A hírek szerint a házaspár bántalmazta, molesztálta és elhanyagolta kiskorú gyerekeit, rendszeresen kértek enni a szomszédoktól, és mindig piszkosan jártak óvodába, iskolába. Az állatokkal egy szobában, sőt, egy ágyban éltek, és mégsem tűnt fel senkinek. Kérdezem én, laikusként, hogy miért nem ment családlátogatásra az óvodapedagógus? Miért nem ment el a tanító a szülőkhöz, ha a gyerekek láthatóan elhanyagoltak voltak? Hol volt a védőnő vagy a családsegítő szolgálat szociális munkása? Miért nem vette észre senki sem azt a nyilvánvaló tényt, hogy ezek a gyerekek bajban vannak? A hírben az áll, hogy rendszeresen kértek ételt a szomszédoktól, hiszen a szüleiktől nem kaptak. Vajon miért nem ment át a szomszéd, és kérte számon azt a nem elhanyagolható tényt a szülőkön, hogy veszélyeztetve a kiskorú gyermekeik testi épségét, nem adnak nekik enni? Az rendes volt tőlük, hogy etették a gyerekeket, de mehettek volna ennél tovább is, hiszen látható nyomai voltak annak, hogy ezekkel a gyerekekkel nem törődik senki. Tényleg mindenki azt gondolja, hogy egy icipici felelősséggel sem tartozik másokért? Legalább a gyerekek maradjanak tabuk, könyörgöm…
Minden gyerekre oda kell figyelni, és szólni az illetékeseknek, ha úgy tűnik, hogy bajban vannak
Sokszor, sok helyzetben hallottam, olvastam azt a mondatot, hogy a gyerekek nem akarnak megszületni, az ő világra jöttüket a szülők akarták. Kutyakötelességünk gondoskodni róluk a lehető legjobb színvonalon, ami alatt én elsősorban szeretetet és törődést értek, nem pedig anyagi javakat. Nyilvánvalóan azok a szülők, akik így viselkednek, így élnek, bizonyos értelemben betegek, ha más nem, lelki betegek – hiszen itt nemcsak elhanyagolásról, hanem agresszióról is szó volt. Ennek is fel kellett volna tűnnie valakinek, sőt úgy gondolom, hogy sokaknak…
Ezek a gyerekek egy életre sérültek, ezen már nem lehet változtatni, csak enyhíteni lehet a kárt. Még akkor is nehezen állnak majd talpra, ha szerető és gondoskodó szülőkhöz kerülnek, ha pedig nevelőotthonban nőnek fel, akkor isten tudja mi lesz velük, hiszen személyesen ők senkinek sem jelentik majd a világ közepét. Pedig arra minden gyereknek szüksége van, hogy legalább egy gondoskodó felnőtt legyen mellette, aki szereti, támogatja. Ha a szülő képtelen erre, akkor legyen az egy szomszéd, egy tanár, bárki, akinek számít, hogy ő a világon van.
És egy kicsit gondolkodjunk el azon is, hogy ilyen esetek mindig is voltak, szomorú, de lesznek is, ha nem kezdünk el nagyon gyorsan odafigyelni a környezetünkre. És azt is hátborzongatónak tartom, hogy mennyi ilyen eset lapulhat meg a nemtörődömség leple alatt, és hányan, de hányan vonják meg naponta a vállukat, hogy ez nem az én dolgom, van elég bajom e nélkül is. Pedig tévedsz, a te dolgod is, neked is látnod, jelezned kell, ha baj van. Különben gyermekéletek mennek tönkre.
