Család

19 éves fia gyászolja a panelból kiugrott férfit

Májusban az utcára került volna, így inkább eldobta magától az életét.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, vasárnap délután életét vesztette egy férfi a budapesti Havanna-lakótelepen, miután lezuhant az egyik tízemeletes ház legmagasabb pontjáról. Időközben az is bebizonyosodott, hogy a férfi öngyilkos lett – számolt be róla a Ripost.

A férfinak elárverezték a lakását, így legkésőbb májusban az utcára került volna. Elkeseredésében úgy döntött, hogy inkább eldobja magától az életét. A lapnak nyilatkozó egyik szomszéd azt is elmondta, hogy az öngyilkos férfinak volt egy 19 éves fia, aki nagyon szerette őt.

Ismerősei úgy tudják, a férfi élete azután siklott ki, hogy tönkrement a kapcsolata élettársával. Nem találta a helyét. „Rossz társaságba keveredett, anyagilag és lelkileg is tropára ment. Sokan kihasználták, teljesen tönkretették” – mesélte az egyik gyászoló ismerős.

A Ripost úgy tudja, a férfi gyerekkora óta ismerte élettársát, akivel közös fiuk is született. A nő tavaly állítólag meg is próbált segíteni a magába zuhant férfin, de nem járt sikerrel.

Ha Te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top