Család

Megnyerte a pert a győri tanítónő, akit jogellenesen rúgtak ki

A pedagógus kálváriája hat évig tartott, miután két gyerek alaptalanul megvádolta.

Az általa követelt nem vagyoni kártérítés teljes összegét megítélték annak a győri tanítónőnek, akit a Kúria ítélete szerint jogellenesen bocsátottak el még 2012-ben – írja a Kisalföld.

A gyerekek által csak Vera néninek hívott pedagógust azért bocsátották el, mert két negyedikes lány otthon panaszkodott rá a szüleinek. Később a klinikai szakpszichológus megállapította, hogy a vádakat csak kitalálták a gyerek.

Vagyis a tanítónő nem ütött meg és nem fröcskölt le diákot, nem mászkált a padokon, és nem rakott senkit a szemeteskosárba.

A nő azt mondta, az elbocsátás után megromlott az egészsége, a tortúra pedig a személyiségére is romboló hatással volt. Szerinte hat évig szenvedett, pedig egyetlen beszélgetés is elegendő lett volna az igazgatóval és a szülőkkel. A bírósági eljárásig ugyanis nem tudta megvédeni magát.

A per során állami iskolában nem taníthatott, fél évig pedig munkanélküli volt. A bíróság nemcsak a kiesett jövedelmet, hanem a teljes nem vagyoni kárösszeget is megítélte az elszenvedettekért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top