A szeretőség sem fekete vagy fehér, nem úgy van, hogy a szerető a gonosz, a férj és feleség pedig az áldozat, akiket szétrobbant egy harmadik fél. És az sem igaz, hogy egy szerető felhőtlenül boldog a kialakult helyzetben, és minden álma már az volt kislányként is, hogy egy nős pasi mellett harmadik legyen egy kapcsolatban.
Két nő, Adrienn és Veronika mesélte el, milyen volt az életük, amikor beleszerettek egy nős férfiba, és szeretőként éltek egy ideig. Kettőjük története egyben megegyezik: végtelenül magányosnak és kitaszítottnak érezték magukat a szeretői szerepben.
Adrienn két évig volt szerető, ahogy ő fogalmazott, lélekben belehalt a helyzetbe, sokáig tartott, míg felépült belőle.
„Iszonyatosan szerelmes voltam, nem láttam kettőig sem. Volt a férfinak felesége, gyereke, és nagyon szégyellem, de épp terhes volt a feleség a második gyerekkel, amikor a férje megkörnyékezett. Első látásra beleszerettem, olyan volt, mint egy áramütés, senki másra nem tudtam gondolni onnantól kezdve, hogy bemutattak minket egymásnak. Munka során ismerkedtünk meg, és utána úgy alakulhatott ki bármi köztünk, hogy muszáj volt találkoznunk a közös projektek miatt. De az nem igaz, hogy én tettem volna meg az első lépést. A pasi kezdeményezett, én pedig nem tudtam ellenállni neki.
Kínszenvedés volt az a két év, senkinek sem kívánom. Kéthetente egy napot tudott lopni otthonról magának, ilyenkor ott is aludt nálam, teljesen úgy viselkedett velem, mintha én lennék a párja. Elég bizarr, hogy papás-mamást játszottunk egy napig, de ezt csak utólag látom már.
Főztem rá, sorozatokat néztünk, programokra mentünk – persze csak olyan helyekre, ahol nem futhatott bele ismerősökbe –, és ettől a felhők fölött jártam boldogságomban. Aztán mindig hazament, én meg ottmaradtam, és magányosan vergődtem két hétig.
A lelki szemeim előtt láttam, ahogy a feleségével van, ahogy készíti neki a vacsorát az asszony, ahogy játszik a gyerekkel, ahogy simogatja a feleség terhes hasát, ahogy mennek ultrahangra, és borzasztóan fájt, hogy velem ezeket sosem fogja átélni. Az ünnepek voltak a legszörnyűbbek, mindig anyukámékhoz menekültem karácsonyozni, húsvétolni, hogy ne kelljen szembenéznem azzal, hogy a szerelmemnek nem én vagyok az első, nem én jelentem a családot.
Sosem hitegetett, nem mondta, hogy el fog válni, nyíltan közölte, hogy csak nem kapja meg azt otthon, amire vágyik, azért vagyunk együtt. De azt azért mondta, hogy szeret, és ha előbb találkozunk, engem vett volna feleségül, nem a feleségét.
Azóta már tudom, hogy ez sem volt igaz, és tényleg csak az otthoni kevés szex és szürke hétköznapok ellen kellettem neki. Végül nem én szakítottam, ő dobott, mert kiderült a viszonyunk, és az asszony ultimátumot adott neki, ő pedig a családját választotta. Nekem pedig három évembe telt, mire kihevertem a viszonyunkat, és azóta messziről elkerülöm a nős pasikat.”
Részlet Az utolsó úrnő című filmből
Veronika tudatosan ment bele szeretői kapcsolatba, nem vágyott többre épp, mint állandó szexpartnerre.
„Nekem biztonságot jelentett az, hogy szerető voltam, és tudtam, hogy nem fogja elhagyni értem a feleségét a pasim. Már túl sokszor égettem meg magam a kapcsolataimban, így eldöntöttem, hogy nem fogok komoly kapcsolatba kezdeni senkivel, de közben állandóságot is kerestem, mert semmi kedvem nem volt folyton vadászni az alkalmi szexpartnereket.
Igazából nem kifejezetten nős pasit kerestem, hanem olyat, aki nem akar többet, nem akar párkapcsolatot, csak összejárhatunk szexelni időről időre, de sajnos mindig az lett belőle a nem nős férfiakkal, hogy egy idő után már komolyabban vették, mint én szerettem volna. Aztán jött a nős férfi az életembe, akivel egy online társkeresőn ismerkedtem meg, és akinek végül négy éven keresztül voltam a szeretője.
Nem vagyok rá büszke, de nem is vagyok hajlandó szégyellni magam miatta, nem én ráncigáltam ebbe bele, saját akaratából regisztrált és hajkurászta a szeretőket magának ezen az oldalon. Egy volt a célunk, úgyhogy úgy döntöttem, belemegyek a dologba, és leszek a szeretője.
Neki kényelmes volt, mert mindig tárt karokkal vártam a lakásomon, nem kellett szállodákban bénáznia, egy idő után nálam már volt külön fiókja is pár váltás ruhával és saját, állandó fogkeféje, szóval otthon érezhette magát. Nem szerelemnek hívnám, inkább csak jól éreztük magunkat abban a pár órában annyira, hogy fenntartsuk a kapcsolatot pár évig.
Persze a magány érzése ilyenkor nem kerülhető el, mert nem tudtam vele programot csinálni, nem mehettünk ki együtt még az utcára sem, és minden összejövetelen, bulin egyedül jelentem meg, férfi kísérő nélkül, de ezt is meg lehet szokni egy idő után. Aztán az vetett véget a dolognak, hogy megváltoztak az igényeim, és elkezdtem vágyni egy igazi kapcsolatra, úgyhogy inkább szakítottam vele, hogy szabad lélekkel kereshessem a társamat.”
