvetett bizonyítékok alapján valakinek a bűnössége megállapítható legyen, ám ez jelen esetben nem valósult meg.

A védő elmondta, hogy a sértett időközben 25 milliós polgári pert indított a vádlott ellen, így már anyagilag is érdekelt abban, hogy kimondják a vádlott bűnösségét.

Az ügyész a pénteki tárgyaláson a védőbeszédre reagálva arra hívta fel a figyelmet, hogy van egy közvetlen bizonyíték, egy szemtanú, aki a sértett lépcsőházában látta a vádlottat, és később a rendőrségen azonosította. Ugyanakkor a védelem ennek a rendőrségi felismerésre bemutatásnak a törvényességét vitatta.

A megvádolt férfi a fél évtizede tartó eljárás során mindvégig következetesen tagadta bűnösségét. 

A másodfokú határozat kihirdetését február 22-re tűzte a Fővárosi Ítélőtábla.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top