Család

Autista fia miatt terrorizálja a szomszédja

Feljelentéssel fenyegetőzik névtelen levelében egy szomszéd, ha az anya továbbra is szabadon engedi játszani autista fiát a kertben.

Alig egy hónappal azután, hogy Magenta Quinn autista fiával beköltözött új házukba, megjelent náluk a rendőrség, mivel szomszédaik furcsa zajokat hallottak felőlük. Quinn elmagyarázta a rendőröknek, hogy tinédzser fia autista, aki saját maga megnyugtatására ad ki olykor üvöltő hangokat.

Pár héttel később Quinn névtelen levelet kapott egyik szomszédjától, aki azzal fenyegetőzött, hogy ezúttal feljelenti őket, hogy ha az autista fiú továbbra is sokat játszik a kertben, és rendszeresen hallgatniuk kell a furcsa hangokat. Quinnt annyira felháborította a levél, hogy egy közösségi oldalon posztolta is. Meglepetésére nagyon sok sorstárs szülő jelentkezett nála, akik beteg gyerekük miatt hasonló bántást kaptak a szomszédaiktól vagy a környezetüktől. 

Quinn azóta sem tudta meg, hogy melyik szomszédja írta a névtelen levelet, de igyekszik mindegyikükkel beszélni, és elmagyarázni nekik a helyzetüket.

Egy autista gyereket nevelni sokszor nagy kihívás, de a fiam nagyszerű gyerek. Rengeteget köszönhetek neki, sokkal türelmesebb és megértőbb lettem miatta, és nagyon remélem, hogy idővel majd a szomszédainkra is ilyen hatással lesz

– magyarázta az édesanya, aki egyelőre nem adja fel a szomszédokkal való küzdelmet. 

(Forrás: Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top