nlc.hu
Család
Nem bírták a szülők a gyerekeik nélkül, ők is külföldre költöztek

Nem bírták a szülők a gyerekeik nélkül, ők is külföldre költöztek

Sok szülő neheze viselik, hogy gyerekeik külföldre költöztek, ezért inkább utánuk mennek. Nincs könnyű dolguk, de a legtöbben idősen is jól feltalálják magukat az idegen környezetben.

Több tízezer magyar költözött külföldre az elmúlt években véglegesen a jobb élet reményében. Vannak azonban olyan szülők, akik nem elégszenek meg a ritka találkozásokkal, ezért a gyerekeik és unokáik után költöztek külföldre, és remekül feltalálják magukat. Az Abcúg riportja ilyen történeteket mutat be.

A 61 éves Marika a 64 éves férjével költözött Németországba a lányuk után. Itthon nem alakultak jól a munkaügyeik, de a döntésben leginkább az játszott közre, hogy nem akartak kimaradni az unokázásból.

Marika Németországban nem is a korábban kint letelepedett és munkát vállalt férjéhez költözött, hanem a keresztfiával vett ki egy lakást, hogy közel legyen a lányához és az unokáihoz.

Ma viszont már egyedül él a lakásban, és a lányával nyitottak egy szabadulószobát, a nagymamai teendők mellett ez tölti ki az idejét. Nagyon boldog a külföldi életével, és egyelőre nem tervezi, hogy hazatérnének.

Ilona 63 évesen ment a fia után Írországba. A fia 2011-ben költözött ki az akkori barátnőjéhez, aki három évvel később nyitott egy varrodát. Ekkor jött az ötlet, hogy az otthon varrónőként dolgozó Ilona is kiköltözzön.

Ilona azért ment bele a tervbe, mert szeretett volna pár év alatt annyi pénzt összeszedni, hogy kifizesse a hitelét. Félt a repülőtől, a nyelvtudás is nehézséget jelentett, de mégis elhagyta az országot.

Később ott kellett hagynia fia barátnőjének a vállalkozását, de felvették egy másik varrodába. Az viszont 100 kilométerre volt tőlük. Eleinte a fia hordta naponta a munkahelyre, de hosszú távon ez nem működhetett, el kellett költöznie.

Amikor külön költözött a fiától, megfordult a fejében, hogy hazajön, de úgy döntött, marad még pár évet, amíg összeszed elég pénzt a hitelre. Utána viszont mindenképpen visszatérne Magyarországra. Mostanra már barátokat is szerzett kint, fia pedig nagyon büszke rá, hogy édesanyja ilyen idősen milyen jól feltalálja magát.

A családok történeteit részletesen az Abcúgon olvashatod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top